„Tanmese” a szeretetről

Šafařík Katalin mély átéléssel formálja meg Árpád-házi Szent ErzsébetetGabriel Bodnár felvételeA Bánk Bánból ismert II. András magyar király és merániai Gertrúd lánya, a szegényeket, betegeket segítő, koldusruhában járó Erzsébet története hálás alapanyag. Beke Sándor rendező észre is vette benne a shakespear-i méretű drámai hősnőt, és már csak egy vállalkozó kedvű színműírót kellett találnia a feladatra, aki ábrázolni tudja Erzsébet legvonzóbb vonását, a tökéletes összhangot az Isten iránt és férje iránt érzett szeretet között. A bemutató apropóját Erzsébet születésének 800. évfordulója adta, Kassa város vezetése is beszállt egy komoly összeggel, hálából a Tháliában az esetleges szlo?vák érdeklődők kedvéért feliratozzák Egressy Zoltán, a legsikeresebb kortárs magyar drámaíró művét.

Statisztákkal és gyerekekkel együtt huszonhat szereplőt számoltam meg a színlapon, ezért monumentalitást vártam, ehelyett egy meglepően kamara jellegű darabot kaptam. Soha sincs tömeg a színen, a jelenetezés inkább filmszerű, mint színházias. Néhány figura bejön, előadják a jelentet, majd sietve el. A „snitteket” a nonfiguratív kulissza-elemek intenzív tologatása előzi meg, néhány csuhás rendezgeti a sötétben az elemeket, mint gigantikus építőkockákat. A két felvonás során ötvenvalahányszor teszik ezt, figyelemre méltó teljesítmény megjegyezni a sorrendet. Ez egyébként az előadás leginnovatívabb „hú?zása”, amit ugyanis a színpadon látunk, abban több a klasszikus, mint a modern. Széles gesztusok, fennköltség, ünnepélyes hanghordozás, túlcsorduló érzelmek. Egressy Zoltán „shakespeare-i” történetté kerekítette a hiteles források alapján íródott, alapanyagként szolgáló regényt. Beke Sándor pedig egy zeffirellis előadást rendezett, sőt a Kenneth Branagh-féle felfogás is megjelenik itt-ott, ami nem feltétlenül rossz, sőt az oktató-nevelő célhoz talán ezek a legadekvátabb eszközök. Bár gyanítom, hogy ha a Tháliának lenne dramaturgja, sokat húzott volna a szövegből, kihagyott volna néhány jelenetet, például nem hagyta volna, hogy a hősnő ötvenszer ecsetelje a szegények iránti szeretetét.

Erzsébet szerepére igazi kincset lelt Beke Sándor. Šafařík Katalinnak hívják, negyedéves pozsonyi főiskolás, ráadásul híres kassai magyar színészcsaládból származik. Isteni áldás lenne, ha a Tháliához szerződne, erős, karakteres fiatal színésznőkből ugyanis akut hiány mutatkozik a jelenlegi társulatban. Az erős, karakteres fiatal férfiszínészekkel ugyanez a helyzet, ezt bizonyítja a tény, hogy Lajos herceg szerepére „jobb híján” azt a Culka Ottót választotta a rendező, akinek ez a legelső színházi jelenése. Culka ehhez képest korrektül oldja meg a feladatot, bár természetesen nem lehet egyenrangú partnere Šafařík Katalinnak, aki mély átéléssel, bár néha kissé hadarva és „túlpörögve” formálja meg az istent és férjét egyforma hévvel szerető nőt. Azoknak, akik kifogásolják a fiatal színésznő szlovák akcentusát, azt üzenem, hogy az idegen hangsúlyok talán még erősítik is a hitelességet, hiszen Erzsébet gyermekként került Magyarországról Türingiába, és meglehet, hogy felnőtt korában pont úgy beszélt németül, ahogy Šafařík Katalin magyarul. A harmadik kulcsfontosságú figura Konrád atya, az elszánt eretneküldöző, Erzsébet lelki vezetője, akit egy magyarországi vendégszínész, Halmágyi Sándor alakít. Az ő szerepe csupa kettősség, egyszerre isten szolgája és a pápa embere, egyszerre foglalkozik Erzsébet lelkével és az egyház, illetve a tartomány ügyeivel. Halmágyi kiválóan boldogul a szerzetesből kemény inkvizítorba való átmenet „fejlő?déstörténetével”, úgy építi fel a figurát, hogy a lelki terrorista fokozatosan bújik elő a csuhából. A többiek szépen statisztálnak a főszereplőknek, bár a vagyonukat féltő hercegek meglehetősen haloványak, az Erzsébet adakozását élvező koldusok és leprások egyike-másika pedig meglehetősen túljátssza szerepét. Igazi karakterek megformálására nincs idő, a cselekmény pörög, a jelenetek villanásszerűek, csak gyors skiccekre van lehetőség, amelyekhez a rutin adta biztonságérzet vezet, ezért vagy hihetőek, vagy nem. Valahogy olyan az egész, mintha mindenki sietne haza a kádba. Fontos párbeszédek hangzanak el villámgyorsan, fontos mondatok pattannak el a levegőben. Bár lehet, hogy a rendező szándéka épp az volt, hogy mi is odahaza, sűrű párában, tartozékaink áztatása közben gondolkodjunk el a látottakról.

Az összhatást nagyban segíti a jól válogatott zene, a mértékkel és érzéssel kezelt fények és az ízléses jelmezek. A mondanivaló mellett tehát a látvány is sokáig megmarad, befészkeli magát az agyba. Summa summarum, korrekt, működő előadást láthatunk az egyetemes szeretetről, önzetlenségről és odaadásról, amelyből tényleg megismerhetjük ezt a nem mindennapi személyiséget, akit legendák öveznek, korai halála után pár évvel szentté avattak, élete a századok során megannyi művészt megihletett, az Erzsébetek pedig miatta ünneplik névnapjukat épp november 19-én. Diákoknak kötelező, felnőtteknek kötelezően választható, romantikus lelkeknek papírzsebkendő-igényes, történészeknek ínyencségeket tartogató, hívőknek pedig további dimenziókat is kínáló előadás született a kassai Tháliában. Soha rosszabb időtöltést.