Színházi ars poeticák lenyomata

Kiss Péntek József: „Az ünnepi évad végén Martin Huba Az imposztort rendezi a színházban.“Dömötör Ede felvétele Visszapillantva: milyen tanulságokkal szolgált, miféle eredményeket hozott a közelmúltban lezárult 2001/2002-es évad az előadások szempontjából?

Változatlanul a műfaji sokszínűségre és a szakmai tisztességre törekedtünk. Úgy szórakoztatni, hogy közben értéket képviseljünk, hogy hatni tudjunk a közönségre – ne csak kikapcsoljuk a hétköznapokból, hanem valamit el is indítsunk benne. Ha ez nem is mindig sikerült maradéktalanul, azt hiszem, az igyekezet kitapintható volt. Az évadot az Édes Anna indította – ezzel a magyar klasszika bemutatásának a vonulatát vittük tovább. Rendkívül költséges és nagy produkció volt, odatettünk mindent, amire a rendezőnek szüksége volt ahhoz, hogy a regényt színpadra vigye. A kis herceg esetében nem vagyok biztos benne, hogy minden az elképzeléseink szerint sikerült. Bebizonyosodott, amit a rengeteg próbálkozás, színpadi adaptáció eddig is jelzett, hogy ennél a filozofikus műnél nagyon nehezen lehet megtalálni azokat a színpadi jeleket, a közvetítés azon formáját, amely élvezetessé tehetné. Nagyon híres film volt A tizedes meg a többiek – azt gondoltam, ma is érvényes, és olyan érdekes módon mesél kegyetlen emberi problémákról, hogy érdemes megmutatni. Emellett, valljuk be, közönségcsalogató cím, és ha a közönséget becsalogattuk, és nem csaptuk be, nem hiszem, hogy rosszat tettünk volna. Nagyon nagy sikerrel megy.

Az évad nyugodtabban csordogáló első hónapjai után a tavaszi bemutatók lényegesen differenciáltabb visszhangot keltettek.

Ivan Kušan horvát szerző Galóca című műve – idézőjelben – az évad legproblematikusabb előadása. Az van, hogy a mi közönségünk nem akar szembesülni, a színpadon keresztül sem, a Balkán kegyetlen világával. Pedig elég gyakran találkozunk a terrornak – akár fizikainak, akár szelleminek – a legkülönfélébb válfajaival. Beszéltem olyan középiskolai tanárnővel, aki kikérte magának, hogy a Galócát diákoknak akarjuk játszani. De találkoztam olyanokkal is, akik azt mondták, kegyetlen egy előadás, de nagyon jó, ne adagoljuk túl sűrűn, de ezt is látni kell. Azután Molnár Ferenctől Az ördög következett. Forgács Miklós, az előadás fiatal rendezője nagyon erős vízióval jött, határozott formai elképzelései voltak. A bemutatón elég furcsa epizód történt. Jelen volt a szerző egyik unokája, jeles színházi és tévés szakember, aki számonkérte rajtunk Molnár világát, a molnári színházat. Mi úgy gondoljuk, hogy a drámai szöveg szent és sérthetetlen – egész az olvasásig. De akkor, amikor színházat akarunk belőle csinálni, egy másik szuverén művészeti ág megvalósításához használjuk alapanyagként, akkor szabadon kezelhető. Az viszont igaz, hogy csak addig, amíg azt a szellemiséget, amelyet a szerző fontosnak vélt, mi is tiszteletben tartjuk. Illetve megfontolandó, hogy azokkal a formai eszközökkel, amelyekkel az előadás megvalósításakor élünk, nem végezzük-e ki az írott darabot. Magyarán, nem dobja-e le magáról a dráma teste azt a szövetet, amelyet mi rá akarunk húzni előadásként. Itt sok kérdőjel merül föl, nem csak a mi Molnár-adaptációnk kapcsán. Mindazonáltal azt mondom, hogy a címszerepet alakító Bandor Éva olyan csodálatos színészi skálát tudott megmutatni, ami miatt érdemes volt ezt a formát választani.

Hogyan alakult mostanság a komáromi társulat összetétele?

Gyakran esküszünk arra, hogy a színházban a csapatmunka, az öszszelélegzés, az együtt fekvés és ébredés olyan teamet kovácsol össze, melynek tagjai azonos hangon tudnak megszólalni, s ez az előadásoknak hatalmas előnyére válik. Sajnos ez a szakma olyan, hogy színészek jönnek és mennek, társulatba be, társulatból el. Ősztől a budapesti Bárka Színház tagja lesz Vincze Emőke és Lucskay Róbert, a főiskoláról hozzánk érkezik viszont Molnár Xénia, egy nagyon ígéretes fiatal színésznő, és leszerződött Kassáról Fabó Tibor is. Színművészeti főiskolára került a társulatból Oszlík Péter és Rab Henrietta. Szorítok, hogy jöjjenek majd vissza hozzánk. Persze vérzik a szívem, amikor egy-egy tehetség elmegy a színházunktól, de nem tartom katasztrófának. Rosszabbnak tartom a bebetonozást: amikor akarva-akaratlanul egy-egy művésznek megvan a társulatban a nyugdíjas állása, és sem a színház nem tud mozdulni vele, sem ő a színházzal. Végül is a közönség új arcokra kíváncsi. Fontos, hogy meglegyen a stabil mag a társulatban, meglegyenek a kedvencek, aztán a többi hadd alakuljon.

A jubileumi évad előkészítéseként komoly átalakítási munkák is elkezdődtek a színházépületben.

Három nagyon fontos munka folyik, amely az épület kihasználhatóságát és állagát jelentős mértékben fogja javítani. Az egyik a földszinti körterem átalakítása stúdióvá: az évad elejére tervezzük az átadást, a továbbiakban stúdióelőadások, kamaraszínházi bemutatók, előadói estek, koncertek kapnak itt helyet. A stúdióban évadonként két saját produkciót tervezünk. Szeretnénk, ha itt komoly, elmélyült műhelymunka folyna, egy-egy produkcióra akár négy-hat hónap is jutna, s nem szorítanának annyira a bemutatási határidők, mint a nagyszínpadon. Valamint, a stúdiónak köszönhetően, végre lesz egy normális próbatermünk. Fontos teendőnk volt az épület szociális helyiségeinek az átalakítása. A harmadik a színpad: katasztrofális állapotban volt a színpadtechnika, főleg a textilek – a takarások, a horizont, a sálak, a lábak, ahogy a színházi zsargonban hívjuk –, ezeket kicseréljük, és felújítjuk a padlózatot is.

Mit láthatunk jövőre?

Az ünnepi évad első előadása Csehov Sirálya lesz, október 11-én tartjuk a díszbemutatót, aznap ünnepeljük a színház megalakulásának 50. évfordulóját. Ezen a napon a főbejárat melletti homlokzati falon elhelyezünk egy reliefet, Nagy János alkotását. Novemberben Petőfi János vitézének zenés változatát mutatjuk be, szeretnénk olyan módon létrehozni ezt a produkciót, hogy a lehető legszélesebb korosztályhoz szóljon, tehát hattól százhat éves korig mindenkinek játszható legyen. A következő fontos dátumhoz kötődő előadásunk Shakespeare Szentivánéji álom című játéka, 2003. január 31-én lesz a bemutató, ötven évvel ezelőtt napra pontosan ekkor tartotta a Magyar Területi Színház az első bemutatóját. Hat szereplő szerzőt keres címen Luigi Pirandello darabját mutatjuk be márciusban, majd Martin Huba Az imposztort rendezi a színházban. A nyári előadásunk egy zenés, könynyed darab lesz. Ezeken kívül, mivel az évad úgy alakult, hogy a gyerekeknek csak a János vitézt tudjuk kínálni, vendégelőadásként egy vagy két mesejátékot hívunk meg.

Milyen elgondolások mentén alakult ki az ünnepi évad dramaturgiai terve?

A Sirály, a Szentivánéji álom, a Pirandello-darab és Az imposztor is valamilyen formában a színházhoz kötődik, a színházról vall. Természetesen ezek az előadások sokrétűbbek, összetettebb problémákra kérdeznek és válaszolnak, de a színházi motívum, a színházi téma mindegyikben közös. Meg szeretnénk ragadni az alkalmat, hogy ez az ünnepi évad színházi ars poeticák lenyomata legyen.