Bevallom Rob Schneider egy ideje, egész pontosan a Tök állat óta nem tartozik kifejezetten a kedvenceim közé. Annak idején a Tök alsón jól szórakoztam, bár már ott is felmerült bennem, hogy ez azért mégsem olyan hatalmas durranás. A már említett Tök állat című olcsó hülyeség pedig végleg meggyőzött arról, hogy Mr.
Tökös csaj
Ami kezdetben egy gusztustalan vígjátéknak indul az később egy egész nézhető, több helyen is harsány kacagásra ingerlő, szórakoztató mozivá válik. Ez persze nem teljes egészében az alkotók érdeme, ugyanis voltak annyira „agyafúrtak”, hogy egy olyan téma után nyúltak, ami már jó párszor sikerre tudott vinni egy produkciót. Egy kevés idétlen hókuszpókusz és két teljesen különböző ember testet cserél, hogy hihetetlen kalandok árán újra a saját bőrükben találják saját magukat. Ugye ismerős? Nem véletlenül, hiszen tényleg tucatra tehető azoknak a moziknak a száma, amelyek hasonló alapanyaggal dolgoztak. Mindemellett Tom Brady és a társíró (na ki?) Rob Schneider igyekeztek figyelembe venni az aktuális közönség igényeit, és ebből sikerült kihozni a „tökös” filmek és a tinimozik elsőre kicsit ijesztőnek tűnő ötvözetét. A dolog viszont működik, és ezen a ponton nincs is miért sopánkodni.
A történet természetesen végtelenül egyszerű, a szokott tini-menet: adott az iskola szépe, megáldva tuti barátnőkkel, csupa flanc meg minden. Jessica (Rachel McAdams) az a fajta lány, aki azt is megszerzi, amit nem akarnak neki odaadni. Ebből kifolyólag egy furcsa keleti árukat tartalmazó boltban ellopja azokat a bűvös fülbevalókat, melyek egy idétlen találkozás révén kicserélik a saját és a balek Clive (Rob Schneider) testét. Ettől a ponttól fogva ismert és eddig ismeretlen helyzetek tömegével kerülhetünk kapcsolatba. A történet amellett, hogy kihasznál minden egyes ziccert, a tinifilmek hagyományait is jó iparos módjára követi. Vannak itt rivális lányok, egy irgalmatlanul fontos ponponlány verseny, kötelező szerelmi szál, és némi elmélkedés a család és a barátság fontosságáról. Szóval ezernyi, milliószor látott dolog, amit viszont összekötnek azok a garantáltan idióta pillanatok, melyek (végre) tényleg képesek megnyerni a nézőt, és nem csak kínunkban vigyorgunk jobbra-balra.
A film nem egy esztétikai remekmű, de a célját megfelelő mértékben képes kielégíteni. Azaz egy jó másfél órára kikapcsolja a nézőt, és olyan jelenetekkel ajándékoz meg, amiről később is érdemes sztorizgatni, továbbadni egy társalgás alkalmával. Láttunk már jobbat és biztos fogunk is, de egyszeri megnézésre tökéletes megoldás. (mozinet)
Tökös csaj (The Hot Chick), színes, amerikai film, 101 perc, Rendezte: Tom Brady, Szereplők: Rachel McAdams, Rob Schneider, Adam Sandler, Anna Faris
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.