Szeretni fogja a nyomda Laboda Róbert verskötetét

Az Én csak néztem című kötetnek szerintem egyetlen témája van: az elszakadás. A gyermekkortól, a szülővárostól, a szülőktől. Önterápiás célból születtek ezek a versek, vagy általánosnak mondható lelki folyamatokat igyekeztél megfogalmazni?

Leszámoltam a gyermekkorommal. Azt hiszem, ezt meg kellett tennem, itt volt az ideje. Szerintem ez az alkotói folyamat nem önterápia volt. Az érzéseim, érzelmeim mélyen emberiek, és amíg a kötetben nagyító alatt torzulnak. addig én most is csupán azt szeretném, hogy ezek a versek ne akarjanak tetszeni senkinek. Mást akarjanak, többet követeljenek. Legyen velem az olvasó, és én is akarjak az ő bőrébe bújni.

Hogyan fogalmaznád meg a különbséget Fülek és Komárom, vagy, ha úgy tetszik, a gömöri, nógrádi és a csallóközi emberek mentalitása között? Mi az, amit elvittél magaddal az ország másik végébe?

A palóc nép nagyon befogadó, barátságos és szeretni való, így hát nem is csoda, hogy fülekiként azt gondoltam anno, hogy engem aztán bárhova elfújhat a szél. Ide fújt, Komáromba, ahol egy picit se tudtam még elhagyni a tájszólásomat, de már megtanultam csallóköziként gondolkodni. Úgy érzem, felvettem az itteni ritmust, amely egy kicsit hangosabb és gyorsabb, mint az előző.

Nehéz volt szakítani a slam poetryvel, ha csak ideiglenesen is?

Nem szakítottam a slam poetryvel, jártam előadásokra, figyeltem az eseményeket, még mindig tart a szerelem köztünk, azt hiszem. A kötet nyelvezete viszont eltér a slam poetry nyelvezetétől.

Az Én csak néztem gyorsan elfogyott, ha jól tudom, újra fogják nyomni. Márpedig a hazai magyar költők többsége kis túlzással név szerint ismeri az olvasóit, mert olyan kevesen vannak. Tudod, kik vették meg a könyvedet? És vajon segített ebben a slammerként elért népszerűséged?

Szászi Zoltán barátom, aki a kötet szerkesztője, azt mondta, hogy „Robikám, hallod-e?! Ezt a könyvet szeretni fogja a nyomda!” Most már értem, miért mondta. Nagy boldogsággal tölt ez el engem, bármennyire is klisének hangzik. A slammerkedés is hozzásegített ehhez, hiszen azok az esték nagyon sok embert mozgatnak meg még mindig. Fejből nem is tudnám megmondani, hány fellépésen vagyok túl.

Mivel sokat mozogsz fiatalok között, biztosan fel tudod mérni, mennyire népszerű a költészet a tizenéves korosztály körében?

Magyarországon mintha nagyobb hagyománya lenne az olvasásnak, legalább is több fiatal kezében látok könyvet az utcán, mint nálunk. A kamaszok és a középiskolások nálunk nemhogy verseket nem olvasnak, de még a sarki közértben az akciós áruk listáját sem. Tanárként is mondhatom, hogy komoly szövegértési, értelmezési problémáik vannak, semmire sem jönnek rá maguktól, hiányos a szókincsük, lassabban fejlődik ki a szépérzékük. Persze azért van egy szűk réteg, amelyik olvas, és ez mindenképpen biztató.

Mik a terveid a közeljövőben?

Szeretnék továbbra is gyerekekkel foglalkozni, tanítani, rendezni a diákszínjátszó csoportom előadásait és írni. Továbbra is ember akarok lenni, aki mindenkit, függetlenül a bőre színétől, az anyanyelvétől, a vallásától, embernek tart.

Kik hatottak rád alkotóként, illetve kiket olvasol mostanában?

Itt neveket, szintén embereket szeretnék felsorolni, akik nagyon fontosak számomra, akiket a slam poetry és a költészet által ismerhettem meg, akik a barátaim: Szászi Zoltán, Pion István, Tőzsér Árpád, Hevesi Judit, Dékány Nikolett, Gyenge Veroni, György Ádám, Melecsky Kristóf, Csicsó Tamás, Varga Bianka, Simon Márton, Csider István Zoltán, Basch Péter, Kemény Zsófi, Gábor Tamás Indiana, Horváth Kristóf. Sokat olvasok Oravecz Imrétől, Erdős Virágtól, Áfra Jánostól, Németh Zoltántól, Csehy Zoltántól, várom nagyon Mizser Attila új kötetét és Nagy Hajnal Csilláét is.