Tisztelt Barátom, kedves Sándor!

Gondolom, ritkán jutnak el Magához a hirek tőlünk, igy aztán bátorkodom tollat ragadni, hogy beszámoljak arról, mi foglalkoztatja felénk mostanság a közvéleményt. Kerülgetett bennünket a kolera, de hála az égnek, a városba nem jutott be. Meghalt Tolsztoj Nikolajevics Leó gróf, a temetést jól sikerült felvételeken az Uránia Szinházban láthattuk. Olcsóbb lett a prágai sonka, és Deák Antal egyházkarcsai plébános szerkesztésében elindult az „Antiszemita“ cimű hetilap. A Mihály-utcát Maga is ismeri, de az Apollo-Bio villamos szinházban ugy hiszem nem járt. Ott most vadonatuj filmek szerepelnek műsoron. Nemrég láttuk a kacajt fakasztó Lehmann legujabb sportját és A sólyomvadászt, mely nagyszerű műdráma a legjobb művészek előadásában.

De a legnagyobb ujság a Maga szobra, Sándor! Sokáig terveztük és sokáig is készült, mint a Luca széke, s azt is megmondom, sokba került: 55 ezer koronába. Ne értsen félre, ezt a büszkeség mondatja velem. A szobor csaknem kizárólag városunk és vármegyénk lakosságának áldozatkészségéből létesült. Sok ezren vannak, akik filléreikkel hozzájárultak a nemes célhoz. Magam is, két alkalommal. Először: még a mult év decemberében belépőt váltottam a Münchener Tonkünstler-Orchester szimfóniai hangversenyére a Bellevue mulatóba, mivel a hangverseny tiszta jövedelme a Petőfi-szobor alapját gyarapította. Annál nagyobb volt a csalódásom, amikor a hangverseny elmaradt. A zenekar ugyan itt volt Pozsonyban, de a hangszerek a késedelmes vasúti szállitás miatt a wieni Westbahnhofon rekedtek. A közönség csak a Bellevueben értesült a kellemetlen incidensről. Dicséretes, hogy a 70 zenészből álló zenekar lengyel turnéját megszakitva egy hét múlva visszatért, csakhogy városunk közönsége iránt való nagyrabecsülését megmutassa, de ekkor már nem mentem el. Aztán olvastam az ujságban, hogy bánhatja, aki otthon maradt. Hát bántam. Azért küldtem 18 koronát a Nyugatmagyarországi Hiradó szerkesztőségébe, amely gyüjtést rendezett a szoboralap javára.

Akárhogy is volt, végre az utolsó állomásokhoz érkeztünk, hála a Petőfi-szoborbizottság áldozatos munkájának, kitartásának. A szobra július hó 20-án indult el Carrarából és Peri, Wien-Südbahn, Marcheggen át a hó utolsó napján megérkezett Pozsonyba. A fuvarlevél a Reiss Lipót szállitó cég cimére szólt, mely a 16,000 kg. súlyt tartalmazó waggon megérkezéséről azonnal értesítette a Kereskedelmi és Szállitási Részvénytársaságot (Budapest), hogy megbizóját: Radnai Béla szobrászt a küldemény átvételére felhivhassa. Minthogy ugyanis a szállitás Radnai Béla felelősségére történt, a waggont csak akkor lehetett kinyitni és a szoborrészeket onnét kivinni, midőn Radnai Béla városunkba érkezett és maga átvette alkotását. A waggon 23 ládát tartalmazott, melyek közül az egyikben volt a Maga, a másikban a Géniusznak az alakja. A többi láda a szobormű apróbb részeit tartalmazta. A főpályaudvaron levő daru, mely a ládák kiemelésére szolgálhatott volna, az előző héten eltörött. Elkészitése több hetett vett volna igénybe. Nem maradt tehát egyéb hátra, mint hogy a waggont áttolják a főpályaudvarról az ujvárosi pályaudvarra és az ott levő daru segitségével emeljék ki a ládákat, majd kocsiba tegyék és a városba vigyék. Radnai Béla mindvégig jelen volt a szobor szinhelyén. Megérkezett a Triscornia cég kiküldötte is, egy olasz kőfaragó, aki nyolcad-tized magával dolgozott Carrarában a szobor márvány alakjainak a kifaragásán. Augusztus hó 19-re az olasz márványfaragó és a budapesti Král cég itt tartózkodó emberei a szobrot felállították, néhány nap múlva helyére került a szobor hátsó oldalára tervezett relief is, mely azt a jelenetet ábrázolja, amikor Maga elszavalta a szabad sajtó első termékét: a Talpra magyart. Mára az egyetlen hátralevő teendő, hogy a talapzatba illesztett márványlapra reá véssék a maga nevét. (Megjegyzem, a Král cég emberei amugy már júliusban városunkba érkeztek, hogy a szobor haraszti kőből készitett talapzatát felállitsák. A Petőfi-szoborbizottság szakértői megállapitották, hogy a talapzatban négy kő nem felel meg szerződésben kikötött elsőrendű haraszti kő minőségnek, ezeket ki kellett cserélni. Azért a munka a hó végére befejeződött, a talapzat fölé ideiglenesen deszkafalakat emeltek, melyek a szobor alakját a leleplezésig rejtik. Igen kellemetlenül hat azonban a járó-kelőkre az a felirat, mely a deszkafalon olvasható: „Eintritt verboten” – tilos a bemenet. A szabadságharc Tirteuszának szobra helyén talán mégis csak magyar nyelvű figyelmeztető táblát illene alkalmazni, ha már egyéb szempontokra nem voltak tekintettel azok, akik az „Eintritt verboten”-t oda kiakasztották...)

El kell mondanom, hogy hazánk rendkivül szegény szobrászati műremekekben. (Ha nem csalódom, a legkiválóbbak egyike ép Pozsonyban van: Donner Rafael Szent Márton szobra, de valljuk meg csak őszintén, még sok pozsonyi sem ismeri, ami különben nem is csoda, mert a főtemplom mögött teljesen el van dugva. Örömmel emlitem meg, hogy már régebben mozgalom van a kath. Hitközség tagjai körében, amely oda irányul, hogy a szobrot ismét visszaállítsák a régi helyére, magába a templom belsejébe, a főoltár mellé, ahonnét a magyarok iránt való ellenszenvéről hirhedt Heiller városi plébános távolittatta el. Fölötte kivánatos, hogy ez a szoboráthelyezés mielőbb megtörténjék. A szobor ugy sem való nyilt térre, hanem csakis fal mellett való elhelyezésre alkalmas.) Nálunk magyaroknál igen nagy szokott lenni a lelkesedés, amelylyel nemes céloknak áldozunk. Ez a lelkesedés már sok emléket állitott a nemzeti irodalom és kultúrtörténet nagy alakjainak és ennek a lelkesedésnek a megmaradása és ébrentartása lehet csak egyedül fenntartója a művészeteknek. A hazafias lelkesedés a szülőanyja a Maga szobrának is, amely alkalmat szolgáltat Radnai Bélának arra, hogy tehetségét szülővárosában is kimutassa és érvényesitse. A művészvilág sokat vár tőle és mi is reméljük, hogy nem fogunk benne csalódni. A tervezet alapján örömmel következtetünk arra, hogy a szobor művészi alkotás lesz, noha igen sokszor előfordult már, hogy a kivitelben egészen más benyomást tett egy szobor. Majd elválik. A szobra ott fog állni Kossuth Lajos terünkön, szemközt a Városi Szinházzal a Hummel-szobor helyén, amit a Notre Dames előtti sétatérre helyeznek át. Szobra tehát a legszebb terünk legszebb helyén fog diszleni. Méltóbb helyet valóban nem lehetett volna a Maga számára találni, jólehet, amidőn az elhelyezés kérdésében kellett határozni, nagy vita folyt arról, hogy melyik volna a legmegfelelőbb hely.

Fölötte kivánatos lett volna, hogy a szoborbizottság a leleplezés ünnepségét nagyobbszabású keretek között rendezze. Hadd tudja meg az egész ország, hogy a „kraxelhuber” Pozsony szobrot emel annak, aki mindenét feláldozta a hazájának és aki mindig apotheozist zengett a honszerelemről. A szoborbizottság azonban ugy határozott, hogy az ünnepség lokális jellegűnek mondatik ki. Budapestről csak a Petőfi-Társaságot hívták meg, s a leleplezés napját azzal a célzattal, hogy az ünnepségen a tanulóifjuság is megjelenhessék, f. évi szeptember hó 8-ára (Kisaszszony napjára) tűzték ki. Megállapitották egyuttal az ünnepi programmot is. E szerint az ünnepség délelőtt fél 12 órakor fog kezdődni. A programm első száma a „Talpra magyar”, melyhez Breiter-Szélessy János külön ez alkalomra dallamot komponált. A Talpra magyart Kitzinger Nándor karmester vezetésével helybeli énekkarok fogják előadni, esetleg a városi zenekar kisérete mellett. Az ünnepi beszéd elmondására a bizottság Brolly Tivadar kir. tanácsos, polgármestert kérte fel, akinek beszéde során fog a lepel a szobráról lehullani. Brolly Tivadar mint a szoborbizottság elnöke egyuttal átadja majd az emléket a város közönségének, amelyet az ünnepségen Kumlik Tódor másodpolgármester fog képviselni és szintén beszédet mond az átvétel alkalmával. A másodpolgármester beszédét a szobornak a meghivott irodalmi és egyéb egyesületek által való megkoszoruzása követi, majd pedig az énekkarok a Himnuszt éneklik. Az ünnepség szinhelyéről való elvonulás előtt a főiskolák és középiskolák ifjusága előreláthatólag szintén meg fogja a szobrot koszoruzni.

Hát ezt is megértük. Egy hét mulva a Maga szobra, Sándor, ott fog állni városunk legszebb pontján. Évekbe telt bár a munka, de bizonyos vagyok abban, hogy a szerencse kereke most fog megfordulni: ami ezidáig nehezen, nagy fáradságok árán ment csak elébb, az most sok-sok emberöltőn át változatlanul, rendületlenül, égre meredő karddal hirdeti majd legszebb nemzeti erényeink diadalát. Hiszen a Maga szobra nem egy puszta szimbólum, hanem egy oly hely kell, hogy legyen, amely mindig ahányszor arra haladunk, arra figyelmeztessen bennünket, hogy miként kell szeretni hazánkat. Maradok hazafias barátsággal:

Almási SáraKelt Pozsonyban, Magyarországon, 1911 szeptember hó 1-én.