Szükség van megtartó erejükre

A húsvét megünneplése már a virágvasárnappal kezdetét veszi, s ilyenkor nemcsak a templomokban megtartott barkaszentelés és a virágvasárnapi passió emlékeztet a kereszténység legnagyobb ünnepének kezdetére, hanem vidékünkön, a Zoboralján a villőzés, az Ipoly menti falvakban pedig a kiszehajtás szokása is. A hosszú, hét hétig tartó böjtöt erre a napra mintha megszakítanák, cifrába öltöztetik a gyermekeket, és a falvakat betölti az énekszó. A fiatal lányok bejárják a falu minden utcáját, eléneklik a villőzés vagy kiszehajtás ismert dallamát, elégetik vagy vízbe vetik a bajt, a hideget, a rosszat jelképező szalmabábut, majd ismét felöltik a sötét, gyászos színű ruháikat, hogy a nagyhetet kellő méltósággal éljék meg. Régen a falvainkban a nagyhét elejét még munkával töltötték. A férfiak a földeken, a kertekben dolgoztak, az asszonyok meg a házat takarították. Kimeszelték a szobákat, lesúroltak mindent, hogy a nagy napra, a feltámadásra tiszta legyen a ház, sőt a környéke is. Nagycsütörtökig elvégezték a takarítást, nagycsütörtök délutánján pedig már gyülekeztek a templomban, idősek, fiatalok, gyermekek egyaránt. Ekkor történik az oltárfosztás, és ekkor némulnak el a harangok is. Legtöbb helyen úgy mondják, hogy elmennek Rómába, és majd csak a feltámadás idejére térnek vissza. Sok helyen ismerik még a pilátuségetés szokását, erre vagy a templomban, vagy kint a természetben kerül sor. A Nyitra melletti Kálaz községben még a közelmúltban is gyakorolták ezt a szokást. A templomi szertartás után az idősek és a gyermekek hazamentek, a lányok, a legények, a menyecskék pedig férjükkel felmentek a hegyre, ott tüzet raktak, és elégették Pilátust. A tüzet néha át is ugrálták, persze csak az ügyesebbek. Itt elszórakoztak kora hajnalig, akkor aztán elmentek a közeli patakhoz, ahol kezdetét vette a nagypénteki mosakodás. A nagypénteki mosakodás régen országosan elterjedt szokás volt, mára azonban csak néhány hagyományőrző területen, illetve faluban maradt fenn.

Tardoskedden a nagypénteki áhítatot régen a golgotán lévő nagykeresztnél kezdték meg, majd a templomban folytatták. A templomban Jézus sírja mellett közösen virrasztottak a fiatalok, a ministránsok és a rózsafüzér-társulati tagok. Régen a tisztlányok is virrasztottak, óránként, félóránként váltva egymást. Zsitvabesenyőn a legények egyenruhában, kivont karddal virrasztottak a szentsír mellett, majd ugyanígy, fegyverbe és díszbe öltözötten kísérték Krisztus szobrát és az oltáriszentséget a feltámadáson. Ez a szép szokás Zsitvabesenyőn még ma is megvan.

Nagyszombat délelőttje még munkával telt el. Ilyenkor dagasztották az asszonyok a nagy tekenőben a finom kalácsokat, megfőzték a kocsonyát, a sonkát, hogy abból már a feltámadás után lehessen fogyasztani. A férfiak az állatokkal foglalatoskodtak, az udvart és az utcát takarították, söpörték, hogy a feltámadásra már minden tiszta, rendes legyen.

A nagyszombati feltámadás volt a húsvéti ünnepeknek legszebb, legmeghittebb eseménye. Ezen mindenki részt vett, aki csak mozogni tudott. A lányok, asszonyok legszebb nyári, nagyünnepi ruháikat öltötték magukra, és még a karon ülő gyermekeket is igyekeztek a legszebb ruháikba öltöztetni. Erre a napra, aki tehette új ruhát, új cipőt vett gyermekének, melyeket mégha korábban is vettek meg, csak a húsvéti feltámadáskor öltöttek fel legelőször. Nem mindenhol fogyasztottak rögtön húsfélét a húsvéti feltámadás után. Sok helyen még ma is megvárják a vasárnap reggelt, amikor a pap előbb megáldja az ételeket, a sonkát, a tojást, a kenyeret, a bort, a kalácsot, s csak azután fogyaszt belőle a család. Zoboralja falvaiban otthon a családfő vagy a gazdasszony szentelt vízzel locsolja meg az étkeket, csak utána ehetnek belőle. Nagy becsben tartották a megszentelt ételek morzsáját és a csontokat is. Bodrogközben a megszentelt húsvéti sonka csontjával a gazdasszony megkerüli a házat, a kertet, hogy egész évre biztosítsa a védelmet a család számára. Sok helyen elásták a húsvéti szentelt sonka csontját.

A húsvétvasárnap fő eseménye a szentmisén való részvétel. A keleti régióban, főleg Kassa környékén a reggeli szentmisére a gazdaszszonyok egy külön erre az alkalomra tartogatott kosárban, szép díszes szövött abrosszal letakarva sonkát, tojást, kenyeret, bort, kalácsot vittek magukkal. Mai napig él még ez a szép szokás. Mai napig is ott sorakoznak a kosarak a Szent Erzsébet-dómban az ételszentelésre várva. Húsvét vasárnapja még csendesen telik, sok helyen ezen a napon festették a piros tojást, vagy ahogy a Zoboralján mondják, hímezték a tojásokat. Máshol ezt a munkát az asszonyok, a lányok már nagypénteken elvégezték.

A medvesalji Vecseklő községben a húsvétvasárnapi mise után kezdték szervezni a hosszú böjt utáni első mulatságot. Összeírták a résztvevőket, mindenkinek lefoglalták az asztalát, és elkészítették a termet. Este aztán kezdetét vette a cigányzenétől hangos, vidám húsvéti táncmulatság. Nemcsak itt rendeztek ezen a napon mulatságot, de számtalan más faluban is. A Cseremosnya völgyi Barka községben ezen a húsvétvasárnapi mulatságon éjszaka, amikor a lányok már hazamentek, választották meg a legénybírót. A ceremónia végeztével, kora hajnalban már az új legénybíró vezetésével indultak el egy csoportban megöntözni a lányokat. Úgy mondják az idősek, hogy mire megvirradt, a lányokat már mind meglocsolták. Ezt azért tartották jó szokásnak, mert a reggeli szentmisére már tiszta ruhába öltözve mehettek a lányok. Egész Gömör területén és az Ipoly mentén is szervezetten történt a húsvéti locsolás. A már említett Vecseklőn, de Medvesalja más falvaiban is, szintén egyenesen a húsvétvasárnapi mulatságból indultak öntözni a legények. A cigányzenekarral a legénybíró vonult elöl, és betértek minden olyan házba, ahol lány lakott. Amikor egy kedves lány háza elé értek, elénekelték, hogy:

„A vecseklői fő utcán elvesztettem a bicskám

Nem a bicskám keresem, ezt a házat keresem

Ezt a házat keresem, itt lakik a kedvesem.“

Mindig a legénybíró ment elöl, megkérte szépen az édesanyát, hogy engedje megöntözni a lányát. Az öntözés, mint mindenhol az ország területén itt is hideg vízzel történt, s ezért senki nem haragudott meg. A legényeket megvendégelték, aki éhes volt sonkát, kolbászt fogyaszthatott, de számukra a legfontosabb az ital volt. Az öntözésért Vecseklőn nem hímes tojás, hanem közönséges festetlen tojás volt a fizetség. Ebből többet is kaptak a legények, némelyik háznál 15-20-at is. De járt még hozzá szalonna, kolbász, kinek miből volt több. A nótafa gondoskodott róla, hogy az ének ne szüneteljen, s amikor mindezt elintézték, indultak tovább. A seprűsnek kinevezett legény pedig arra ügyelt, hogy senki ne maradjon le a csapattól, még az sem, aki a legutóbb meglocsolt lánynak udvarolt. Előbb minden lányt megöntöztek, csak azután mehetett ki-ki saját választottjához. Az összegyűjtött tojásoknak egy részét eladták, ebből kifizették a zenészeket, a többit a korcsmában megsüttették és elfogyasztották. A sült tojásra estig járt a falu apraja-nagyja. Még a legidősebbek is eljöttek, és itt együtt emlékeztek saját fiatalságukra.

A Gömörben található Kőrősön még húsvéthétfőn sem locsolkodtak. Itt még ezt a napot is ünnepnek tartották. Csak este rendezték meg a húsvéti mulatságot, és ahogy ők mondják, az ünnep harmadnapján locsolkodtak, mint ahogy Gömörben szokás.

Keleten Jánok községben egy nagyon szép szokás volt divatban még a közelmúltban is. A lányok húsvéthétfő délutánján a litánia után összegyűltek a falu legszélesebb utcájában, és addig énekeltek, míg mindenkit kihívtak az otthonából. S amikor már mind együtt voltak, kezdetét vette a kapueresztés, ami nem más, mint a lányok tavaszi játéka. Szebbnél szebb dalokat énekelve bejárták az egész falut, majd az esti harangszó után hazatértek.

Húsvéthétfővel nem lett vége a vidám locsolkodó hangulatnak. A kedd a lányok, asszonyok öntözködőnapja volt. Meglesték a fiúkat, férfiakat, s ahol érték, ott öntötték őket nyakon. Ebből sem lett harag, csakúgy, mint a lányok meglocsolásából sem.

Zsitvabesenyőn húsvétra a legények suprát fontak kiválasztott kedvesük vagy kedvelt lánypajtásuk részére. Ezt húsvéthétfő estéjén, bedobták a lány kapuján, aki már tudta, hogy kitől kapta a suprát. Kedden aztán elment őt megsuprálni, hogy keléses ne legyen.

Meg kell még emlékeznünk a húsvéti tojás adományozásának a szokásáról. A lányok a piros tojást a locsolásért adták a fiúknak, akik ennek abban az időben nagyon is örültek. A legrégebbi tojásokat csak hagymahéjban főzték meg, ettől kapott barnás színt, az idő tájt csak természetes festékekkel színeztek. Később színesre festett tojásokkal kedveskedtek a lányok a legényeknek. A vörös színt az erdőben szedett börzsönyből nyerték. Izsán többszínűre festették a tojásokat. A Zoboralján a piros tojásokat kedvelték, azokat készítik még ma is. Ipolypaláston a színesre festett tojásokon karcolással alakították ki a szebbnél szebb mintákat, motívumokat. A legszebbet mindig az udvarló kapta. Abban az időben nem ismerték sem a csokoládétojásokat, sem csokoládényulakat. A nyuszi egyébként sem tartozott a hagyományos húsvéti ajándékok közé. Ez egy újabb, városi szokás átvételének számít.

A húsvéti szokásokról még hoszszan beszélhetnénk, hiszen változatosságuk valóban páratlan, ám ennyiből is érzékelni lehet, mit is jelentett ez az ünnep a múltban, az egyházi jelentősége mellett milyen összetartó ereje volt. Erre lenne szükség napjainkban is.