Šimečka: A koalíció a problémák helyett a személyes bosszúval foglalkozik

Michal Šimečka

A koalíció ahelyett, hogy a problémák megoldásán dolgozna, csak a személyes bosszúval foglalkozik – állapította meg Michal Šimečka (PS) azon a rendkívüli parlamenti ülésen, amelyen a parlamenti alelnöki posztjáról akarják leváltani. Elutasította azokat az érveket, amelyekkel a koalíció a leváltását indokolta.

„Csodálkozom a koalíción és a kormányfőn, hogy ezzel egyáltalán előállt, mert saját magának okoz kárt. Minden választópolgárnak, beleértve a saját szavazóikat is, azt mutatják, hogy fütyülnek a problémáikra. Nem törődnek velük. Csak a személyes bosszú érdekli önöket. Politikai játszmákkal foglalkoznak, miközben az ország lassan ránk dől” – jegyezte meg.

A leváltását szerinte Robert Fico (Smer) kormányfő kezdeményezte. Šimečka megismételte: a rendkívüli ülésen az ellenzéki képviselők az aktuális problémákra akarnak rámutatni. „4600 napja, hogy a Smer és a kormányfő hatalmon van, és Szlovákiában az életszínvonal a negyedik legalacsonyabb az egész Európai Unión belül” – mondta. Rámutatott: Szlovákiában közel egymillió embert fenyeget a szegénység. „Ehelyett itt arra vesztegetjük az időt, hogy valamiféle támogatásokról, felhívásokról és a családomról vitatkozzunk” – tette hozzá.

Šimečka parlamenti alelnök ismételten elutasította a leváltásával kapcsolatos indokokat, ahogy a családját ért támadásokat is. Kiemelte családtagjai munkásságát. Rámutatott, hogy minden alapítvány és polgári társulás még azelőtt kapott támogatásokat, hogy ő belépett a politikába. „A legtöbb támogatást akkor ítélték oda, mikor a Smer kormányzott” – állapította meg.

Egyúttal korrekt parlamenti alelnöknek nevezte magát. „Sosem használtam ki az alelnöki funkciómat arra, hogy a koalíciónak ártsak vagy az ellenzéknek segítsek” – jegyezte meg. Kijelentette: függetlenül attól, hogy leváltják-e, folytatni fogja az ellenzéki munkát. A következő parlamenti választásokon le akarja győzni a Smert. „Miniszterelnök úr, én vagyok az, aki a választásokon le fogja önt győzni” – zárta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?