PUHA JÓZSEFTarol a várva várt nagylemez. Az amerikai zeneipar hetek óta azt szajkózta, hogy Taylor Swift október 27-én megjelenő albuma jócskán megszépítheti 2014 eddigi nagylemez-eladási statisztikáját.
Taylor Swift és Ed Sheeran rekordja
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14156064847004_19.jpg.webp?itok=shC3uPO-)
PUHA JÓZSEF
Tarol a várva várt nagylemez. Az amerikai zeneipar hetek óta azt szajkózta, hogy Taylor Swift október 27-én megjelenő albuma jócskán megszépítheti 2014 eddigi nagylemez-eladási statisztikáját. A számszerűsítés ugyanis elég siralmas: miközben a dalok forgalma évről évre emelkedik, az albumoké folyamatosan és rohamosan csökken. Nos, a pennsylvaniai énekesnő ötödik, 1989 (Swift születésének éve) című stúdiólemeze még a vártnál is többet javított az eddigi képen.
Az angol Coldplay a májusban kiadott Ghost Stories című albumából 383 ezer példányt értékesített az első héten az Amerikai Egyesült Államokban – ez volt az év eddigi legjobb debütálása. Ahhoz nem fért kétség, hogy Taylor Swift ezt a számot egy nap alatt túlszárnyalja, azzal viszont még a legoptimistábbak sem számoltak, hogy az 1989 című korongból 1 millió 287 ezer darabot vásárolnak a megjelenés hetében az amerikai piacon. Több kelt el belőle, mint az eladási lista következő hetven helyén szereplő nagylemezekből összesen.
A Nielsen SoundScan piackutató cég adatai szerint az 1989 című album az elmúlt tizenkét év legjobb első heti eladását produkálta az USA-ban. Utoljára 2002-ben Eminem könyvelhetett el jobb eredményt a The Eminem Show című nagylemezével, amelyből 1 millió 322 ezer példány fogyott el a kiadás hetében. Taylor Swift az első előadó, akinek három albuma már az első héten elérte a platinastátust – ez legalább egymillió eladott darabot jelent. A 2012-es Red címűből 1,21 millió, a 2010-es Speak Now címűből 1,047 millió példányt értékesített a megjelenés hetében.
Az 1989 című nagylemez máris 2014 második legnépszerűbb albuma az USA-ban. A Jégvarázs (Frozen) című animációs film tavaly novemberben kiadott zenéjéből idén közel 3,2 millió darabot vásároltak az amerikai piacon. Ebben az évben eddig csupán ebből a két nagylemezből adtak el egymillió feletti példányt.
A dalok brit rangsorában is született egy rekord. A szigetországban pályafutása második listavezetőjét ünnepelheti Ed Sheeran. Az angol énekes x című stúdióalbumának első slágere, a Sing júniusban egy hétig uralta a mezőnyt. A múlt héten a nagylemez harmadik slágere, a Thinking Out Loud került az élre, a rangsorban tartózkodás 19. hetében. Még egyetlen zeneszámnál sem telt el ilyen hosszú idő a listára kerülés és az első hely megszerzése között. A korábbi csúcstartó Celine Dion volt, aki a Think Twice című felvétellel a rangsorban tartózkodás 13. hetében lett listavezető, és hét hétig tanyázott az élen. Ed Sheeran a héten trónfosztott lett. Cheryl Cole foglalta el a legmagasabb pozíciót az I Don’t Care című újdonságával.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.