Máris új filmben kapott főszerepet

A kórház című sorozat friss felvételei után értesült arról, hogy művészi teljesítményéért elismerésben részesül. Egy fiatal, pályakezdő orvost játszik a sorozatban, aki sebészeti szakvizsgájára készül, és a kórházban jön össze egyetemi csoporttárs-nőjével.

Zdeněk Jiráský rendezésében, a Kryštofban, az ötvenes évek szerzetesi rendjébe belépni szándékozó címszereplő segítségével, a szebb jövő reményében, életét kockáztatva szökik át a cseh–német határon.

„Sokáig esélytelennek éreztem magam Cyril szerepére – vázolja a forgatásig vezető utat. – A pozsonyi szereplőválogatás első fordulója idején még főiskolás voltam. Meglepett, hogy rögtön főszerepre hívtak. Lehettünk vagy tizenöten a castingon. Utána már csak az ábrándok maradtak, hogy milyen jó lenne ezzel a filmmel, ilyen komoly szereppel startolni a pályán. Nagyon reménykedtem, hogy engem választ a rendező. A következő meghallgatás másfél évvel később, Prágában zajlott, amikor már nem is emlékeztem a történetre. Elküldték a szöveget, és bár ismerősnek tűnt, ahogy beleolvastam, az első pillanatban nem jöttem rá, hogy ugyanarról a produkcióról van szó, amelybe egyszer már behívtak. Jó fej volt a rendező, nem kellett képzeletbeli kellékeket használnom. Az esetek többségében ugyanis ezt kérik, s engem ez gátol a színészi munkában. Zdeněk Jiráský azonban csak azt akarta, hogy beszélgessek a partneremmel. Harmadik casting nem volt. Megkaptam a szerepet. A forgatás időszaka aztán elég hektikussá tette az életemet. Ma már szabadúszó vagyok, de akkoriban még a zsolnai színház tagja voltam. Ott próbáltam és játszottam, vendégként pedig még Pozsonyban, a Nemzeti Színházban is voltak előadásaim. Hol ide, hol oda, hol amoda utaztam. Folyamatosan fáradt és kialvatlan voltam. Ráadásul elég mostoha időben zajlott a forgatás. Áztunk és fáztunk rengeteget a Šumavában.”

Filmes tapasztalata nem igazán volt még az idő tájt, és Cyril jelleme sem egyezett az övével. Nyitott lelkű, határozott fiú a filmben, az életben viszont inkább elmélkedő, befelé forduló.

„Első találkozásunk során a producer elég markánsan közölte velem, hogy elképzelni sem tudja, hogyan formálom majd meg a figurát, hiszen semmiben sem hasonlítok rá. Kellemetlenül érintett a megjegyzése, de a forgatás első napjától fogva igyekeztem a lehető legjobb belátásom szerint dolgozni. Biztonságos közegemből rántott ki a szerep. Azzal a gyötrő gondolattal ugrottam az ismeretlenbe, hogy mindenki látni fogja, nagy hiba volt rám osztani a szerepet. A rendező azonban sokat segített abban, hogy feloldódjak, sőt jól érezzem magam a kamera előtt. A producer pedig, látva a napi felvételeket, rögtön az elején jelezte, hogy megváltozott a rólam alkotott véleménye. Sok dicséretet kaptam tőle. A díjátadón a családom is ott volt. Egy órával korábban fejeztem be az aznapi forgatást Miloslav Luther készülő alkotásában, az Alvó számlában.”

Furcsa mód ebben a filmben sem bízott. Tapasztalatai szerint a castin-got és a beígért szerepet is jobb elfelejteni.

„Hiába írtad alá a szerződést, amíg nem vagy túl az első forgatási napon, addig ne élj abban a hitben, hogy számolnak veled. Így nem érhet csalódás. Annál nagyobb viszont a meglepetés, amikor közlik veled, hogy startol a film. Az Alvó számla cselekménye felváltva játszódik a múltban, a negyvenes években, az első szlovák köztársaság, a hitleri Németország által létrehozott bábállam idején és a jelenben. Az én hivatalnokomnak súlyos véleménye van a fennálló rendszerről, de nem áll ki vele a sorból. Gondolja a magáét, építgeti a kis életét. A jelen eseményei a múltbeli történésekből indulnak ki. A fiam és az unokám érvényesülése elevenedik meg a néző előtt. Ez a figura annyiban hasonlít rám, hogy ő is olyan zárkózott, mint én, egyedül a menyasszonyához viszonyul nyitottabban. Kollégái körében ő is olyan, mint a Nemzeti Színházban bemutatott Elit emberekben általam játszott figura. Óvatos, tépelődő karakter, próbálja kisilabizálni, mit kezdjen az adott helyzettel, és főleg mennyit áruljon el magáról, a dolgokhoz való hozzáállásáról.”

Miloslav Lutherrel most dolgozott először Uzsák Dávid. Tisztelettel és elismerően beszél róla.

„Sokan riogattak, hogy egy idő után majd idegesíteni fog az aprólékosságával. Nem ez történt. De már a forgatást megelőzően figyelmeztetett, hogy készüljek fel, sokszor belenyúl majd abba, amit csinálok, szeret mindent szinte mérnöki pontossággal beállítani. Rendező úr, ez így van rendjén, mondtam. Nem is volt semmi konfliktus köztünk. Megbíztam benne. Mindig visszanézte a felvett anyagot, s olyankor én is láttam a monitoron, hogy amit kért, az tökéletesen működik. Igyekeztem úgy teljesíteni, hogy elégedett legyen velem, és én is jól érezzem magam a felvételek után. Szólt, hogy mindent csináljak úgy, ahogy természetesnek érzem. Én meg arra kértem őt, hogy jelezze, hogyan érzi természetesnek az adott jelenetet. Ezen aztán mindketten jókat nevettünk.”

Szerződés most egyetlen színházhoz sem köti a Párkányban érettségizett fiatal színészt. A Szlovák Nemzeti Színházban vendégként játssza I. Sándor cárt a Háború és békében, az Aréna Színház produkciójában pedig a David Bowie dalaira épülő Lazarus Valentine-ját alakítja fényes énekesi tehetséggel.

„Több színpadi szerepre most nem is vágyom. A kórház című sorozat forgatása kitölti a napjaimat. Ennyi most éppen elég. Esténként amúgy is egy külföldi sorozat forgatókönyvét fordítom angolról szlovákra. Ez új elfoglaltságot jelent az életemben. Szavakkal, mondatokkal bíbelődöm nagy élvezettel.”

A szerző a Vasárnap munkatársa