Tíz dalban tíz remek szerep

Prágában már sanzonénekesnőként is jegyzikPetr Dlouhý felvételeA zene, mint tudjuk, nem ismer határokat. Sem földrajzi, sem nyelvi határokat. Ugyanez a megállapítás érvényes azonban a nívós színházi előadásokra is. Egy rendkívüli tehetséggel megáldott művész produkcióját akkor is érti a közönség, ha az általa beszélt nyelvből egyetlen kukkot sem ért. Eszenyi Enikőtől, a sanzonfesztivál dédelgetett kedvencétől most biztosan tanultak a csehek, de értették őt francia, svájci, dán, ír és lengyel kollégái is. Igaz, „útmutatót” azért kaptak tőle. Az első este tíz dalhoz, a gálán kettőhöz. Elképesztő nyelvi mixtúráját, amelyről most már ugyanolyan híres, mint eredeti tehetségéről, a tavalyai tapasztalatok után valósággal kikönyörögték a fesztivál szervezői. Tavaly ugyanis már szerepelt ezen a rendezvényen, az idén már visszahívták. S ebben minden valószínűség szerint az is szerepet játszott, hogy Eszenyi Enikő a tenyeréből, de talán stílusosabban fogalmazok, ha azt mondom: a szájából eteti a közönséget. Tavalyi fellépése szakmai körökben is akkora visszhangot váltott ki, hogy külföldi kollégái közül nem egy úgy jött a fesztiválra, hogy tudott róla, hallott páratlan kommunikációs képességéről. Színészi tehetségének teljes fegyvertára mellett ugyanis sajátos nyelvi mixtúráját is beveti. Ez a kettő együtt aztán ámulatból bámulatba sodorja a nézőket. De olyan fokon, hogy még mielőtt rendkívüli tehetségű zongorakísérője, Darvas Ferenc, a neves zeneszerző leütné az első hangot, Eszenyi Enikő a rá jellemző lingvisztikai magánszámmal olyan hangulatot teremt, hogy a nézők ujjongva tapsolnak neki, a végén pedig már szinte tombolnak, hiszen ilyen orosz-magyar-cseh-szlovák-angol nyelvi egyveleget – amelyben grammatikai szabályok egyáltalán nem léteznek, a körmondatok vagy a hirtelen odaillesztett szavak mégis szellemesek, illetve helyénvalóak, kimerítőek –, eddig aligha hallott. Hogy konkrét példával éljek: a Gyere, te niemand! című dalt, amellyel magyar színpadon is egetverő sikert arat, Prágában a következő módon konferálta fel:

„Toto je gyegyinagyevocska, taka chcem bity herecska, szamozrejmi, tam direktor, muszis dobrzse szpevaty, no a potom uvigyis!”

A többit már zenével, magyar szöveggel adta. De úgy, hogy a jóízű nevetéstől a könnye is kicsordult a nézőnek. Szép Ernő Életrajzával pedig majdnem megríkatta a közönséget. Komédiából drámába úgy lépett át, olyan játszi könynyedséggel, hogy vágni lehetett a csendet. Előbb persze jött a „fordított” szöveg:

„Prepacstye, nyemam lepsie szlova, budu szpevaty ob kurva, pardon, muszis hovority prostitutka. Ona lubit sperki, parfümi, auto, sati, i potom ona igyot takovo meszta, kgye mnoga bagatij cselavek, on dumajet, sto zsena eta zvera, i potom ona igyot takoj denszparkett, i potom konferansz, szamozrejmi on uzse opita, i nyeviem kto dajot jeden pivo, jeden ruzsa. Potom ona igyot v parke, i tam adna ona, velmi csascse, i sztrecsa ona maladoj kluk, lepse maladij, ako ona, i onyi szpolu vizsut zvezdi, i ona dufajet, sto bugyet lepsie zsizny, i potom konkluzio: precso takoj vörld, i mama uzse pluca boleny, kaslajet furt, kicsit kricsajet, kgye moj gyevocska, papa tozse opita, i poetamu ona takoj. No, kész! Hotovo!”

A hatást tessék hozzáképzelni!

Eszenyi Enikő belakja, beéli, beragyogja a színpadot. Eljátszik mindent, amit Szép Ernő szövegével eljátszhat, balerinaként használja a széket, színésznőként a teret. Felrepül, alászáll, suhan, zuhan, megkapaszkodik, magába roskad, szívét-lelkét, minden kínját-fájdalmát adja a dalhoz, kitárulkozik – és úgy marad.

Sikere frenetikus.

ĺme, egy fesztivál, amely életben tart egy műfajt! Pontos képet ad arról, hogy különböző országokban miképpen művelik, a nézők reakciójából pedig egyértelműen kitűnik: imádják az emberek. Sanzonéneklésre általában azok adják a fejüket, akik a dalok által akarnak kifejezni valamit. Pár nap alatt ennyi tehetség ritkán találkozik a színpadon. A gálaestet követően ráadásul egymásnak énekelnek a művészek. Mindenki úgy hallgatja a másikat, mintha ő énekelne. Nincs vetélkedés, művészi licitálás. A show csupán folytatódik. Egy-egy dalt olykor három zongorista kísér. Egyszerre. Ilyen hatkezest ritkán lát-hall az ember. Vagy soha. A fő témát mindig az játssza, aki az adott művésszel együtt lépett fel, s ott ül mellette két másik (például egy cseh és egy francia) zongorista, három zeneszerző, akik a hangszer virtuózai, s valami olyat hoznak létre, ami egyszeri és megismételhetetlen. Az előadók pedig mindig találnak egy dalt, amelyet mindenki a maga nyelvén szólaltat meg. Edith Piaf Uram, uram! című sanzonját a Kolozsvárról Párizsba került, remek Szilágyi Enikő franciául, Renata Drösslerová csehül, Eszenyi Enikő pedig magyarul énekelte el. A magyar „sanzonetka” azonban még ezt is meg tudta spékelni. A dal felénél ugyanis rájött, hogy a kottalapok a harmadik oldal után más számmal folytatódnak, ő azonban akkor is bátran belevágott. A finom átmenet itt is megvolt. Az Uram, uram... után így szólalt meg a Nem bánok semmit sem!

Prágai kollégái, akiket a Nemzeti Színházban rendezett, már látták játszani Eszenyi Enikőt. Pár évvel ezelőtt, amikor a Vígszínház az Össztánccal vendégszerepelt a Rendi Színház falai között. Most két színésze, aki szabad volt a gála napján, egy másfajta Eszenyi-esszenciát kapott.

Pavla Beretová Anarda szerepét alakítja a „panyi rezsiszérka” legutóbbi prágai rendezésében, A kertész kutyájában. A szolgálólányok egyikét, aki a nápolyi kocsmában szenvedélyes táncba keveredik Tristánnal, a főhős jóképű szolgájával.

„Másodéves főiskolásként kerültem be Enikő rendezésébe. Én ezt hatalmas szerencseként élem meg azóta is. Rögtön a Nemzetiben kezdeni, tehetséges fiatal kollégákkal... ez keveseknek adatik meg a pályán. Az első próbán meg is ijedtem egy kicsit. Enikőből sugárzott az erő, a tehetségét pedig pillanatok alatt felmértem. Ő nem kicsiben ilyen vagy olyan. Nagyon nagyban. Én is így voltam vele. Egyik nap nagyon szerettem, a másikon nagyon nem. Amikor nem, csak azért nem, mert úgy éreztem, nem tudok annyit adni neki, mint amennyit ő ad, ő mutat nekem, vagy amennyit elvár tőlem. Ma is tátott szájjal néztem. Az egyik pillanatban szívből nevettem, a másikban meg könnyes volt a szemem. Rendkívüli hatással volt rám. Tudom, hogy Prágában, szakmai körökben magyar orkánnak hívják. Szerintem ő még ennél is nagyobb erővel, a tájfun erejével adja tehetsége legjavát. Most sem vártam tőle ennyit. Két dallal két életet mutatott meg, de úgy, hogy minden rezzenése szinte belém égett. Nem azt mondom, hogy neki volt a legjobb hangja, de hogy a legjobban adta elő a dalokat, azt ki merem mondani.”

Michal Slaný a Sok hűhó semmiért, a Tévedések vígjátéka és a Vízkereszt után A kertész kutyájában negyedszer dolgozott magyar rendezőjével.

„Játszani a próbákon is láttam őt, hiszen szívesen megmutatja, hogy képzel el egy jelenetet, énekelni viszont most hallottam először. Annyira meglepő számomra, amit nyújtott, hogy nem is vagyok képes szavakba önteni, amit érzek. Tudtam, hogy kitűnő színésznő, de hogy ennyire...! Nem csak szépen énekelt, hanem annyira őszintén, annyira a szívéből, hogy szinte átfolyt belém minden, amit ő érzett. Megperzselt az energiája. Megérintett a lelkével. Az első dalban vérbeli komédiásként jeleskedett. Olyan szellemesen, olyan érzékletesen adta elő, hogy szinte minden szavát értettem, bár magyarul én csak egyetlen összefüggő mondatot tudok, amelyet a Sok hűhó semmiért budapesti vendégszerepléséhez tanultam meg. Enikő sokoldalú tehetség, nagyon nagy játékos. Úgy kiszínezi a dalt, ahogy senki. Nem spórol ki belőle egyetlen érzelmi rezdülést sem. Ami pedig a bevezető szövegeit illeti: bár erről az oldaláról jól ismerem őt, hiszen a próbákon olykor velünk is így beszélt, ezen is nagyszerűen szórakoztam. Bevallom őszintén, nem tudtam, mi vár rám, de amit most kaptam tőle, az is egy életre szóló élmény marad.”