Újszülött kincsek, csöndlabdára írt álmok

Egyed Emese „játék közben” íródott vagy „játék közben” mondogatható gyerekversei nyelvi varázsukkal és mélyen személyes hangjukkal is megérintenek. A Vasárnap nagyon sokrétű kötet, a ráolvasásszerű, dúdolós líra mellett teret kapnak benne a filozofikus kérdések, a gyermeklogika és az epikus, mesélős narratíva is.
Különösen izgalmas a játék a perspektívával: a rajzon látszódik-e a rajzoló, a versbe beleíródik-e az író? A Hol van, aki írta című vers párbeszéd a rajzoló és a rajz befogadója között, ugyanakkor egy felnőtt biztatása is a határokat nem ismerő, a megszokott irányokat el nem fogadó, rajzaival a mindenséget megragadó gyerekhez. „A rajzoló? Nem lát- / szik. / Rajzol. / Lát.” – mondja a töredezettsége révén többféleképpen olvasható vers. Az egyes nyelvi elemek („Nem lát-” / „Lát”) egymás tükörképei, ahogy a rajzolóé is a rajz, s a költőé is a vers, annak ellenére, hogy ő az, aki a párbeszédből látszólag teljesen kimarad. Egy másik alkotáslélektani vers azt a gyermeki felismerést dokumentálja, hogy a szél ujja ugyanúgy rajzol a tengeri homokba, mint anya a papírra. A versek gyerek és felnőtt közös munkái, ahogy az egyik – szintén párbeszédes, rajzolós – versben megjelenő Labirintus: a kép, melyet felfedezésre vágyó, firkáló, apró kezek rajzoltak, s mely a felnőtt által adott cím révén kerekedett ki igazán.

A kötet egyik kulcsszövegében, az Elmondom, milyen voltál, avagy: jövendölés című narratív versben az idősíkok egyedi módon keverednek. Egy felnőtt (feltehetőleg a nagymama) meséli el a gyereknek a születése, csecsemőkora történetét, mintegy átadva, továbbadva neki az emlékeit, amelyeket magáévá tehet. Mesélés közben a felnőtt és gyerek közötti távolság egyre csökken, annyira összebújnak, hogy már érzéseik is közösek lesznek, s a kezdetben nem értett gyerekbeszéd a felnőttnek is lassanként a sajátja lesz, a gyerek pedig annyira belefeledkezik „a varázsos mesébe”, hogy már érteni is fogja. Az emlékek között van egy vonatút, közös megijedések az alagútban, melyek a bábszínházi hangulatot idézik. „Amikor vonatoztunk Vásárhelyről / Székelykocsárdra ... Kocsárdon várni kellett” (27.) – az utalás Dsida Jenő Nagycsütörtök című versét idézi: Kocsárd az erdélyi magyar irodalom kulcsfontosságú helye, a kocsárdi várakozás számos erdélyi utazó közös élménye. A versben utazó gyerek nemcsak egy családba, hanem egy kultúrába is egyre jobban belenő. A múltidézés jövendölésbe torkollik, a záróképben a rakéták az univerzum jövője felé tágítják az egyéni jövő távlatait.

A Megtanulhatsz című vers egy kis gyöngyszem a „csöndlabdára álmokat” író gyermeki fantázia korlátlan lehetőségeiről. A szövegek egy része alkalmi ihletésű, de az alkalmiság nem válik hétköznapivá, mágikus játék lesz a nevekkel, a középkori himnuszok, a régi magyar szövegek nyelvi varázsát mentve át a mába („Klára, gyöngykalárisom! / Tiszta forrásból iszom.”). Több vers témája „a nagy megérkezés”, a gyermekvárással „az ádvent ül a küszöbünkre”, az „újszülött kincsek” kis csodák, melyek révén „lelkünk megújulhat”.  

A versek egyszerre szólnak a felnőtt és a gyerekolvasóhoz. A kisebbek hallgathatják őket ringatás, játék közben, a nagyobbak maguk is olvashatják, s bizonyára megszeretik majd a gyermekszereplőket vagy a kiszolgáltatott, szeretnivaló állatfigurákat: az elkóborolt Vasárnap cicát, akit vissza kellett adni a gazdájának, a Gyaluban, egy földszinti könyvespolc alatt lakó Teki teknőcöt és a gazdátlan, szomorú Berta kutyust is.

Polgár Anikó

Egyed Emese: Vasárnap – Versek játék közben
Gutenberg Kiadó, 2019
112 oldal