Tálcán kapta a nagy lehetőséget

A most készülő József Attila-film, a Reménytelenül forgatókönyvén is ott áll ez a három szó. De ki is mondja: szívügye ez az alkotás.

Színészként ez a második találkozása a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakjával. Sok köze van már a költőhöz. 2022 októberétől az irodalomkönyvekből kimaradt Szabad ötletek jegyzékét adja elő színpadon. Azt a szókimondó, cenzúrázatlan naplót, mások szerint szabadverset, erotikus fantáziákkal átszőtt emléktöredéket, amelyet akkoriban jegyzett le, amikor Gyömrői Edit pszichoanalitikus páciense volt.

Első olvasásra milyen gondolatokat ébresztett önben az anyag? A megdöbbenésen túl esetleg önvizsgálatra késztette?

Milyen az ember? Igyekszik mindig a legjobb énjét mutatni a környezetének. Ilyenek vagyunk, mert már tudjuk, ha jót adunk valakinek, akkor ő azt tükrözi vissza, s attól még jobb lesz nekünk. József Attila nem ezt teszi. Ő bevállalja azt, amit mi önmagunknak sem merünk bevallani. És még le is írja. Nyersen, őszintén, néha obszcén kifejezéseket használva, helyenként profi mód megszerkesztve a leglíraibb képeket, a leggyönyörűbb ideát. Ez izgatott, amikor olvastam az anyagot. Bizonyos részeiben ugyanis találkoztam önmagammal. Helyenként el is szégyelltem magam. Arra gondoltam, ha én ezt az egészet kihangosítom, talán mások is találnak benne olyat, ami az életükre vonatkozik. Ez az iszonyatosan sötét, magányos anyag megfogja az ember kezét, és azt mondja: nem vagy egyedül. A magányból és a szeretetéhségből születik valami, ami összeköt bennünket.

Ez a nagy horderejű írás emblematikusan Jordán Tamáshoz kötődik, aki hosszú évek óta viszi-cipeli magával, és több százszor előadta már. Tőle tudta, hogy létezik?

Tizenkilenc-húsz éves voltam, amikor először hallottam a Szabad ötletek jegyzékéről. Jordán Tamás előadásában 2007-ben szembesültem vele.

Akkor már színész volt?

Egy éve laktam Budapesten. Alternatív színházi társulatokban játszottam. Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy én ezzel az anyaggal egyszer kezdeni fogok valamit. Egy időre aztán megfeledkeztem róla. Ha eszembe jutott, nem mertem hozzányúlni. A színművészeti egyetemen már tudtam, hogy diplomamunkaként monodrámát kell csinálnom. Öntudatlanul kivártam azt az életkort, amíg össze nem értem József Attilával. Ő 32 évesen, májusban kezdte el írni a jegyzéket, én 32 évesen, májusban kezdtem el tanulni a szöveget. A helyzet furcsasága, hogy már túl is éltem őt, de mondom tovább az anyagot.

Mennyi időre volt szüksége ahhoz, hogy magáévá tegyen hetvenöt oldalt?

Négy és fél hónapot fektettem bele az életemből. Semmi más feladatom nem volt akkor. Megtehettem volna, hogy nem csinálok semmit. Lett volna időm nyugodtan nyaralni, de tudtam, hogy ha most nem, akkor soha. Májustól szeptember közepéig erről szóltak a napjaim. Még a horvát tengerparton is velem volt a kötet. Egyszer napi négy, máskor napi nyolc órát tanultam. Hívtak a vízhez, hogy itt a nyár, add át magad a pihenésnek, de nem, nekem ezzel kellett foglalkoznom.

Jordán Tamás tudott róla, hogy párja lesz az estjének?

Megkerestem őt, hogy jelezzem neki, én is szeretném előadni az anyagot. Tiszteletből és szakmaiságból meg kellett tennem ezt a lépést. Ő már negyven éve mondja, és még nyolcvanegy évesen is teljes odaadással. Első kérdése az volt: Tudsz már belőle valamit? A Foglalatot, mondtam. Kézen fogott, leültetett maga mellé, és arra kért, hogy nézzek a szemébe. Kezdjük el! – mondta. És egyszerre elmondtuk a Foglalatot. A végén két szóval adta áldását a munkámra: Jó lesz! Érzékelte, hogy az anyag öröklődik, és ott áll előtte egy fiatalember, aki továbbviszi. Én ezt így éltem meg. Igazából attól nehéz a dolog, hogy nincs végszó, nincs kellék, nincs partner, csak én vagyok. Kiszolgáltatott helyzet ez minden téren. A napi diszponáltságtól függetlenül tűpontosan kell elmondani a szöveget. De maga az anyag megtermékenyíti a szakmai fejlődésemet. Erőt, hitet, lendületet ad a már meglévő és az elkövetkező feladatokhoz.

És most ráduplázhat, hiszen filmen is megformálhatja József Attilát. Közrejátszik ebben az előadás?

Rózsa Gáborral, a készülő film rendezőjével egy válogatás során találkoztam. Legénybúcsú extra című vígjátékához keresett szereplőket. Épp a horvát tengerparton ért utol a hívása, amikor a Szabad ötletek jegyzékét tanultam. Küldött jeleneteket a forgatókönyvből, majd én lettem a filmben az egyetemi matektanár, egy tőlem nagyon távol eső figura. A bemutató után meghívtam őt az akkor már futó előadásra, hogy lássa egy másik arcomat is. Egyébként olyan ez az anyag, hogy amióta közöm van hozzá, nem ugyanaz az ember vagyok, mint előtte. Folyamatosan változom általa. Az előadás láttán Rózsa Gábor letett egy korábbi filmtervéről, s azt mondta: nem volt még ilyen erős színházi élménye. És úgy döntött, egy kétfőszereplős kamaradrámát, József Attila és Gyömrői Edit érzelmi kapcsolatát viszi filmre. Ez a része kettőjük viszonyának nem közismert. Hogy mi történt köztük a terápia során, arról csak Gyömrői Edit mesélhetett volna, de ha erről faggatták, orvosi titoktartásra hivatkozva nem árult el semmit. Ráfogták ugyanis, hogy érzelmi köze van József Attila balatonszárszói öngyilkosságához vagy végzetes balesetéhez, és meg is hurcolták emiatt. Fehér György rendező többrészes dokumentumfilmben foglalkozott József Attilával és kortársaival, köztük Gyömrői Edittel. Ott ül a kamera előtt egy idős, cigiző hölgy, megoszt két-három történetet a költőről, de arról, hogy mi volt kettőjük között, egy szót sem ejt. Ott elvágja a történetet. Az életrajzi könyvéből is kihagyta ezt a részt.

Rózsa Gábor pedig ebben látja a nagy lehetőséget?

A terápia mint szituáció jól szolgál egy fikciós filmhez. Az, hogy Gyömrői Edit oldaláról ez egy viszonzatlan szerelem volt, a kánon része. Azzal sem árulunk el nagy titkot, hogy leadta József Attilát, nem vállalta a további kezelését. A film arról szeretne szólni, hogy milyen szituációkon keresztül jutottak el idáig.

Ez az egész most úgy hangzik, mintha szövetséget kötött volna a film rendezőjével egy izgalmas alkotásra.

Furcsa érzés ez nekem. Tálcán kaptam a lehetőséget, de attól a pillanattól fogva, hogy igent mondtam rá, úgy érzem, ez nemcsak kincs, hanem óriási felelősségtudattal járó teher is.

Magánemberként sínen az élete, a pályája kiteljesedett, és most itt van egy megtépázott lélek, József Attila, mint filmszerep. Kiegyensúlyozott emberként bújik egy boldogtalan költő bőrébe. Megviseli?

Sok dolog jut erről eszembe. Egyszerre vagyok nyitott és zárkózott. Nem csak szeretni, gyűlölni is tudok. A végletek embere vagyok. A környezetem is tisztában van ezzel. Részben emiatt foglalkozom színészettel. Hogy kihasználjam ezt az adottságot. Engem könnyű megnevettetni, felhúzni, szerelembe ejteni. Mindenféle érzelembe könnyű belevinni. Szeretek megmártózni olyan dolgokban, amelyekhez lehet, hogy az én életemnek nincs közvetlen köze, mint ahogy József Attila nehéz felnövekvéstörténetéhez sem. De amikor feljöttem Zalamerenyéről szerencsét próbálni Budapestre, nekem sem volt könnyű, hiszen hamuban sült pogácsával indultam útnak. A költő édesapja, József Áron csalta a feleségét. A hároméves Attila azt hallja az apukájától, hogy Amerikába megy dolgozni, onnan küldi majd a pénzt. Soha nem ment el Amerikába, és anyagilag sem támogatta a családot. Épp ellenkezőleg, megszakította velük a kapcsolatot. Nekem is elváltak a szüleim, igaz, nem ilyen radikális módon. Ezek azok a kis csatlakozási pontok, amelyeken keresztül azonosulhatok a szereppel. Ezt bele tudom vetíteni az anyagba. Anélkül, hogy lelkileg kiborítana.

A szerző a Vasárnap munkatársa