Szülőnek lenni nagy felelősség – hivatás

Gyerekzsivajtól volt hangos karácsony előtt három nappal a peredi kultúrház.

A gyermekek kultúrműsorral is felléptekA szerző felvétele Gyerekzsivajtól volt hangos karácsony előtt három nappal a peredi kultúrház. Amíg a gyerekek játékkal és karácsonyi papírdíszek készítésével foglalatoskodtak, szüleik egy fiatal plébános és egy tanítónő magható és tanulságos elbeszélését hallgatták a hitről, a családról, a gyereknevelésről, a több gyermekkel megáldott családokban tapasztalható családi légkörről. Mindez a Nagycsaládosok Sellyei és Galántai Egyesületének harmadik találkozóján történt december 22-én, Pereden.

Az összejövetel nagyon szomorúan kezdődött, Fekete Jolán komáromi hitoktató megemlékezett az egyesülethez tartozó Dolnik családban történt tragédiáról, a nyáron vonatszerencsétlenség következtében elhunyt 12 éves Gáborkáról. Dolnikéknak két gyermekük maradt, de amint azt az elnök, a peredi Pásztor Csaba elmondta, örökös tagjai ők az egyesületnek, amelybe a három- és többgyermekes családok tartoznak. Ilyenformán az összejövetelt köszöntő Borsányi Gyula polgármester is nagycsaládosnak számít, hiszen három felnőtt fia és négy unokája van. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy nemcsak hivatalából eredően tette tiszteletét, hanem anyagilag is hozzájárult az összejövetel megvalósításához. Hasonló találkozóra most harmadszor került sor, két évvel ezelőtt ugyancsak Pereden, tavaly pedig Komáromban, a bencés rendházban jöttek össze a mátyusföldi nagycsaládosok. Hogy a tavalyi összejövetel a rendházban volt, jelzi, hogy hívő családok társulásáról van szó. Ez az idei is a hit jegyében zajlott, ami elsősorban a moldvai csángó származású, jelenleg a Pécs melletti Máriakéménden szolgáló László András római katolikus plébánosnak volt köszönhető. Egy nagy fehér viaszgyertya kanócán a betlehemi lángot is magával hozta ebbe a közösségbe, de ennél a lángnál is több meleget és fényt árasztott a fiatal plébános beszéde. Neki most már a hívők jelentik a családot, de az igazi nagycsalád életét is megtapasztalta, hiszen heten voltak testvérek, köztük ő az ötödik. Azt is elmondta, hogy csak az első és a hetedik gyermek végezhette nappali tagozaton a tanulmányait, a többiek esti iskolába jártak, mivel szüleiknek nem tellett a taníttatásukra. László András atya vallja: „Szülőnek lenni nagy felelősség és a legnagyobb hivatás.” Arról is beszélt, hogy a szórványmagyarságban, az erdélyi magyaroktól elszigetelten élő moldvai csángók miképpen tartották meg máig a magyarságukat annak ellenére, hogy hivatalosan minden, az iskolát is beleértve, románul folyik. Szülőfalujában, a hétezer lelket számláló Klézsen például úgy igyekeznek megtartani anyanyelvüket, hogy a hivatalos román iskola mellett egy-egy családnál jönnek össze a gyerekek, és ott tanulnak magyar nyelven. A plébános azonban arra is rámutatott, hogy a magyarságunkat csakis a más nemzetet tisztelve és szeretve tarthatjuk meg igazán. Bölcs és szívhez szóló szavain kívül közös olvasásba is bevonta a betlehemi lángot körülülő szülőket, mégpedig kalkuttai Teréz anya Himnusz az élethez című imádságát olvasták fel, soronként egymásnak adva át a szót. Ezenkívül egy statisztikai felmérést is ismertetett, amelyben egyebek mellett ez olvasható: „Ha van otthon ennivalód, több váltás ruhád, tető a fejed fölött és egy ágyad, akkor gazdagabb vagy, mint az emberek 75 százaléka a világon.” Vagy ez: „Ha szüleid élnek és még nem váltak el, akkor szerencsés vagy, mert ez nagyon keveseknek adatik meg.” Ez utóbbi megállapítással kapcsolatban jegyezte meg az egyik tanítónő, hogy az iskolában mennyivel nagyobb előnyben vannak, mennyivel jobban be tudnak kapcsolódni a közösségbe a nagy családból, vagy legalábbis teljes családból származó gyerekek, még ha az a család szűkös anyagi körülmények között él is. Sokkal hamarabb beilleszkedik az óvodai, iskolai közösségbe, mint az elvált szülők gyermeke, vagy a gazdag szülőké, aki nem is igazán tudja, mi az a családi öröm, mert szüleinek a pénzt hajszolva, őrá nemigen jut elég idejük. A gyerekneveléssel kapcsolatos hétköznapi, de nagyon hasznos dolgokat is hallhattak a találkozó résztvevői. Hajdú Katalin tanítónő, aki behatóan foglalkozik a témával, egyebek közt arra is figyelmeztetett, hogy a szülőknek ügyelniük kell, hogyan viselkednek gyermekeik előtt, hiszen a gyermek az óvodában mindent eljátszik, amit otthon lát. Az óvónők ezért általában minden családról tudják, milyen körülmények között él ott a gyermek. Nem is az a legrosszabb fejlődése szempontjából, ha a szülők előtte veszekszenek, hanem ha az anya elhiteti vele, hogy mindenért az apja felelős, az apa pedig ugyanígy az anyára hárít mindent. Nem szabad a kisgyermeknek azt mondani: rossz vagy. Ha rosszat tesz – például eltöri a tányért, vagy összefirkálja a falat –, akkor meg kell magyaráznunk neki, hogy ezt most rosszul tette, de sose mondjuk rá általánosan, hogy ő rossz, mert elhiszi nekünk, s ő maga is rossznak fogja tartani magát, ami nem tesz jót lelki fejlődésének. Ha a gyerek összefirkálja a falat, nem az a legjobb megoldás, hogy elverjük a kezét, vagy ráparancsolunk, többé ne tegye. Sokkal hatásosabb módszer, ha a falra egy hatalmas papírlapot erősítünk, és megmagyarázzuk neki, hogy erre rajzolhat. A fal többi részére viszont nem. ĺgy megtanulja, hol vannak a határok – a papír szélei –, amelyeket nem szabad átlépnie. Ehhez hasonló jó tanács több is elhangzott ezen a találkozón, s bár nagycsaládosokról lévén szó, tapasztalt szülők hallgatták, valószínűleg sok olyat is kaptak, amit hasznosíthatnak gyermekeik nevelésében. A közös beszélgetést közös ebéd követte, majd a gyermekek kultúrműsorral is felléptek. A perediek közül három nagycsalád gyerekei adtak közös műsort, amihez a hangot Pásztor Csabáné adta meg citerán. A nádszegiek csoportja is több nagycsalád gyerekeiből tevődött össze, műsorukat Varga Edit pedagógus tanította be. A találkozó legnépesebb résztvevői, az ötgyermekes vághosszúfalui Gaál család. Háromtagú csapatuk egyházi énekekkel és szavalattal kapcsolódott be a kultúrműsorba. A tragikusan elhunyt 12 éves Dolnik Gabika néhány évvel fiatalabb húga furulyajátékával kedveskedett a jelenlevőknek. Egyéves Dávid öccse, a találkozó legfiatalabb résztvevője többször is a figyelem középpontjába került. Igaz, nem betanult produkcióval, csupán azzal, hogy a felnőttek beszélgetése közben túl közelről szerette volna megfigyelni a betlehemi lánggal égő adventi koszorú gyertyáit, vagy a karácsonyfadíszeket akarta megtapogatni. Édesanyja, Katalin el is mondta, ha Dávidka nem lett volna, nem is tudja, hogyan viselte volna el nagyobbik fia elvesztését.

A találkozó résztvevői bizonyára mindannyian értékes tapasztalatokkal, kellemes élménnyel, valamint Borsányi Gyula polgármester és László András atya ajándékaival gazdagodtak az összejövetelen. S aki először volt ebben a közösségben, Pásztor Csabától azt is megtudhatta, hogy a Nagycsaládosok Sellyei és Galántai Egyesülete 1999 óta működik mint érdekvédelmi szövetség. Egyelőre a Nagycsaládosok Klubja (Klub Mnohodetných Rodín) országos szervezet keretein belül, amelyet 1987-ben alapított a 11 gyermekes Stanislav Trnovec, és amelyben eredetileg a leglább öt gyermeket nevelő családok számítottak nagycsaládnak. A sellyei és galántai egyesület együttműködik a magyarországi NOE (Nagycsaládosok Országos Egyesülete) nevű szervezettel, több itteni család is részt vett a tavalyi gödöllői találkozón, Varga Edit nádszegi pedagógus pedig a mostani peredi összejövetelen a NOE által szervezett pedagógustalálkozón szerzett tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel. Pásztor Csaba azt tervezi, hogy a Nagycsaládosok Sellyei és Galántai Egyesületét kibővítve létrehozzák a Nagycsaládosok Mátyusföldi Egyesületét, amely hivatalosan bejegyzett érdekvédelmi szervezetként működne. Már jelenleg is tagjai a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének, és ezeket a kapcsolatokat is bővíteni szeretnék. És hogy miben áll az érdekvédelem egy szlovákiai családszervezet esetében? Egy konkrét példa: a menetjegyek és a diákbérletek árának emelése ellen tiltakozhatnak szervezett formában az illetékes szerveknél, hiszen olyan családban, ahol három-négy gyermek busszal vagy vonattal utazik az iskolába, súlyos terhet jelent a családi költségvetésben ennek a fedezése. Más hasonló esetekben is képviselheti a szervezet a nagycsaládosok érdekeit, de ha csak azért jönnek is össze, hogy megvitassák a közös problémákat, és meghallgassák egy olyan ember mondanivalóját, mint a mostani találkozón résztvevő László András atya, már ez nagyban gazdagítja őket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?