Az Európa-liga kapujában a Slovan

slovan

Kedden 19 órai kezdettel a Slovan labdarúgócsapata Cipruson biztosíthatja be továbbjutását a Bajnokok Ligája-selejtezők rájátszásába.

A playoffba jutáshoz a Slovannak egy egygólos vereség is beleférhet az APOEL Nicosia otthonában, hiszen az első mérkőzésen az égszínkékek 2:0-ra győztek Pozsonyban. Akkor Weissék az utolsó negyedórában törték meg a ciprusiak ellenállását, de összességében megérdemelten győztek.

A visszavágón várhatóan telt ház vár Vladimír Weiss vezetőedző legénységére, de a hatalmas hőség is nehezíti majd a dolgukat: Cipruson a napokban éjszaka sem csökken 30 fok alá a hőmérséklet, napközben pedig jellemzően 40 fok van árnyékban. „Bízom benne, hogy sikerül gólt szereznünk és továbbjutunk. Jó védelmünk és kiváló kapusunk van. Felkészülünk a kánikulára és a forró hangulatra is. A meleg a mi ellenségünk lesz, de Észak-Macedóniában, a Sztruga ellen is mebirkóztunk vele” – vélekedett a Slovan trénere.

Továbbjutás esetén az égszínkékek három Konferencialiga-főtábla után már biztosan szintet lépnek és legrosszabb esetben is Európa-ligát fognak játszani, a BL-ért pedig a Midtjyllanddal vagy a Ferencvárossal csaphatnak össze. Kiesés esetén a lett RFS-szel vagy az andorrai Santa Colomával mérkőznek meg az EL-ért.

„Nagyon boldog vagyok a csapatot látva, az elmúlt mérkőzéseken jó formába kerültünk. Remélem, így fogjuk folytatni. Most valami új dolgot érhetünk el, és készen állunk megküzdeni érte” – nyilatkozta a klubhonlapnak a csapat ghánai légiósa, a DAC-os múlttal rendelkező Zuberu Sharani, aki újabban egyre több lehetőséget kap a pozsonyiak csapatában, ráadásul egy nagyon szokatlan pozícióban – balhátvédként.

A találkozót az STVR Šport élőben közvetíti, a játékvezető a német Stegemann lesz. A Slovan ma történelmet írhat, eddig ugyanis legfeljebb két párharcot tudott sikerrel venni a BL-selejtezők során. Az égszínkékek utoljára 2014 nyarán jutottak el a BL-főtábla előtti utolsó akadályig, de akkor a BATE Boriszov 4:1-es összesítéssel jutott tovább.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?