Tovább csúszik a The Prodigy-lemez

Az angol banda kezd hasonlítani a Guns ‘N’ Roses-ra. A rockerek már ki tudja hány éve ígérgetik, hogy megjelenik a legújabb albumuk, ám ez különböző okok miatt állandóan csúszik.

Az angol banda kezd hasonlítani a Guns ‘N’ Roses-ra. A rockerek már ki tudja hány éve ígérgetik, hogy megjelenik a legújabb albumuk, ám ez különböző okok miatt állandóan csúszik. Ugyanez a helyzet a The Prodigy-vel, hiszen a tagok is már hosszú ideje mondogatják, hogy hamarosan a boltokba kerül az új nagylemezük, ám a legfrissebb hírek szerint a banda rajongóinak ismét csalódniuk kell. Korábban olyan híreket lehetett hallani, hogy a nyár végén kezükbe vehetik a várva várt albumot. Ennek is befellegzett azonban, miután a The Prodigy egyik tagja, Keith Flint bejelentette, hogy saját együttesének a lemeze augusztusban jelenik meg, és ezért nem akarják, hogy ütközzön a két megjelenés. Keith még néhány éve barátaival csak viccből, saját szórakoztatásukra elkezdett zenélni, azután ebből nőtt ki a Flint nevű banda, amelynek debütáló albuma a Device 1 címet kapta. A The Prodigy rajongói azonban ne számítsanak hasonló hangzásra, hiszen a Flint zenéje inkább a Sex Pistolsra emlékeztet. (z,p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?