Sós cseppek Mnémoszüné vizéből

Pozsony óvárosában bújik meg az Atelier XIII galéria, melynek tere azzal vált most különlegessé, hogy a művész hatalmas vászonlepedőt installált fel a terem bejáratánál, melybe számos hosszanti nyílást, szakadást applikált. A nyílások a vásznon egyrészt a festményeken megjelenő formai világhoz illeszkednek, másrészt újszerű élményt nyújtanak a galériába lépő látogatónak, akinek először csupán a réseken át nyílik kilátása a tárlat anyagára. Ahogy a vászonanyag előtt lépegetve változik a perspektívánk, más és más kerül fedésbe, mi pedig más és más képet kapunk a sejtelmesen hullámzó vászon mögött kiállított festményekről.

A tárlat anyaga Koszorús Rita Portóban eltöltött időszakához fűződik. Festményei irányító elve az absztrakció. Az alakzatok, a színek és a tárlat anyagában jellemzően megjelenő, térbeli hatást keltő eszközök mögött azonban ott sejtjük a kiindulási pontot, a portugál táj meghatározó elemeit: a tengerpartot, az óceánt és annak sós vizét. A vászon felületének csillogása, melyet csupán a festményekhez egészen közel lépve észlelünk, a homok csillogását sejteti a tengerparti napfényben, míg a vöröses alakzat az egyik festményen tengeri csillagra emlékeztet. A tárlat anyaga azonban nemcsak képi világot tár elénk, hanem a többi érzékszervünkre is hat. Az óceán sósságának érzetét a teremben elhelyezett és – helyenként a festett vászon előtt lógó – kősódarabok nyújtják, egyes festmények részletei pedig háromdimenziós térélményt keltenek, melyek tengerparti sziklákat, a sziklák érdes felületének érzetét kelthetik bennünk, vagy akár a hullámzó óceánra utalhatnak.

A víz a festő számára az emlékezettel fonódik össze ebben a tárlat- anyagban. Az emlékezet és a nosztalgia jelensége már egy ideje Koszorús Rita érdeklődésének középpontjában áll, itt pedig egy személyes élményen keresztül szólítja meg a szemlélőt, hiszen a festő Portugáliában találkozott első alkalommal az óceánnal. A tárlat címe is erre az összefonódásra utal: Mnémoszüné az emlékezés istennője, akihez szorosan kapcsolódik a vele ellentétes Léthé figurája: a görög mitológiában a holt lelkek Léthé vizét megkóstolva felejtenek, míg azok a beavatottak, akik Mnémoszüné forrásából ihattak, az emlékezet vizét szívták magukba. A tárlat egyben Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regényfolyamára is utal. Juliana Mrvová, a tárlat kurátora így írja le az emlékezet témakörének és az óceán motívumának összefonódását: „a tárlat fókusza a személyes múltunk sós könnycseppjei, melyek szemben állnak a sós tengervíz kollektív emlékezetével.” A művészt Mrvová szerint az a transzformáció érdekli, mely során a tenger vize párává változik, és végül cseppekben – a festő képzeletében könnycseppek formájában – csapódik le.

A kollektív emlékezet témájához fűződik az is, hogy a tárlat anyaga az európai művészetek múltjára, közös művészeti emlékezetünkre is hivatkozik. Az elmúlt időszakban Koszorús Rita hosszabb időt töltött Berlinben, az ottani galériákat járva közelebbről is megismerkedhetett az európai avantgárddal, mely nagy hatással van rá. A most kiállított munkák a SchMERZbild címet viselő festménysorozata részei. A különleges SchMERZbild szó az európai avantgárdra utal: míg a Schmerz németül fájdalmat jelent, a Merz szavat Kurz Schwitters dadaista festő alkotta, ezzel jelölte dadaista festményeit és a kollázstechnikához hasonló, háromdimenziós tárgyak egymáshoz illesztéséből létrehozott műalkotásait.

A most kiállított SchMERZbild sorozat része az a SchMERZbild FALL című festmény is, melyért a Festészet díjat ítélték oda Koszorús Ritának idén. Erre a versenyre Koszorús Rita nem először nevezett festményt, tavaly, tavalyelőtt és 2015-ben is a döntőse volt. A verseny egyébként az egyetlen festészeti megmérettetés az országban, idén pedig nívós külföldi zsűritagok részvételében döntöttek a fődíjról.

A Vőkről származó Koszorús Rita korábbi munkáiban az identitás keresése, annak formálódása is fontos szerepet játszik. A Duna partja és egy, ebbe a tájba nem illő növény, a kaktusz voltak a fő elemei annak az alkotói folyamatnak, melynek során szlovákiai magyar identitását kutatta. Ebben az időszakban jellemzően különböző alkotói módszerek lehetőségei foglalkoztatták. Az akcióművészetre emlékeztet például az, amikor azt vizsgálta, vajon a kaktuszok megélnek-e a mi éghajlati körülményeinkben a Duna partján, de dolgozott kollázzsal és videóval is. Koszorús Rita 2016-ban döntött véglegesen a festészet mellett, mikor egy budapesti műteremben kapott lehetőséget alkotásra. Itt döntött amellett is, hogy az absztrakció irányába halad tovább. Műveire azonban továbbra is jellemző a műfajokat ötvöző gondolkodásmód. Budapesten kívül Párizsban, Berlinben és Szlovéniában is tartózkodott alkotói ösztöndíjjal, önálló kiállításait a fővároson kívül többek között Nagyszombatban, Nyitrán, Zlínben, Budapesten, idén nyáron pedig az újvári Zmeták Ernő Művészeti Galériában is láthatták az érdeklődők.