Szülünk, mégpedig fájdalommentesen

Manapság, mikor a világ egy egérkattintásra kitárul, gyereket szülni igazán nem nagy művészet. Mondják, az ember már azt is megtervezheti, hogy fiút vagy lányt akar-e, netalán valami mást. Sőt, fájni sem fog. Mármint a világra hozatal. Mint friss szülőapa jelentem, itt azért még nem tartunk, de vannak kedvező jelek ez irányban. Például – a szülés fájdalmait csökkentendő – jól szituált egészségügyünk nagy gondot fordít a várandós kismamák felvilágosítására, gyakorlati kiképzésére. Ez utóbbi abban nyilvánul meg, hogy a terhesség második félidejében nagy gyakorisággal – mondjuk, havonta – melegítőkben körbeülnek a szőnyegen a csinos kismamák, az illető orvos vagy más szakértő pedig felvilágosítja őket arról, hogy a szülés különböző fázisaiban szabad-e egyáltalán levegőt venniük, s ha igen, akkor hogyan. Ilyenkor azt is begyakorolják, hogy a tolófájások szaporodtával miként kell mélyeket lélegezniük. Sőt, a végső fázisban amolyan lihegésszerű dolgot kell művelniük, s lám, minimális – mondjuk, hascsikarásszerű – fájdalom mellett hozzák máris világra a kis matadort. ĺgy hát, amikor nejem a nem is tudom, hányadik gyermekünket hordozta a szíve alatt, minden további nélkül úgy döntött, hogy bejelentkezik egy ilyen tanácsadóba, merthogy ő biz fájdalommentesen fog végre szülni. Ment is minden, mint a karikacsapás. Jó tanítványnak bizonyult, már a második alkalom után megtanult spontán lélegezni, s a harmadik lecke után a tükör előtt olyan beleéléssel gyakorolta el az utolsó fázist, hogy azt hittem, menten lebabázik.

De bármilyen jó tanítványnak bizonyult is az asszony, a szülés napját semmilyen légzőgyakorlattal sem lehetett elodázni. Eljött az, mint rendesen. Minden ilyen nap nagy megpróbáltatás egy apának, de végül is bíztam a felkészítő tanfolyamok ígéretében. Feleségemet elnyelte a szülőszoba, én pedig kívül maradtam szülési fájdalmaimmal.

A baba négykilós normális leánygyermek lett, de azt mondták, rám hasonlít. Otthon diadalmas fogadtatást szántam a nőknek: anyának, babának.

– Büszke vagyok rád – mondtam a nagynak –, hogy egy jajszó nélkül hoztad világra a kicsit.

– Kicsit azért jajgattam – így ő.

– De hát hogy lehet, talán nem alkalmaztad a légzéstechnikát?

– De, elkezdtem alkalmazni – magyarázta nejem –, csak a vége felé, amikor, tudod, úgy lihegnem kellett, a szülésznő azt mondta, maradjak nyugton, mert kaphatok tőle egy pofont.

Előttem rögtön kitisztult a kép, s szülőapaként azonnal megláttam a lényeget. Egészségügyünk a kismamákon kezdte a kiképzést. A szülésnél közreműködő szakemberek csak ezután kerülnek sorra. Majd. Valahol Európában.