Tripla várakozás elé állította az élet

A herningi VIA University végzős hallgatója a barátnője, divattervezést tanul, hozzá utazott látogatóba öt napra. Mellette tudta meg, hogy itthon bejelentették: komolyra fordult a helyzet.

„Régóta terveztem ezt az utat. Hezitáltam egy ideig, hogy menjek-e vagy sem. De mivel tudtam, hogy a következő napokban nem lesz előadásom sem Zsolnán, sem Pozsonyban, végül úgy döntöttem, hogy megyek. Dániában akkor még nem volt napirendi téma ez az egész világra kiterjedő járvány, és itthon sem találtuk annyira vészesnek a helyzetet. Viccelődtünk is a barátnőmmel, hogy a dánok ezt aligha fogják túlreagálni. Hűvös nyugalommal szemlélik, mi zajlik a világban. Március 11-én este aztán hirtelen bejelentették, hogy négyszáz fertőzött van az országban. Az emberek megrohanták az üzleteket, és szóba került az is, hogy bezárják az iskolákat. Dániában egy nappal azelőtt ültem repülőgépre, hogy itthon bevezették a kéthetes karantént azoknak, akik külföldről érkeztek haza. A barátnőm is jött velem. Az utolsó pillanatban vette meg a jegyet. Hogy nem kell visszautaznom Zsolnára, mert nincs több próba és előadás, azt az ottani kollégámtól tudtam meg. Épp a születésnapomon hívott fel Dániában, hogy közölje velem a hírt, bezár a színház.”

Nem omlott össze. Épp ellenkezőleg. Úgy érezte, a lehető legjobbkor jött a leállás, hiszen az ezt megelőző hónapokban nem telt el úgy hét, hogy ne utazott volna. Párkány, Pozsony, Zsolna – ez a megszokott útvonala. Ehhez jött Zdeněk Jiráský filmje, a Kryštof forgatása, és az ezzel járó folyamatos helyváltoztatás. Ami, ahogy ő mondja, a legkevésbé élvezetes része a munkájának. Főleg, hogy Csehország különböző pontjaira kellett utaznia.

„Én erre a pályára születtem, gyerekkorom óta színésznek készültem. Annak ellenére, hogy meglehetősen zárkózott típus vagyok. Számomra a magány sem zavaró, épp ellenkezőleg. Sokszor kimondottan igénylem. A sok utazás viszont kimerítő. Nem teszi lehetővé, hogy elegendő időt töltsek magammal. Párkányban a családi fészkünk, ott jártam gimnáziumba, érsekújvári a barátnőm, a színház Zsolnához és Pozsonyhoz köt. A sok vonatozás miatt képtelen voltam kialakítani magamnak egy bizonyos napi rutint. Igazából semmire nem volt időm. El is hanyagoltam bizonyos dolgokat. Aztán beállt ez az új, eddig ismeretlen helyzet, és próbáltam kihozni belőle a maximumot. Elkezdtem foglalkozni magammal. Olyan dolgokkal, amelyekre korábban egyáltalán nem volt időm. Tornázhatok és jógázhatok reggelente, amitől sokkal jobb a közérzetem. Nagyon szeretném megőrizni ezt a rendet a mindennapjaimban. Ennyi hét után természetesen már hiányzik a munka, a színház, az adrenalin, de még mindig nem állítom, hogy rosszul viselem a helyzetet. A szellemi készenlét is fontos. Tudom, hogy mennyit fejlődtem az elmúlt egy-két évben, ezért lesz jó, ha újra dolgozhatok. Az a furcsa ebben az egészben, hogy akkor álltak le a dolgok, amikor már egyenesben voltam. Ez így mindenképpen kiesést jelent. De még mindig nem érzem, hogy ez a leállás nagyobb lenne, mint minden évben a nyári szünet.”

Hogy színészi feladat nélkül kell formában tartania magát? A színész kiszolgáltatott helyzetben van, ezt már rég elfogadta. Vannak időszakok, amikor valósággal elárasztják feladatokkal, máskor meg csendesebb heteket, hónapokat él meg. Most tripla várakozás elé állította az élet. Ebben az évadban már próbálni sem fog. A cseh–lengyel–szlovák koprodukcióban forgatott Kryštofban a főszerepek egyikét játssza, a bemutató azonban, épp a koronavírus miatt, várat magára. És egy egészen friss ajánlat is izgalomban tartja: Miloslav Luther készülő filmjében is komoly feladat vár rá, ha a produkció kellő anyagi támogatásban részesül. „Komoly tehetség a fiú – vélekedik a nagynevű rendező. – Remélem, még ebben az évben elkezdjük a felvételeket.” Uzsák Dávid tehát vár. Új évadra, élete első nagy filmbemutatójára és az újabb főszerepre.

„Semmire sem vagyok befolyással. Ebbe bele kell törődnöm. Alig várom, hogy lássam a kész filmet, közben félek is, hogy hibátlan-e, amit csináltam. Ez volt az első filmfőszerepem. Elrugaszkodási pont lehet a további felkérésekhez. Lélekben, Miloslav Luthernek hála, van már miben megkapaszkodnom, különösebben tehát nem aggódom, de már annak örülnék, ha kamera előtt állhatnék.”

Zdeněk Jiráský filmjében tavaly tavasszal volt az utolsó forgatási napja. A Kryštof története az 1948-as februári eseményeket követően indul, amikor a címszereplő fiú megrendült hittel szemléli a politikai változásokat. Miután apjával is konfliktusba kerül, belép egy szerzetesi rendbe. Már papjelölt, amikor társaival együtt a kommunista rendszer által üldözött papokat és nyugatra menekülő fiatalokat segít át a cseh–bajor határon. Így kerül kapcsolatba a szökésben levő Cyrillel, akit Uzsák Dávid formál meg a filmben.

„Cyril nem akar elnyomásban élni. A legteljesebb szabadságra vágyik. Amerikáról álmodozik. Magabiztos, nyitott, könnyen barátkozó fiú, akinek határozott elképzelései vannak az életről. Színészként izgalmas helyzet elé állított, hogy a szökése során megsérül. Volt mit mutatnom a kamera előtt. Az internetes színészi megnyilvánulás nem az ínyemre való feladat. Én az ilyen közvetlen kapcsolatokat szeretem. Kollégákkal, a színházban a közönséggel. Virtuális próbát elképzelni sem tudok. Számomra ez abszurd feladat. A felolvasásnak sem vagyok híve. Nem is vállalkoztam erre. Inkább csendben maradok. Majd akkor szólalok meg, ha értelmét látom. Nem azért nincs most munkám, mert rossz színész vagyok. Előállt egy helyzet, amelyet el kell fogadnom. Pozsonyban, a Nemzetiben, az Elit társaságban Emília Vášáryovával, főiskolai osztályfőnökömmel játszom. Ez az egy darab, amelyben találkozunk, de mindkettőnk számára fontos előadás. Nemcsak a politikuma miatt, hanem azért is, mert tudom, panyi Milka figyeli minden színészi megnyilvánulásomat. Érzem a szeretetét, hogy mint egy jó anya, rajtam tartja a szemét.”

Hogy tervez-e valamit a nyárra Uzsák Dávid? Ebben a helyzetben semmit. Egyébként sem az a tervezgető típus. A színházi évad során sem látja be teljesen az életét, maximum egy-két hónapra előre.

„Tavaly egy hetet Londonban töltöttem a barátnőmmel. Épp akkor hívtak egy szlovák sorozatba. Nem vállaltam el a munkát, hiszen azonnal haza kellett volna utaznom. A mi pályánk gyakran állítja váratlan helyzet elé az embert. Én a spontán dolgok híve vagyok. Akkor döntök, amikor választás elé állítanak. Addig hagyom, hogy sodorjon az élet. Nem stresszelek emiatt. Már megszoktam, hogy külső tényezők alakítják az életemet.”

A szerző a Vasárnap munkatársa