Száz éve született Weöres Sándor

Négyévesen tanult meg írni, hétévesen már Shakespeare műveit bújta. Költői tehetsége korán megmutatkozott, kamasz volt még, amikor a Pesti Napló és a Pesti Hírlap közölte verseit. Ezek közül az Öregek című annyira megtetszett Kodály Zoltánnak, hogy megzenésítette. „Weöres Sándor verseiben még mindig csörgedezik valami a magyar ritmusból, ő egyike annak a kevés magyar költőnek, aki sejti, hogy a magyar versnek nem szabad elszakítani a szálait, ami a magyar muzsikához köti” – mondta róla Kodály. Kosztolányi pedig így méltatta: „Te, drága csodagyermek, úgy játszol nyelvünk zongoráján, mint kevesen.” A Nyugatban először 1932-ben jelent meg verse, és még a szigorú Babits Mihály is lelkesen üdvözölte az ifjú poétát.  Költészetére kezdetben Babits és Füst Milán volt nagy hatással: a személyiség háttérbe húzódása, a kitalált helyzetekben való megszólalás volt jellemző rá. Medúza című kötetében (1944) már saját világát építette, tudatosan vállalva a különböző stílusok vegyítését. Felfogására Hamvas Béla is hatott, de a keresztény és a platóni szemlélet is. Az emberi érzékek szerinte csak a jelenségek felszínét közvetítik, az értelem nem juthat mélyebbre, az igazabb látásig. Verseiben a szürrealistáktól tanult laza képzettársítás találkozik a játékossággal, zenei motívumszerkesztésével. De szívesen alkalmazta a modern szabadverstechnikát is.  Stílus-virtuozitását és szerepjátszó készségét Psyché című kötetében bontakoztatta ki a legszabadabban. Egy 19. század eleji nőalakot talált ki és keltett életre, megalkotva a fiktív hősnő teljes költői életművét is. A 18–19. századi társadalom jelenik meg, létező emberek népesítik be a kötet lapjait – Kazinczy Ferenc, Ungvárnémeti Tóth László, Wesselényi Miklós, valaha élt írók, arisztokraták. Köztük jár-kel a nagyon is valóságosra stilizált Psyché.  Weöres életművében külön fejezetet jelent műfordítói munkássága, amely a költészet szinte valamennyi területére és korszakára kiterjedt.