Szerelem – dalban és versben

Miből fakad az életünk? Szerelemből! Ifjúkorunk a szerelemvárás korszaka, majd jön az érzelmek beteljesülése, a csalódások és újraindulások időszaka, a szerelem öröme, a civódások és megnyugvások, a „... hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat...” felismerése. Szent-Györgyi Albert életrajzi könyvében olvastam hajdanán, hogy kutatásai során mindig a legegyszerűbb módszerek alkalmazására törekedett, mert a legnagyobb felfedezései a legkézenfekvőbb összefüggések felismeréséből születtek. Az adott téma is ilyen kézenfekvő: a legbonyolultabb és egyben a legegyszerűbb érzés, amely valamilyen formában mindenkit érint. Sok népdalunk és költeményünk szól róla, mégsem jelent meg hanghordozón verset, népdalt ötvöző – az örök nagy körforgást érzékeltető – válogatás.

Nem szokványos dolog, ha a szerelemről két nő vall.

Lehet – de mi nem tüntettük el a férfiakat a válogatásból! Ott vannak minden elmondott versben, minden elhangzó énekben! A versek zömét ugyan férfiak írták, mégse higgye senki, hogy ezek kimondottan „férfiversek” és csak férfiak mondhatják! Az előadottak közül bármelyiket írhatta volna nő is, ha lett volna elég tehetsége hozzá... Az álszemérem sokáig megkötötte a nők tollát, de ez nem jelenti azt, hogy ma sem vállaljuk fel az érzéseket, amelyek megfogalmazására esetleg képtelenek vagyunk. Az a szép az egészben, hogy ugyanaz a szó, ugyanaz a vers sokszor valóban egészen mást jelent a férfi és a nő számára.

Milyen szempontokat tartottak szem előtt az anyag kiválasztásánál?

A magyar szerelmi költészet olyan gazdag, hogy megoldhatatlan feladatnak tűnt egy átfogó válogatás elkészítése Balassitól kezdve napjainkig. Másrészt a 20. század lírája áll a legközelebb hozzám, így ennek a kornak a terméséből építettem fel az ébredő, kiteljesedő, vívódó-viaskodó, megtalált és elnyugvó szerelmet megéneklő vers- és dalfüzért.

Hogyan talált egymásra a dal és a vers?

Écsi Gyöngyit a legjobb felvidéki népdalénekesnek tartom. Tisztán, magabiztosan, magával ragadóan és a műfaj iránti alázattal énekel. Miután Huszár László, a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának elnöke felkért ennek a verses kiadványnak az összeállítására, bennem a vershez azonnal népdal társult. Megkértem Gyöngyit, vállalja el a közös szereplést, s nagyon hálás vagyok neki, hogy igent mondott. Aki a dalok szövegére is odafigyel, annak számára egyértelművé válik, hogy népdal és vers egyenértékű társak, népdalaink szövege költészeti műremek is egyben.

Eljut ez a hanganyag mindenhová ahol igényt támasztanak rá?

Színpadra álmodtunk a CD anyagából egy válogatást, ahol a zene, a vers mellett a látvány is szerepet kap. Dunaradványon, a Baróti Szabó Dávid Napokon volt egy előbemutatónk, december elején Pozsonypüspökin pedig a lemezbemutató. A sok-sok meghívás arra utal, nem csupán egy szűk értelmiségi réteg érdeklődésére tarthatunk számot. Rendkívül örülünk, mert a CD még nem is került üzletekbe, az első 300 példány már mégis elfogyott.

Ön szerint kik igénylik az ilyen jellegű kultúrát?

A felvidéki magyarság körében nem csodabogár a versszerető ember, és a közvetlen környezetemben is tapasztalom, hogy egyre többen fordulnak a vers felé. A nagy rohanásban talán ez a leghozzáférhetőbb nem kommersz műfaj. A vers a gondolattömörítés csodája – a gazdag fantáziájú „szépléleknek” ugyanúgy megfelel, mint a lótás-futásban élőknek vagy az SMS-ező rétegnek.

Más CD-t terveznek-e megjelentetni a közeljövőben?

Eredetileg egy sorozat kiadásában gondolkodtunk a kiadóval: a szerelmi lírát a nemzeti-gondolati, illetve az istenes verseknek kellene követniük. Én új verset már nem igazán tudok megtanulni, de évtizedek óta él bennem néhány száz vers, amelyeknek egy része CD-re kívánkozik.

Ön elsősorban publicistaként ismert. E téren is számíthatunk újdonságra?

Szeretném, ha ez az év a fellépések jegyében telne. Jó fél éve azonban szülővárosom történetének feldolgozásán, ezzel párhuzamosan pedig épp ma 83 éves édesapám Szovjetunióban eltöltött fogságbeli éveinek, illetve a háborút megelőző és az azt követő évek emlékeinek a leírásán, megörökítésén dolgozom. Remélem, az előbbiből egy monográfia, az utóbbiból pedig egy dokumentumregény születik majd.