Szép versek és szép próza

Dunaszerdahely. Holnap 18 órától lesz a Vámbéry Irodalmi Kávéházban a Szlovákiai magyar szép próza 2006 és a Szlovákiai magyar szép versek 2006 című antológiák bemutatója. A köteteket Csaplár Vilmos, a Szépírók Társaságának (Budapest) elnöke és Kukorelly Endre József Attila-díjas költő, író (Budapest) mutatják be.

Dunaszerdahely. Holnap 18 órától lesz a Vámbéry Irodalmi Kávéházban a Szlovákiai magyar szép próza 2006 és a Szlovákiai magyar szép versek 2006 című antológiák bemutatója. A köteteket Csaplár Vilmos, a Szépírók Társaságának (Budapest) elnöke és Kukorelly Endre József Attila-díjas költő, író (Budapest) mutatják be.

„A válogató már válogatást kapott kézhez. A teljes igényével. El is olvasta többször a kéziratokat, melyeket teljességen túliknak volt kénytelen minősíteni, minthogy az ő szeme előtt a kiadó egy karcsúbb könyv vízióját lebegtette” – ezek a prózaantológiát összeállító Csaplár Vilmos szavai. A versantológia készítője, Kukorelly Endre véleménye szerint pedig: „Antológiát összeállítani – alig túlzás – veszélyes. Ha olvasol, zenét hallgatsz és képtárakba jársz, antológiát szerkesztesz. Saját kedvenceid csoportosítod, beveszel és kiraksz, visszaveszel, visszajársz, elidőzöl, gyorsan továbblépsz. Magánügy: amíg meg nem írod, elő nem tárod. Aki az irodalom alakulásáról könyvekről, szerzőkről ír, erről igen és arról nem, folyamatosan a maga antológiáját állítgatja össze.” (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?