Tartalomhoz a forma

Pozsony. 120 formaművész, köztük 28 fiatal magyar alkotó mutatkozik be holnap 18 órától az Sznf téri Nemzeti Művelődési Központban a DESIGN MATCH 2008 CZE : SVK : HUN : AUT című vándorkiállítás szlovákiai állomásán.

Pozsony. 120 formaművész, köztük 28 fiatal magyar alkotó mutatkozik be holnap 18 órától az Sznf téri Nemzeti Művelődési Központban a DESIGN MATCH 2008 CZE : SVK : HUN : AUT című vándorkiállítás szlovákiai állomásán. A második évfolyamába lépő design biennále alapját a közös történelem, valamint az Osztrák–Magyar Monarchia gyártási tradíciója képezi, ezen belül főként a négy szomszédos ország formaművészeti tradíciói. A 19. és 20. század fordulójának formaművészete és technológiái konfrontálódnak korunk tárgykultúrájával, az eredményt pedig a nagyközönség számára is élvezetes módon igyekszik bemutatni a kiállítás szervezője, a Czechdesign Polgári Társulás.

Ez a térség egyetlen nagyszabású, nem kommersz formamű?vészeti bemutatója. Egyedi koncepciójának köszönhetően négy olyan országot fog össze, amelyek történelmi múltjuknak és szellemi hagyatékuknak köszönhetően közel állnak egymáshoz. Ezáltal teret biztosít egy barátságos konfrontáció számára, a kiállítás mérkőzéssé (match) válik, a dizájner játékossá, a közönség pedig szurkolóvá.

A kiállítás két fő témaköre, az otthon és a szabadidő a forma?művészet két talán leglátványosabb területe. A mostani projekt mottója az európai országok határok nélküli térré történő integrációja. A Design Match alapgondolata kapcsolódik az Osztrák–Magyar Monarchia időszakának belső történelmi integrációjához. A kiállítási tárgyak Prágából érkeztek, és csaknem egy éven át vándorolnak a négy országban. Magyarországot a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület (FISE) képviseli, a tárgyak listája változatos, a hátizsák-kollekciótól az óvodai étkészleten át a sportkerékpárig terjed.

A Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének társszervezésében megvalósuló kiállítás június 13-ig tekinthető meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?