Kritizálja az ellenzék Susko döntését, aki panasszal élt Dušan Kováčik ügyében

Dušan Kováčik

Az ellenzéki pártok kritizálják Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszternek azt a döntését, hogy panaszt nyújtott be, és elrendelte Dušan Kováčík volt különleges ügyész szabadon bocsátását. Az ellenzék szerint ez azt bizonyítja, hogy a kormány a bűnözőket és a korrupt embereket segíti, és csak azzal törődik, hogy büntetlenséget biztosítson magának és a saját embereinek.

A PS szerint Dušan Kováčík különleges ügyészi neve az inkompetencia és a súlyos korrupciós ügyek szőnyeg alá söprésének szimbóluma. „Egyúttal annak a szimbóluma is, hogy korrupció miatt ítélték el az egyik legmagasabb beosztású tisztségviselőt, aki kapcsolatban áll a Smerrel, vagyis a neve a súlyos korrupció szimbóluma is” – mondta Zuzana Števulová (PS) parlamenti képviselő.

A PS szerint Kováčik azért kap jutalmat, mert szemet hunyt a Smer ügyei felett. „Fico ezzel azt üzente a Smerhez közel állóknak, hogy bármi történik is, ő gondoskodik róluk” – tette hozzá Števulová.

Viliam Karas, a KDH alelnöke rámutatott, Susko lépése azt mutatja, hogy a hatalom beavatkozik az igazságszolgáltatás döntéseibe, amit nagyon körültekintően és visszafogottan kellene tenni. A miniszternek azt a jogát nem kérdőjelezi meg, hogy panasszal éljen a gyanúsított érdekében, ha erre valóban van ok. „Hogy ezek az indokok fennállnak-e vagy sem, azt a független bíróság fogja eldönteni. Elvárnám azonban, hogy egy ilyen közérdeklődésre számot tartó esetben kiálljon a nyilvánosság elé, és megindokolja a döntését” – szögezte le Karas a KDH állásfoglalásában. Ha nem adnak magyarázatot, úgy tűnhet, hogy a miniszter azért nyújtott be panaszt, hogy a volt különleges ügyész büntetését felfüggesszék.

Kapcsolódó cikkünk

„Dušan Kováčik a Smer-kormány alatti korrupció, és a jogállamiság kudarcának megtestesítője” – hangsúlyozta Branislav Gröhling, az SaS elnöke. Kormány elleni tüntetésekre szólított fel, mivel a kabinet szerinte csak a bűnözőket, a maffiózókat segíti, és a korrupciót támogatja.

Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke kijelentette, az igazságügyi miniszter feladata az lenne, hogy biztosítsa az igazságszolgáltatás és a jogállam működését, de ennek épp ez ellenkezőjét teszi. „Ahelyett, hogy azzal törődne, hogy évekig állnak az ügyek a bíróságokon, és az állampolgárok gyakran meg se élik azok lezárását, ő azzal foglalkozik, hogy megmentsen egy kormánykoalícióhoz közel álló elítélt bűnözőt” – áll a pártelnök állásfoglalásában. Hozzátette, hogy a kormány jelöltjei a demokráciát fenyegetik, ezért felszólította az ellenzéki pártokat a polgári társadalom mozgósítására a demokrácia megmentéséért.

A Szlovákia mozgalom szerint – ami a korrupció miatt elítélt Smer- és Hlas- jelölteket illeti - ez a politikai túlbuzgóság egyik legjobb példája. Susko a párt szerint a szemébe nevetett minden tisztességes, igazságot akaró embernek. „Susko miniszter egyúttal a volt különleges ügyész szabadlábra helyezéséről is döntött, pedig a legfőbb ügyész két éven át nem látott okot erre, és a panasz benyújtása után a fellebbviteli bíróság sem látta indokoltnak. Az a mód, ahogyan ezt próbálja beadni nekünk, szintén azt bizonyítja, hogy a miniszter eljárása nem szokványos” – áll Milan Vetrák, a Slovensko mozgalom képviselőjének közleményében. A mozgalom elítéli a miniszter döntését, „mert az még jobban aláássa az emberek igazságszolgáltatásba és jogállamiságba vetett bizalmát”.

Boris Susko igazságügyi miniszter panasszal élt a jogerősen elítélt Dušan Kováčik volt különleges ügyész ügyében, és a Legfelsőbb Bíróság határozatának megszületéséig felfüggesztette az elítélt büntetésének végrehajtását. Ezt követően Kováčikot szerdán délután kiengedték a börtönből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?