Tea és költészet

Juhász Dósa János, Bozó Lake Norbert és Juhász Katalin Könözsi István felvétele Beszélgetőtársuk, Juhász Dósa János megjegyzése a „még kevésbé fontos dolgokról” természetesen annak szólt, hogy a kortárs költészet esetében nem igazán lehet hatalmas létszámú olvasótáborról beszélni. És nem biztos, hogy ez minden esetben költőket és műveiket minősíti.

A költészet szempontjából nem túl szívderítő tény ellenére a Pozsonyi Casinóban szép számú közönség gyűlt össze, soraiban a fiatalabb és az idősebb generáció tagjai egyaránt helyet foglaltak.

Bevezetőként mégsem a költészet került terítékre, hanem a kassai Thália Színház Tóték című előadásának zászlóügye, amely nagy visszhangot váltott ki határon innen és túl. Juhász Dósa ennek kapcsán a művész alkotói szabadságáról faggatta vendégeit, arra volt kíváncsi, náluk hol vannak ennek a határai. Juhász Katalin úgy véli, minden alkotás annak a szuverén műve, aki létrehozta. Mint mondta, egy kiállítás megnyitóján sem lehet azt megtenni, hogy valaki „belefest” egy képbe csak azért, mert nem tetszik neki a mód, ahogyan a művész megfestette.

Megtudhattuk, hogy a két költő vendég közös nevezője Rimaszombaton kívül az, hogy egy időben mindketten Budapesten éltek, most pedig mindkettőjüket Kassához köti a munkájuk. Amit viszont nem tudhattunk meg: mit jelent Bozó Norbert nevében a Lake. Anynyit volt hajlandó elárulni, hogy egy régi beceneve, de hogy miért is kapta, ahhoz csak ennyit fűzött hozzá: „ez hadd maradjon az én titkom”. Bozó Lake Norbertnek a Tudatom vendégei és Mezítelen hasonmás után a közelmúltban jelent meg -– saját kiadásában – harmadik kötete, az Észrevétlen impreszsziók. A saját kiadást így indokolta: „Nem szeretem, ha belebeszélnek a dolgaimba”. A saját kiadás sem megoldás azonban mindenre, hiszen a könyvterjesztés bonyolult dolog. Amikor ugyanis egyik szakmabeli ismerősével arról beszélgetett, hogy a könyvét esetleg könyvesboltokban is elhelyezhetné, azt a választ kapta, ennek természetesen nincs semmi akadálya, de ne várjon csodát egy olyan közegben, ahol még Márait sem olvasnak az emberek. Ezért a könyvesbolti árusításnál hatékonyabbnak tartja az irodalmi esteket. Bozó Lake Norbert egyébként informatikus, bár inkább praktikusnak mondaná magát, jegyezte meg. S hogy miként jön össze az informatika és a költészet? Egy embernek több oldala van, mondta, s ő az informatikában sem száraz adatokkal dolgozik, hanem desingt tervez.

Juhász Katalin legfrissebb kötete, a Makacs foltok kapcsán elmondta: manapság, amikor évente rengeteg könyv jelenik meg, nagyon fontos a borító, sőt előfordul, hogy a forma a tartalomhoz is hozzá tud tenni valamit. A Makacs foltokat Lukács Zsolt képzőművész illusztrálta, és azért is nagyon tetszenek a költőnőnek, mert „olyan illusztrációkat készített, amilyeneket én szoktam álmodni”. Juhász Katalin azt is bevallotta, nem a saját munkáját helyezi előtérbe – sokkal lelkesebb olvasója mások dolgainak, falja a kortárs magyar lírát és prózát. A versíráshoz Tolnai Ottó és Petri György költészete adta meg számára az első lökést, valamint Parti Nagy Lajos („tíz éve imádom”). Ezért is tartja furcsának, ha a költészete kapcsán Nemes Nagy Ágnest emlegetik, mert bár ez megtisztelő számára, nem igazán érez vele lelki rokonságot. „Akkor inkább Karafiáth Orsolyát említeném” – tette hozzá, de szerinte feleslegesek a „női líra” és a „férfi líra” kategóriák. Úgy gondolja, ezt sok esetben az hívja elő, hogy a költő neve ott szerepel a köteten.

S hogy mikor van idejük a költészetre időigényes foglalkozásuk mellett? Bozó Lake Norbert szerint a költő mindig ír. Akkor is, ha nem. Mert az írás nem a papíron kezdődik. Juhász Katalin is hasonlóan gondolkodik, s mint megjegyezte, az író mindenért hálás, ami történik vele. Az a jó, ha minél több élmény éri, mert soha nem lehet tudni, mikor melyik lesz „felhasználható”. Nála a vers úgy születik, tudhattuk meg, hogy „jön valahonnan két-három sor, ez a vers magja, és ha ezt az ember beülteti, lassan elkezd nőni”.