Pozsony. Izgalmasnak ígérkező koncertek, képzőművészeti főiskolások kiállításai, filmvetítések – dióhéjban így foglalhatnánk össze a Kvartett néven holnap kezdődő többnapos rendezvénysorozatot, mellyel a V4-es országok kulturális intézetei, illetve szlovák részről a kulturális minisztérium köszönti Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország uniós csatlakozását.
Színes Kvartett – fiataloknak
– Jó másfél évvel ezelőtt merült fel bennem a gondolat, hogy jó lenne, ha itt Pozsonyban a V4-ek kulturális intézetei is hozzájárulnának az EU-csatlakozás megünnepléséhez – mondta Czimbalmosné Molnár Éva, a Magyar Intézet igazgatója. – Amikor felkerestem az ötlettel a Cseh Centrum és a Lengyel Intézet igazgatóját, mindketten érdeklődéssel fogadták. ĺgy már csak szlovák részről kellett partnert találnunk a rendezvényhez. Ladislav Snopko volt kulturális miniszterhez, a pozsony-ligetfalui Zrkadlový háj igazgatójához fordultam, ő szervezte ugyanis évekig az Európa Napokat, amelybe az intézetünk is bekapcsolódott. Miután Snopko úr a jelenlegi kulturális miniszter, Rudolf Chmel tanácsadója, ő vetette fel a javaslatot, hogy szlovák részről a kulturális minisztérium legyen a Kvartett negyedik tagja. Mivel tudtuk, hogy április 30-ára és május 1-jére, a csatlakozás tulajdonképpeni időpontjára a város is szervez programot, úgy gondoltuk, mi egy kicsit később fogunk ünnepelni.
A rendezvénysorozat programját holnap kerekasztal-beszélgetés nyitja, amelynek témája a V4-es országok EU-beli szerepe és helyzete lesz. – Úgy gondoltuk, érdemes lenne erre a rendezvényre mind a négy országból olyan közéleti személyiségeket meghívni, akik tettek valamit országuk uniós csatlakozása érdekében. Először a volt köztársasági elnökökre gondoltunk – árulta el az igazgató asszony –, de mivel Václav Havel egészségi állapota miatt nem vállalta a részvételt, az államfői találkozóról le kellett mondanunk. ĺgy Jiří Dienstbier volt cseh és Jeszenszky Géza volt magyar külügyminisztert fogadhatjuk Pozsonyban, Lengyelországból Adam Michnik érkezik, Szlovákiát pedig Ján Čarnogurský képviseli a kerekasztal-beszélgetésen. Este a Prímás-palota előtti tér lesz a helyszíne az Európának ajánlott hangversenynek, amelyen a Capella Istropolitana előadásában a négy ország egy-egy jelentős zeneszerzőjének műve hangzik el. A megnyitó beszédre Ján Figeľt, Szlovákia EU-biztosát kértük fel.
Czimbalmosné Molnár Éva elmondta, hogy a Kvartett programjával elsősorban a fiatalokat szeretnék megszólítani. (Sőt, még a most zajló jégkorong-világbajnokságot is figyelembe vették a program öszszeállításakor, ezért folytatódik a Kvartett a holnapi nyitónapot követően kétnapos szünet után, május 10-én.) ĺgy a képzőművészetet a V4-ek országai képzőművészeti főiskolás hallgatóinak munkái képviselik a rendezvénysorozaton. „Maratoni” tárlatmegnyitóra számíthat a közönség, hiszen a kiállítások egymást követve nyílnak, méghozzá „szomszédolás” formájában, ami azt jelenti, hogy a Magyar Intézetben lengyel, a lengyel Intézetben szlovák és cseh, a Médium Galériában pedig magyar fiatalok mutatják be munkáikat.
A négy ország filmterméséből a szervezők ugyancsak fiatal alkotók friss munkáit igyekeztek beválogatni a programba.
A Kvartett további zenei kínálata, a Hviezdoslav téri kisszínpadon zajló koncertek is figyelmet érdemelnek. Aki teheti, ne hagyja ki Horgas Eszter koncertjét. A kiváló fiatal magyar fuvolaművész nem csupán klasszikusokat és kortárs dzsesszt szólaltat meg, hanem a crossoverben, vagyis a különböző zenei műfajok keresztezésében is jeleskedik. Horgas Eszter zenekarával, a Class Jazz Banddel először vendégszerepel a szlovák fővárosban. Ugyancsak széles zenei skálán mozog a cseh Bohemia Saxophone Quartet, és e nyitottságuknak köszönhetően keltették fel számos zeneszerző figyelmét, akik több mint negyven darabot komponáltak a cseh kvartettnek. Szlovákiát a blues elismert hazai egyéniségei, Erich „Boboš” Procházka és Pišta Lengyel (The Blues Duo) képviselik a zenei pódiumon. Procházka a szlovák könnyűzenei díj, az Aurel tavalyi évfolyamában az év hangszeres zenésze lett. A lengyel Trio Oleś/Trzaska/Oleś szintén dzsesszt játszik, főleg a ’60-as évek stílusát hordozza magán zenéjük, amelyre a klezmer zene is nagy hatással van. Látni- és hallgatnivalóban tehát nem lesz hiány a Kvartetten, melynek programjaira a belépés ingyenes.
A KVARTETT PROGRAMJA
Május 7.
14.00 – A V4-es országok szerepe és helyzete az Európai Unióban. Kerekasztal-beszélgetés. Prímáspalota, Tükörterem. Megnyitja: Rudolf Chmel kulturális miniszter.
19.00 – Koncert Európának. Capella istropolitana. Prímás tér.
Május 10.
A V4-es országok képzőművészeti egyetemei hallgatóinak kiállítása.
16.00 – A Katovicei Képzőművészeti Akadémia Grafikai Tanszékének kiállítása. Magyar Intézet.
17.00 – A prágai és a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola hallgatóinak munkái. Lengyel Intézet
18.00 – A Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobor Tanszéke hallgatóinak kiállítása. Médium Galéria.
Május 11.
16.00 – Home movie, házi mozi (amerikai-szlovák). Mladosť mozi.
18.00 – Semmit nem bánok (cseh). Mladosť mozi.
19.30 – Bohemia Saxophon Quartet. Hviezdoslav téri kisszínpad.
20.30 – The Blues Duo. Hviezdoslav téri kisszínpad.
Május 12.
16.00 – Holnapi időjárás (lengyel). Mladosť mozi.
18.00 – Szerelemtől sújtva (magyar). Mladosť mozi.
19.30 – Trio Oleś/Trzaska/ Oleś. Hviezdoslav téri kisszínpad.
20.30 – Horgas Eszter és együttese. Hviezdoslav téri kisszínpad.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.