Tankcsapda: Mindenki vár valamit

Az első csoport mindössze pár száz tagot számlálhat. Azok alkotják, akik az elmúlt két év agyonjátszott rádiós slágerét, az Örökké tart címűt szeretik vagy ismerik csupán, és hasonló dalokra számítottak. Ők bizonyára nem tudnak azonosulni a Tankcsapda üzenetével, esetleg nem is ismerik azt, ha a tizenhét éve egyenletesen magas színvonalat nyújtó zenekar pályafutásának (szerintem egyetlen) gyenge szeletét tartják etalonnak. Ezek az emberek hoppon maradtak. Valószínűleg nem is szerezték be a CD-t, mivel a frontember, Lukács László idejében figyelmeztette őket. „Lendületes rock and roll albumot készítünk, balladáktól és popnótáktól menteset” – nyilatkozta. A második kategória azt remélte, hogy valami újszerűt, az elmúlt években feltűnt rockzenekarok hangzásvilágához hasonlót kap. Az ő óhajuk sem teljesült. Azok örülhetnek, akik azt várták, hogy az együttes a saját múltjából merít: visszatér a lendületes, punkos, egyszerű rockdalokhoz.

A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján rengeteg tehetséges underground rockzenekar működött Magyarország-szerte. Legtöbbjükről a nyilvánosság tudomást sem szerzett: kevesen tudtak kitörni, és mára csak néhányan maradtak életben. Közülük messze a debreceni Tankcsapda a legnépszerűbb. Biztos kellett hozzá egy nagy adag szerencse is, de befutásának és sikerének elsődleges titka a hitelessége, a kiszámíthatósága, valamint a szövegvilága, amelyet fiatalok ezrei tekinthetnek sajátjuknak.

Akik még nem hallották az új hanghordozót, javaslom, előbb a CD mellé csomagolt DVD-t tegyék magukévá, amely a tavaly májusi szabadtéri pecsás buli legjavát nyújtja. Ezzel ráhangolhatják magukat az új dalokra.

A lemez alaphangulatát remekül megadja a nyitó felvétel, a Rock a nevem című. Gyors, ütős, szókimondó, szellemes szövegű dalok követik egymást, lendületes rock and rollba ágyazva. A hangszerelés hol kemény, hol csupán zajos, hol hardrockos, máskor metálos. Slágergyanús dal nem szerepel a korongon, bár szinte mindegyik dallamos, jól énekelhető – az elsőként maxi CD-re kimásolt Nem kell semmi a leginkább slágeres szerzemény, ám nem a szó kereskedelmi rádiós értelmében vett sláger. Az előző albumokkal ellentétben a stúdióhangzás előtérbe került, hallhatóan nagy hangsúlyt helyeztek az utómunkálatokra. Nincs ezzel baj, jól szólnak az énekes hangjára tett effektek, leginkább a Mindenki refrénjében érvényesülnek. Ez a legsötétebb, legsúlyosabb dal a durva vokális megoldásoknak köszönhetően. Az album a finomabb, melankolikusabb Hiányzol cíművel zárul, amely az érzelmessége ellenére a zúzós rock vonzáskörén belül marad. A lemez címét adó sor a Minden szóban című dalból származik. A szövegvilág tekintetében a rockerek életéből vett párhuzamok dominálnak, a rock and roll örök témái: a buli, a pia és a csajok, amelyek a hétköznapok küzdelmeit megfogalmazó gondolatokkal vegyülnek. A címében a legendás amerikai punkzenekar, a Dead Kennedys előtt tisztelgő California Über Alles az amerikai álmon élcelődik. A szövegeket ezúttal is a frontember jegyzi, a zenét közösen szerezték. Tizenhét éves zenekartól ritkán kapunk ennyire friss, energiával teli, szellemes albumot. Egységet képez, közben mindvégig színes és kellően változatos.

A tartalom remekül harmonizál a külcsínnel. A Mindenki vár valamit nívós csomagolású – a fekete műanyag tok előlapján a zenekar logója és egy felragasztott matrica szerepel, maga a CD elől-hátul fekete színű, elől szintén a logóval. Meggyőződésem, hogy néhány év múlva a Tankcsapda legendás feketelemezeként fogjuk emlegetni.