Újra megnyitották a bezártakat

Sokáig hiányzott. Fizikailag és a köztudatból is. Pedig korábban mélyen benne volt az életünkben. A Mihály-kapuhoz lekanyaruló utat jobbról szegélyező (Hurban tér 7. alatti) épület első szintjén működött meglehetősen nagy visszhanggal az ötvenes évektől kezdve, miután Ernest Špitz ötlete alapján tető alá hozták.

A pozsonyi Cyprián Majerník Galéria, mivelhogy erről a képző?mű?vészeti bemutatóteremről van szó, a fiataloké volt, jószerivel számukra jelentett „bekö?szöntő” megmutatkozási fórumot.

Eredeti elnevezése, a „Fiatalok Galériája” (Galéria mladých) is az ifjonti lendület vállalását fejezte ki, csak később, Cyprián Majerník első önálló kiállításával, 1957 októberében vette fel a kiállító nevét. A 60-as, 70-es években aztán ajtót nyitott azoknak a kezdő művé?szek?nek, akik ma a szlovák képzőmű?vészeti élet meghatározó nagyjainak táborát alkotják. Csak pár nevet említsünk: Jozef Jankovič, Jana Že?libs?ká, Milan Dobeš, Juraj Meliš, Bartusz György.

Ezért is, a fiatalok, az induló képzőművészek miatt a galériát árgus szemekkel figyelte a rendszer. Ezt, az alapos ideológiai odafigyelést észlelve pedig a közvélemény követte fokozott érdeklődéssel a tevékenységét. Mivelhogy a fiatalok, különösen a vizualitással „manipuláló” művészek meglehetősen ellenzékiek tudnak lenni, a Cyprián Majerník Galéria kiállításait nagyító alatt figyelte a cenzúra, s nem egy tárlatot lehetetlenített el, néhányat olyannyira, hogy alig jutott el a közönséghez, vagy el se jutott, közvetlen a megnyitó előtt betiltották és bezárták. 1958-ban önálló kiállítással lépett közönség elé Marián Čunderlík. Tárlatát, melyhez Oskár Čepan előszavával készült katalógus, pár nappal a megnyitó után bezárták. Hasonló sorsra jutott Milan Paštéka önálló jelentkezése is 1959 októberében; kiállítását a megnyitó előestéjén „vették lakat alá”.

Most e bezárt tárlatok közül láthat a közönség néhány „klas?szi?kust” újra. És ezúttal is, 2008-ban ismét a Cyprián Majerník Galériában – s ez benne a meglepő. Hiszen a galériát, amely a Szlovák Képzőművészeti Unió égisze alatt működött, s főként a képző?mű?vészeti unió tagjainak munkáit, valamint a szlovák fotográfiát prezentálta, 2000-ben bezárták. Akkor lezártak egy szeletet a múltból, amely a hatvanas-hetvenes években – ahogy említettük – főleg a fiataloknak a hivatalos művészeti eszmével „vitatkozó”, aktuális trendeket prezentáló, önálló jelentkezésétől volt kivételes, valamint a cenzúra állandó jelenléte miatt negatív felhangú. Ezzel együtt ebben a galériás múltban dinamikus (képző)művészeti élet működött, teret adva vitáknak, megértésnek és ellenkezésnek-ellenállásnak egyaránt. Hasonló programmal, vitákkal tarkított képzőművészeti jelenlét megteremtésének reményével „támasztották fel” az Óváros támogatásával a Ventúr utca 9. alatt lévő Zichy-palotában a Cyprián Majerník Galériát. A legendás helyet, melyet az intézmény kivívott a szlovákiai képzőművészet történetében, az április végén indított tevékenységgel igyekeznek a kortárs igényekhez igazítva aktualizálni. Ahogy a galérianyitó (április 29-én közönség elé tárt) kiállítás kurátora, Vladimíra Büngerová elmondta, teszik ezt az alapító Ernest Špitz szellemében, aki azt kívánta, hogy: a galéria legyen a fiatal nemzedék akadémizmustól mentes, harcos mű?vészetének, az új nap alatt születő küzdelmének melegágya, az új nézetek ütköztetésének arénája, hiszen – ahogy kifejtette –: „harc nélkül nem születik érték”. Az új Cyprián Majerník Galéria ezt a szellemet követve fiatal alkotók (35 éves korig) önálló és csoportos bemutatkozásainak helyszíne kíván lenni. Nem zárkózva el a művészeti iskolások bemutatása elől sem, hiszen – Vladimíra Büngerová megfogalmazásában – Pozsony belvárosában több fórum profilját is a kortárs képzőművészet határozza meg, de a folytonosság megteremtésére, az aktuális fiatal művészet felfuttatására kevesebb a lehetőség. Az újonnan nyílt intézmény ezt évi hat kiállítással igyekszik megvalósítani. Idén, mivel április végén nyílt az első tárlat, öt bemutatót kínál. Július–augusztusra Lucia Dovičáková, szeptember–ok?tóber?re Ľuba Sajkalová, novemberre, a Fotóhónap alkalmából Zuzanna Krajewska lengyel fotográfus, valamint zárásként, decemberre Ján Zelinka kiállítását ígéri a galéria.

S amint már említettük, a nyitó kiállítás exkluzív bemutató, amely nem akármilyen szeletet kínál a múltból. Olyan lehetőséget, amely magának a galériának az egykori működését, a szlovák képzőmű?vészet igyekezeteit és a kor ideológiáját is idézi. Négy bezárt kiállítást nyitottak meg újra. Újranyitott bezártak címmel prezentálják Marián Čunderlík 1958-ban, Milan Paštéka 1959-ben, Juraj Meliš 1973-ban és Bartusz György 1974-ben cenzúra által bezárt kiállítását. Az újra installált anyag nemcsak bemutatja azt, amit a rendszer betiltott, hanem a bezárás okaira is válaszokat keres.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?