Zeneterápia a Galántai Könyvtárban

Zeneterápia-Galántai Könyvtár
Galánta |

Zeneterápiás foglalkozást tartottak a Galántai Könyvtárban a Szlovákiai Könyvtárak Hete keretében. Az óvodás vagy annál fiatalabb gyerekek kipróbálhatták a különféle hangszereket és azt, hogy milyen jó együtt zenélni.

A könyv hónapja, azon belül a Szlovákiai Könyvtárak Hete keretében több érdekes programot szervez a Galántai Könyvtár. A rendezvények sora a március első hétfőjén kezdődött, amikor színházi előadásra hívták a gyerekeket a könyvtárosok. A Takács házaspár zeneterápiás foglalkozásokat tartott a gyerekeknek, a Patria Nyugdíjas Otthon lakóinak Pekarovič György helytörténész tartott előadást. A hónap folyamán lesznek még író-olvasó találkozók, az évente megvalósuló, olvasást népszerűsítő Andersen éjszakája gyerekprogram és képzőművészeti workshop. Kísérőrendezvényként digitális képzést indít az intézmény az idősek számára számítógépes alapismeretekből, az internet, a mobiltelefon, a közösségi oldalak használatáról, valamint folytatódnak a heti rendszerességgel tartott, nagyon népszerű mesedélelőttök, amikor a könyvtár alkalmazottai olvasnak fel meséket az óvodás kor alatti gyerekeknek. Biró Angelika, az ifjúsági és gyermekrészleg munkatársa elmondta, a kollégáival igyekeznek minden korosztályt megszólítani a programokkal. 

„Ezen a héten ingyenesen lehet beiratkozni a könyvtárba és töröljük a határidő után visszahozott könyvekért járó késedelmi díjat. Szeretettel és gazdag kínálattal várjuk a meglévő és az új olvasókat is” 

– mondta, hozzátéve, hogy a Szlovákiai Könyvtárak Hetében nagy örömükre mindig megsokasodik a beiratkozók száma. A Galántai Könyvtárnak jelenleg több mint 2600 olvasója van, közülük több mint fele gyerek, a kölcsönözhető könyvek száma közel 75 ezer, évente csaknem kétszáz különféle rendezvényt szerveznek. Az olvasók és a könyvállomány egyharmada magyar, ami igazodik a város lakosságának nemzetiségi arányához.

A zeneterápiás foglalkozás idén másodszor valósult meg. Tavaly a Tesco áruházlánc által meghirdetett pályázaton a közönségszavazásnak köszönhetően a könyvtár megnyerte a fődíjat, így tudták először megszervezni a gyerekeknek szóló zeneterápiás foglalkozást, valamint hangszereket vásároltak. Mivel nagyon jól sikerült a rendezvény, ezért úgy döntöttek, idén is besorolják az éves programukba, szerdán magyar, csütörtökön szlovák nyelven. 

A Takács házaspár, Brigitta és Bálint vezetésével tartott foglalkozáson az óvodás és annál fiatalabb gyerekek zenei aláfestéssel kísért mesét hallhattak és megismerhettek, kipróbálhattak többféle hangszert, együtt zenélhettek. Takács Bálint a Talentino Galánta magán zeneiskola tanára. Feleségével, Brigittával a könnyűzenei stílust igyekeznek átadni a gyerekeknek és a felnőtteknek. 

„A megszokott zeneiskolai képzéstől eltérően mi nagyobb hangsúlyt fektetünk a gyakorlatra, kevesebbet a zeneelméletre, illetve zenekari gyakorlatra is lehetőség van nálunk. A könyvtárban tartott zeneterápiás foglalkozáson is az volt a célunk, hogy a gyerekek a kezükbe vehessék, kipróbálhassák a hangszereket, köztük sok olyat, amit ritkán látnak. Ilyen például a tongue drum, aminek magyar megnevezése nincs is, továbbá hangtálakat, ritmikus, dallam és hangutánzó ütőhangszereket, tikfát, csörgőt, dobot” 

– fejtette ki Takács Bálint. A gyerekek többféle zeneelméleti szakkifejezéssel is megismerkedhettek ábrák és kártyák segítségével. Takács Brigitta hangsúlyozta, mivel a könyvtárban volt a rendezvény, ezért választották azt a megoldást, hogy a mesét egészítették ki zenével, illetve a gyerekeket is bevonták a muzsikálásba. 

„Ezzel próbáljuk szűkíteni a szakadékot a gyerekek és a zene között. A mese, a könyvek, a zene nagyon szorosan együtt vannak, rendkívül fontosak a gyerekek nevelésében, fejlődésében, leginkább erre szeretnénk helyezni a hangsúlyt a foglalkozásokon” 

– fogalmazott. A házaspár szerint érdekes látni, hogy mennyire eltérőek a gyerekek tapasztalatai a hangszerekkel, a különféle zenei élményekkel kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?