Steven Tyler állítja, marad az Aerosmithben

Los Angeles |

<p>Steven Tyler részt vett zenésztársa, Joe Perry New York-i koncertjén, és biztosította az Aerosmith rajongóit, hogy nem hagyja el a bandát. A 61 éves Tyler meglepetésvendégként lépett színpadra az Aerosmith gitárosának, Joe Perrynek a koncertjén, ahol a zenekar egyik slágerét, a Walk This Way című dalt énekelte el.</p>

"Azt akarom, hogy egész New York tudja, nem hagyom el az Aerosmitht. Joe Perry, sokszínű ember vagy, de én... szivárvány vagyok" - kiáltotta a mikrofonba a lelkes hallgatóság felé az énekes.

A 40 éve, Bostonban létrejött Aerosmith jövőjével kapcsolatban azt követően merültek fel kérdések, hogy Tyler a brit Classic Rock magazinnak úgy nyilatkozott: még nem tudja mi lesz karrierje következő állomása, de azt határozottan állíthatja, hogy valami olyan, ami csak tőle származik.

Perry csak megerősítette a különválásról szóló pletykákat, amikor a Las Vegas Sun című lapnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy az énekes egy közelmúltbéli koncert után elhagyta az együttest. "Steven kiszállt, legalábbis azok alapján, amit én tudok" - mondta. "De én sem tudok többen mint mások" - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?