Színházi Nyitra – a megtisztulás ígéretével

Két évvel ezelőtt a (ne) áruld el a titkodat, tavaly a bűn és bűntelenség volt a mottója, illetve tematikai vezérmotívuma a nyitrai nemzetközi színházi fesztiválnak. A 2011-es előadások a totalitárius rendszerekben „szerzett titkok” megszellőztetésével foglalkoztak, amelyeket a rendszerváltás után teherként hordott magával az ember, akár bevallotta és vállalta, akár elhallgatta és leplezte. A 2012-es előadások a társadalom és az egyén bűnösségét vagy éppen bűntelenségét vizsgálták. Az idei évfolyam témája az egyéni és társadalmi megtisztulás. Az előadások arra keresik a választ, hogyan lehet – ha lehet egyáltalán – tisztára mosni a nevünket a múlt bűneitől, megszabadulni a ránk nehezedő vádaktól, újraindulni tiszta lappal. „Az idei fesztivállal azt kérdezzük, hogy a társadalmi válság, a növekvő szociális és faji feszültség, a politikai vezetők autoritásának, valamint az egyén erkölcsi elveinek csődje már maga a megtisztulás-e, vagy egy még szörnyűbb valaminek az előjátéka. Új kérdéseket és válaszokat fogunk kiprovokálni, hogy kiderüljön, milyen megtisztulási koncepteket kínál mai világunk – fogalmazott Darina Kárová fesztiváligazgató. – Nem utolsósorban azt vizsgáljuk, hogy a művészet, ezen belül a színház képes-e az egyén és a világ megtisztulásának előmozdítására.”

A fesztivál főprogramjában meghatározó részt képvisel a Párhuzamos életek – a 20. század a titkosrendőrség szemével című, egyedülálló nemzetközi projekt. Elismert hazai, valamint magyar, cseh, német, lengyel és román művészek hónapokon keresztül kutattak saját hazájuk titkosrendőrségi aktáiban, és azok alapján alkottak előadásokat a nyitrai fesztivál felkérésére. A nyitrai nemzetközi bemutatót követően a darabokat a társulatok hazai színházaikban is repertoáron tartják, 2014-ben pedig vándorfesztiválokon mutatják be a projektben részt vevő országokban. Ezek az előadások olyan személyekről mondanak el autentikus történeteket, akik a kommunista rendszerben ki voltak téve a titkosrendőrség üldözésének, vagy esetenként éppen a másik oldal képviselői, vagyis az ügynökök állnak a drámai játék középpontjában. „A 20. század mind messzebbre kerül tőlünk az időben, társadalmi traumáival, egyéni tragédiáival, le nem zárt ügyeivel együtt. Egyre kevesebben vannak az események résztvevői vagy tanúi – hangsúlyozta Katarína Dudáková, a projekt koordinátora. – Ideje ilyen módon, a színjátszás eszközeivel is megörökíteni a még elérhető tanúságtételeket.”

A projekt magyar, Reflex című előadását Kovács D. Dániel rendező szakos egyetemi hallgató állította színpadra Závada Péter titkosrendőrségi akták alapján írt műve nyomán. A darab abból az alaphelyzetből indul ki, hogy 1956 nyarán egy fiatal pszichológust elmegyógyintézetbe szállítanak. Az orvosok paranoid skizofréniára gyanakodnak, ő pedig arra, hogy egykori kollégái az államvédelmi hatóságokkal vállvetve próbálják meg félreállítani. A színpadi játék egyebek között ahhoz a kérdéshez vezet el, hogy létezik-e objektív olvasata egy megfigyelésnek. A Reflex című egyfelvonásos hisztériumjátékot, mely a Szputnyik Hajózási Társaság – Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet-labor előadása, novemberben Kassán is láthatja a közönség a Kassa – Európa kulturális fővárosa rendezvénysorozat keretében.

Érdekes kezdeményezéssel érkezik a Drezdai Állami Színház. Az aktám és én című előadásuk (Clemens Bechtel rendezésében) megtisztulás egyenes adásban. A monológokból összeálló dokumentarista játékban ugyanis az egykori kelet-német titkosrendőrség, a Stasi által üldözött nyolc valós személy (az események részesei, nem színészek!) vall a színpadon saját traumáiról: a róluk vezetett aktákból olvasnak fel részleteket. Egyikük, Jürgen 14 évesen nyugati propagandairatokat talált, amiért saját apja adta fel. A legellentmondásosabb a kilencedik szereplő, Peter, aki velük szemben állt. Az ő monológjából kiderül, Moszkvába szeretett volna kijutni tanulni, ezért lett besúgó. 25 éven át dolgozott a Stasinak.

1981-ben egy román kisvárosban valaki krétával felírta egy falra: „Nem tűrjük tovább az igazságtalanságot ebben az országban”, „Szabadságot. Az emberi jogok betartását akarjuk!”. Innen indul a bukaresti Gianina Carbunariu rendezése, a Tipográfia majuszkula című előadás. Hosszú nyomozás eredményeként kiderült, a feliratok „szerzője” Mugur, egy 16 éves fiú. A Securitate vizsgálódását követően elfordult tőle az egész város, még saját apja is, csupán az édesanyja tartott ki mellette. Ezt a kitaszítottságot tetézte, hogy a vizsgálatok idején a fiú leukémiában megbetegedett, s egy éven belül meghalt. A román előadás a fiú tettének és rejtélyesen gyors halálának körülményeit próbálja megvilágítani archív akták bejegyzései alapján.

A hazai színeket ebben a projektben a pozsonyi SkRAT Színház képviseli A belügy belseje című előadással Ľubomír Burgr és Dušan Vicen rendezésében. A darabot Přemysl Coufal kettős ügynök és titokban felszentelt pap halálának máig tisztázatlan körülményei ihlették.

A 25 671 című szlovén előadás nem tartozik ebbe a projektbe, viszont ugyanúgy a közelmúlt bűneire figyelmeztet, a politikai és a személyes felelősség kérdéseit boncolgatva. Azon a tényen alapul, hogy a jugoszláv háborúk első szakaszának lezárásával, az önálló Szlovénia megalakulásakor, 1992- ben 25 671 személyt fosztottak meg állampolgárságától. Közülük hárman a darabban személyes bizonyságot adnak arról, hogyan élnek, miközben 21 évvel a tragédia után sem léteznek az ország számára. A darabot a „színházi terroristának” is nevezett, több díjjal elismert Oliver Frljic horvát rendező állította színpadra, aki munkáiban a jugoszláv háború tabutémáival, a háborús bűnök, a kollektív felejtés és a büntetlenség kultúrájával foglalkozik.