Színházi fesztivál a Hviezdoslav Színházban

Pressburger

Május 7-én és 8-án rendezik a Vojna nemá tvár (A háborúnak nincs arca) című színházi fesztivált a pozsonyi P. O. Hviezdoslav Színházban.

A fesztiválon, mely a fasizmus felett aratott győzelem emléknapjához kapcsolódik, rendszerint olyan műveket játszanak, melyek a fasiszta mozgalmak terjedéshez kapcsolódnak – vagy a második világháború időszakában, vagy jelen korunkban játszódnak. Az idei, kétnapos fesztivál programjában a múltban játszódó történetek dominálnak. A fesztivált vasárnap a DUKLA, údolie smtri (DUKLA, a halál völgye) című bábos-élőszereplős előadás nyitja, mely egy roma fiatal és egy német katona történetéről szól. A darab a duklai csata idején játszódik, és Gejza Dezorz rendező munkája.

A fesztivál második napján a Pressburger Fight Club című előadást tekinthetik meg a nézők, mely Lichtenfeld Imréről szól, aki maga a krav önvédelmi rendszer kifejlesztőjeként híresült el, és melyről korábban már itt írtunk. A darab Lichtenfeld pozsonyi éveire fókuszál, azt mutatja be, hogy lett a város legjobb utcai harcosa, hogyan védte a zsidókat, és hogyan vívott ki magának emberként is egyre nagyobb tekintélyt a politikailag összezavarodott suhancok között. A közönség az előadásokat követően beszélgetésen vehet részt a darab készítőivel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?