Tőzsér-értelmezés a Vámbéryben

Tőzsér ÁrpádGörföl Jenő felvételePedig ezúttal Tőzsér Árpád Léggyökerek címet viselő, legújabb verskötetét mutatta be két fiatal kritikus. Pontosabban H. Nagy Péter a narrátor szerepét vállalta, míg magának a könyvnek az elemzését Vida Gergely költő, irodalomtörténész, kritikus végezte. Novemberi allűrökből több is adódott ezúttal, hiszen a szerző megjegyezte, hogy az estet megelőzően bekukkantott az egyik szerdahelyi könyvesboltba, és nemcsak a Léggyökereket kereste hiába. Inkább a könyveim lennének itt, mint jómagam, jegyezte meg némi malíciával Kossuth-díjas költőnk, hozzátéve, ez a magyarországi megjelenés hátulütője. Ami Budapesten jelenik meg, az ritkán jut el „ide”, ami itt jelenik meg, az nem mindig jut el „oda”. Pedig a Léggyökereket tavaly jelentette meg a rangosnak tartott Helikon Könyvkiadó, bőven lett volna tehát idő, hogy a légiesített határokat átlépve Dél-Szlovákiába is eljusson néhány kötet.

Az est résztvevőit szerencsére nem túlzottan zavarta ez a tény, ráadásul a könyvet a helyszínen meg lehetett vásárolni. Vida Gergelyt pedig végképp nem zökkentette ki ilyen relatív apróság, hiszen a fiatal kritikus kötetelemzését a jó értelemben vett határtalanság szelíd bája lengte be, és nem terhelte semmilyen helyszín predesztinálta esetlegesség. Azaz, a Léggyökerek kapcsán rittyentett – és további gondolatmenetekkel megtűzdelt – „A másik nyomai” munkacímet viselő miniesszéje nyugodtan elhangozhatott volna Budapesten, Újvidéken vagy teszem azt Miskolcon. A Tőzsér-kötetről (és közvetetten -életműről) folyt elmélkedést hallgatva az olvasót nyilván megkörnyékezte az a furcsa, de csöppet sem zavaró érzés, mintha egy régebbi irodalmi disputa valahányadik felvonására tévedt volna be, ami arról árulkodik, hogy napjainkban (a fent említett könyvterjesztői ano?máliával ellentétben) igencsak örvendetesen működik a magyar irodalom egyetemessége. A három ciklust tartalmazó kötet elemzésekor az értékelő-kritikus főleg a könyv első részét taglalta (Püthagorasz ipszilona), és elhangzott az is, hogy például Lator László a harmadik ciklust (A skarlát betű) emelte ki, és azzal foglalkozott nemrég. Pedig a könyvnek van egy íve – de ezzel talán nem terhelném a gyanútlan olvasót.

Csak annyit jegyeznék meg, hogy a költő állandóan megújuló versvilága egyre több – pozitív értelemben vett – fejtörést és szellemi izgalmat jelent és kérdést fogalmaz meg a kritika számára, s az értelmezések variánsai éppúgy számtalanok, mint maga a költő által bejárt utak labirintusai (amelyek Reményi József Tamást szabadon idézve: Trójától és Jeruzsálemtől Pozsonyig vezetnek). Amit a fentebb említett Lator László így fogalmaz meg: „az elemi költészetet többnyire eltakarja egy megejtően művelt költő alakja” (1997), míg Reményi József Tamás éppen „a posztmodern felszabadító erejét” hangsúlyozza, amely révén Tőzsér „tudott és tud minden lejárt ideológiával szemben személyes hitelű többes számban megszólalni” (2005). A költő verseit a közönséghez Sipos Janka előadása igyekezett emberi közelségbe hozni, sikerrel.

Tőzsér új verskötete mindenesetre irodalmi esteken túl a könyvkereskedők fantáziáját is megmozdíthatná, hogy a szabadpiac uralta világban ne csak a lektűr nyomuljon, de az értékes kultúra se legyen kénytelen vízumért sorban állni.