Túlsúly földön és égen…

Életveszélyes komplikációkat okozhat a terhesség során, ha a leendő anya már gyereke fogantatásakor, vagy várandósságának első hónapjaiban vészesen kövér, állapította meg egy átfogó svéd tudományos vizsgálat.

A 800 ezer nő egészségügyi adatainak feltérképezésével végzett vizsgálat megállapította, hogy a súlyosan elhízottak között jóval nagyobb arányban akadnak olyanok, akiknek terhessége, szülése során különféle súlyos komplikációk lépnek fel. A vészesen kövér anyáknál két-háromszor nagyobb annak veszélye, hogy a gyerek halva születik, vagy a terhesség alatti rendellenességek, illetve a szülés során elszenvedett traumák miatt nem sokkal születése után meghal, hangsúlyozzák a 10 éven át tartó vizsgálatot végző szakemberek.

A túlsúlyosak körében öt-hatszor nagyobb a terhesség során kialakuló, magas vérnyomással, cukoranyag-csere problémákkal járó (kezeletlenül életveszélyes állapottá fajuló), terhességi mérgezés kockázata is. A megszületett gyerek, ha élve jön világra, normális súlyú anyákénál nagyobb kockázatokkal indul, rosszabbak az egészségügyi mutatói, gyengébb az újszülött életfunkcióit értékelő úgynevezett Apgar tesztje. Korábbi vizsgálatok alapján az igazolódott, hogy már az elhízottság is komoly egészségügyi kockázatot jelent terhesség esetén, ám a vészesen kövér nők veszélyeztetettségét eddig külön nem mérték.

A vizsgálat adatainak nyilvánosságra hozatalával talán elérhető, hogy a fiatal nők, még a gyerekvállalás megtervezésekor gondoskodnak ideális testsúlyuk megőrzéséről, vagy visszanyeréséről. Ha ez mégsem sikerül, fontos, hogy a nőgyógyászok kezdettől fogva veszélyeztetett terhesként kezeljék a vészesen kövér nőket.

A gyermekvárás állapota a nők életének ellentmondásokkal teli időszaka. Amikor akár spontán, akár hosszas „rákészülés“ után megfogan a baba, a nő életében minden a „feje tetejére áll“, ennek rendelődik alá. Általában megváltozik közérzete, teste sajátos módon kezd működni.

Nem biztos, hogy befolyásolja a fogyni vágyás szezonjának, a tavaszi időszaknak a bekövetkezte, de talán egyre több fiatal nő van azzal tisztában, számára különös gondot okozhat a súlyfelesleg, s ezért hajlandó is megpróbálni különféle testsúlycsökkentő technikákat. Igaz, első gondolata a születendő gyerek egészséges fejlődése, mindent ennek rendel alá a várandósság ideje alatt, de természetes elvárás lehet részéről az is, hogy teste átformálódásával, a későbbiekben rajta maradó kilók ne szaporodjanak fel.

Fontos szempont, hogy a gyerek világra jötte után a test, a bőr regenerálódni tudjon, mintha meg se viselték volna a kilenc hónap változásai. A test karbantartására sokféle mozgási lehetőség kínálkozik: a hagyományosnak tekinthető kismama-torna mellett járhatunk speciális vízi-tornára, kismama-jógára, vagy akár hastáncra is. Célszerű nagy hangsúlyt helyezni a megfelelő étrendre. A kilók visszafogására a gyermekvárás idején nem jöhetnek szóba drasztikus diéták, egyéb fogyasztó módszerek, kezelések. A terhesség nagy kérdése még a bőrállapotának gondozása is, hiszen meg kell előzni a terhességi csíkok kialakulását, a bőr kiszáradását, elvékonyodását. (ID)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?