Több, mint terápiás írás

Michaela Rosová nem szokványos elbeszélésmódot választott regényéhez: a narrátor egyes szám, második személyben mesél. Bár a kortárs prózában bőven akad példa  „te”-fókuszú szövegekre, ez az elbeszélésmód még mindig képes a meglepetés erejével hatni, ha pedig használata nem eléggé indokolt, az olvasó joggal érezheti úgy, hogy a szerző feleslegesen különcködik. A te szobád narrátora azonban tudatosan, eszközként használja a második személyt: saját elmondása szerint önmagától szeretne távolságot tartani. Pátosz nélkül mesél élete legszemélyesebb, legintenzívebb és legsötétebb pillanatairól: mintha szikével boncolgatná ezeket. Élesen, pontosan váj bele egy bizonyos, konkrét életszakasz legbensőségesebb eseményeibe.

A narrátort és a szöveg stílusát egyaránt jellemzik az ilyesfajta kontrasztok. Mind a mesélő, mind a szöveg részéről egyfajta megrögzött szabálykövetés tanúivá válunk, melyet az intimitás, az érzelmek iránti kiapadhatatlan vágy ellensúlyoz. A narrátor a lehető legpontosabban szeretné magát kifejezni, miközben megrögzötten ragaszkodik hozzá, hogy a helyesírási és stilisztikai szabályoknak is eleget tegyen. Ez egyrészt a munkájából eredeztethető, hiszen szerkesztőként dolgozik, másrészt pedig személyiségéből. S míg létezését – a papíron és saját, személyes terében egyaránt – szabályszerű keretek közé foglalja, sóvárog az iránt, hogy az érzelmek a lehető legőszintébb módon legyenek jelen életében. Az ezekből a kontrasztokból is eredő érzelmi kicsapongás, a végletek közötti lavírozás jellemzi tehát leginkább a vele való történéseket: egyszer fent, egyszer lent.

Michaela Rosová színházi dramaturgiát tanult Brünnben és Bristolban. Mielőtt hazatért volna Pozsonyba, éveken át élt Prágában. Verseivel és prózájával számos hazai díjat gyűjtött be, a Poviedka irodalmi verseny kétszeres döntőse volt, 2006-ban a Román című irodalmi pályázaton is díjat nyert. Regényíróként 2009-ben debütált Hlava nehlava című regényével, ezt két évvel később követte Dandy című kötete, amely már az Anasoft litera legjobb tíz kötetét tartalmazó lisrájára is felkerült. A te szobád 2019-ben jelent meg, és az Anasoft litera ötös döntőjéig jutott. Legújabb prózakötete, a Nepokojní spáči tavaly ismét ott volt az Anasoft litera tízes listáján.

Ahogy azt a díjak és jelölések is tanúsítják, egy rendkívül tehetséges, gyakorlott prózaíróról van szó, aki egyébként úgy terjedt el az irodalmi köztudatban, hogy rendkívül következesen használja a nyelvi regisztereket. A te szobád mégis mással irányította magára a figyelmet: a kritikusok többségét az a kérdés érdekelte leginkább, hogy milyen mértékig van szó autobiográfiai írásról. A vitaindító részben Rosová saját, a regény végére beékelt szerzői megjegyzése volt, mely szerint „A kötet művészi próza, a fikció műve; a valós személyekkel vagy eseményekkel felfedezhető hasonlóságok pusztán véletlenek.” A szerző valóságtól való elhatárolódását sok kritikus furcsállta, mondván, a regény autobiográfiai elemei vitathatatlanok, a narrátor rengeteg indítékot kínál az önéletrajzi olvasathoz. Vajon miért tagadja ezt a szerző, feleslegesen provokál?

Az életrajzi olvasatnak azonban megvan a maga veszélye. Ha ugyanis elsősorban autobiográfiaként értelmezzük a művet, akkor kockázatos, hogy pusztán terápiás írásként tekintsünk rá (ahogy azt egyes kritikusok is tették). Rosová kötetében márpedig súlyos témák is terítékre kerülnek. A magány és a párkapcsolati nehézségek mellett a depresszió árnyéka kísérti végig a narrátort. Ha tehát az önéletrajzi olvasatot tekintjük mérvadónak, az leértékeli a kötet mondanivalóját: a regény nem több, mint a szerző segélykiáltása. Az ilyen olvasat csupán magát a szerzőt, az ő belső vajúdásait helyezi fókuszba. Ez alapján pedig könnyen kijelenthető, hogy a szerző-narrátor nárcizmusba hajló egocentrikus szemlélete valójában nem mond semmi lényegeset, legfeljebb saját irodalmi-filozófiai tudásával brillírozik a szerző a kötetben (igen, Rosová azért is kapott kritikát, mert elitista értelmiséginek állítja be magát). Ha  tehát ezt a gondolatmenetet követjük, a végső kérdés a legjobb esetben nem más, minthogy van-e a szerző személyisége annyira izgalmas, hogy egy irodalmi mű alapjául szolgálhasson? Sokak szerint nem.

Az autobiográfiai olvasat azonban nem vezet közelebb a mű dekódolásához. A te szobád másfajta értelmezést követel: érdemesebb a depresszió tematizálásaként tekinteni rá. Igen, a kötet provokatív és irritál. Ugyanúgy, ahogy – valljuk csak be – a mentális egészség kérdése és annak hiánya provokálja és irritálja a magát normálisnak, egészségesnek tekintő többségi társadalmat.

A szöveg valóban csábít arra, hogy a szerző saját naplójaként értelmezzük, vonzónak tűnhet rávetíteni a regénybeli narrátort a szerzőre, még annak is, aki nem ismeri személyesen. Például már önmagában az a tény, hogy Rosová a saját költségére adta ki a regényt (a 2019-es eredetit), hogy nem bízott meg egyetlen kiadóban sem, igencsak a narrátor személyiségére vall. A te szobád szövege azonban rendkívül rétegzett, és érdemes más megközelítésből is vizsgálni. A regény például olyan témákat boncol, minthogy mit jelent az otthon keresése, hogy milyen az, amikor valaki a saját városában, saját otthonában tapasztalja meg az elszigetelődés érzését. Emellett tekinthetjük a regényt egyfajta kísérleti szövegnek is, amely a nyelv, az irodalom, főképp a szlovák irodalom érvényesülését boncolgatja egy alkotó életére. Emellett A te szobád az irodalmi alkotói munka tematizálása is.

Nem csupán a szerző ír itt ugyanis szöveget, hanem a kötet narrátora is. Ennek a ténynek tükrében tagolódik maga a szöveg is: az első rész nem más, mint a narrátor egyes szám, második szemében megírt regénye, melyben a narrátor életének azt a szakaszát meséli el, mely során hazaköltözött Pozsonyba. Egyfajta terápiás írás ez a narrátor részéről, aki élete egy sötét korszakával szeretne megbirkózni. A lényegesen rövidebb, második szakasz két levelet tartalmaz, melyeket szintén a narrátor ír, és amelyekben számos részlet derül az első részhez kapcsolódóan, ezeket azonban a narrátor valamilyen oknál fogva – feltehetőleg szándékosan – nem mesélt el az olvasóinak.

A te szobád a Womanpress gondozásában, Pénzes Tímea kiváló fordításában került a magyar olvasók kezébe. A műfordítónak nem volt egyszerű dolga, hiszen Rosová szövege egyben egy nyelvi kalandozás is. A szöveg tele van különböző utalásokkal, a szerző számos filozófiai, világirodalmi szöveget hoz képbe, de fontos szerephez jutnak a szlovák irodalom alakjai és művei is. A regény már csak ezért is „túlságosan” igényesnek hathat (valószínűleg emiatt láthattak benne egyes kritikusok fölösleges értelmiségiskedést). 

Remek döntés a műfordító részéről, hogy a szerző megjegyzésést követően ő is mellékelt egy négyoldalas magyarázatot. Ebben nem csupán Rosová némely, főleg a szlovák irodalomra vonatkozó utalását magyarázza meg, hanem, ami még fontosabb, leírja az eredeti, a 2019-es szlovák kiadás koncepcióját. Ezzel olyan részletekre derül fény, melyeket az olvasó első olvasásra nem biztos, hogy összefüggésbe tud helyezni, és olyanokra, amelyek minden bizonnyal a hazai kritikusok többségének figyelmét is elkerülte. Az eredeti kötet borítója ugyanis fontos kapcsolatban áll a kötet szövegével. A műfordító megjegyzéséből kiderül, hogy a kötet második részében kikhez írta leveleit a narrátor. Az első levél a jövőbeli regény grafikusához szól: a narrátor arra kéri a grafikust, hogy segítsen eltemetni élete egy szeletét, ahogy ő maga írja: „Már nem fájnak a történetek, nem érzek semmit. De meg kell szabadulni a régitől, el kell temetni engem, hogy túlléphessek magamon és továbbléphessek.” Ebből követkeik, hogy Rosová nem csupán öncélúan döntött úgy, hogy saját maga jelenteti meg a kötetet: valójában nem volt hajlandó kompromisszumot kötni művészet és a piac igényei között. Az eredeti kötet ugyanis egyöntetű, koromfekete borítóval jött ki, melynek szimbolikus jelentést szánt a narrátor: történetét valóban eltemetni akarta, egy koporsóba, majd a sírba fekteti. Valószínűleg nem sok kiadó akadt volna, aki azzal az üzenettel szeretné kiadni a könyvet, hogy a potenciális olvasó egy szimbolikus koporsót vez a kezébe – nos, ez valóban nem a legjobb marketingfogás.

A magyar kiadás egyébként részben megtartotta az eredeti a koncepciót, azzal, hogy csempészett némi grafikát a borítóra. A köteten így egy tetőtéri szoba ablaka látható, mely egyébként a regény másik fontos témáját is felvillantja, mégpedig az otthonkeresés kérdését. A narrátor Pozsonyba való hazatérésének vissza-visszaköszönő témája, hogy képes-e megtalálni az otthonát egy világlátott ember mikor hazatér, ott, azon a helyen, ahol felnőtt.

A te szobád nem terápiás írás, mégis sok köze van hozzá. Michaela Rosová a terápiás írást tematizálja, annak fontosságáról írt egy könyvet. Arról, hogy egy írót hogyan képes  az alkotói tevékenység átlendíteni élete nehéz szakaszán. Ahogyan a kötet zárómondata – egyébként Boris Vian sci-firegényéből idézve – mondja: „Hiszen nem lehet, hogy csak ennyi legyen.”

Michaela Rosová: A te szobád. Pénzes Tímea fordítása, Womanpress, 2024.