Sorra kapja a szép lehetőségeket

Vannak másféle elkötelezettségei is. A The Art ügynökség égisze alatt látható Komámasszony, hol a stukker? című abszurd komédia egyik (anti)hőse. A pozsonyi Nemzeti Színházban több darabba is bekerült. A Megbékélés, avagy Kaland az aratóünnepségen első perceiben ő zengte forradalmi hévvel, hogy Talpra, magyar, hí a haza! Szlovák közönségnek magyarul! Ott, azon a színpadon évekkel ezelőtt a Sissiben kezdett a bátyja, Béhr Márton is – egy fergeteges magyar verbunkkal.

Másodszori nekifutásra jut el most a diplomaosztóig. A harmadik év után, finoman fogalmazva, kiállt a sorból. Miért?

Mert lusta voltam. Ellébecoltam az államvizsgát. Tanulni kellett volna, színháztörténelmet magolni. Ülni a könyvek felett, ami soha nem volt az erősségem. Ennek aztán meg is lett az eredménye. Elhúztak a vizsgán. Ha belegondolok, hogy egy orvostan- vagy egy joghallgatónak mennyit kell magolnia, szégyellem magam. Nekem csak a szlovák és a világszínház történelmét kellett volna megtanulnom, de nem sok energiát fektettem bele. Kint zokogtam a vizsga után, teljesen összetörve. Ma már elmondhatom: ebből is rengeteget tanultam.

Nehéz volt visszakönyörögnie magát az egyetem falai közé?

Ingrid Timková, az osztályvezető tanárom rögtön odajött hozzám, ahogy kirepültem a vizsgáról. Próbált megvigasztalni. Nyugtatott, hogy nincs veszve semmi. Azt mondta, ha én ezt komolyan gondolom, és szeretném folytatni, illetve befejezni a tanulmányaimat, akkor rögtön, a szeptemberben kezdő évfolyamba még nem léphetek vissza. Ki kell hagynom egy évet, de utána újra próbálkozhatok. A felvételit azonban újra végig kellett csinálnom.

Mind a három fordulót?

Természetesen. Másfél évvel később vissza is kerültem az egyetemre. Ez pontosan arra az időszakra esett, amikor ránk tört a koronavírus. Csiliznyáradi vagyok. Bősön, a szomszéd kisvárosban lettem pizzafutár. Egy évig dolgoztam, közben készültem a felvételire. Úgy kerültem be a harmadik évfolyamba, hogy minden tanáromnál, akinél korábban levizsgáztam az adott tantárgyból, kérvényeznem kellett, hogy továbbengedjen. Hogy ne kelljen végigjárnom az első és a második évet. A harmadikat tehát megismételtem, így csak most végzek.

Erre senki nem lesz kíváncsi, csak a tehetségére. Márpedig most a szlovák szakma is felfedezte. Korábban kiket ismert azok közül, akik most a Szlovák Nemzeti Színházban vagy a sorozatban figyelik minden megszólalását?

Senkit. A felvételin azt sem tudtam, ki kicsoda. Amíg el nem kezdtem a tanulmányaimat, a szlovák színházi életből egyetlen embert sem ismertem.

A televízióból sem?

Egyáltalán. Engem ez a hivatás korábban nem is érdekelt. Mondhattak volna bármilyen nevet, fogalmam sem volt róla, hogy például ki az a Milka Vášáryová vagy Martin Huba. Ingrid Timkovát is a felvételin láttam először, pedig micsoda remek színésznő! A szigora miatt viszont ijesztő híre volt.

Hogy került egyáltalán a színe elé? Mi sodorta végül is a színművészetire?

Ha bevallom, ha nem, ebben a bátyámnak is szerepe van. Beleláttam az életébe, a munkájába, a sikereibe, és hirtelen vonzani kezdett a dolog.

Így került be aztán Ingrid Timková osztályába, erős, határozott kezek közé.

Velünk már mézes-mázos kis angyal volt. Addigra nagyot változott. Jött egy aranymaszat nő, akinek semmi köze nem volt ahhoz a személyhez, akivel riogattak bennünket. És én tényleg csak a legjobbakat tudom mondani róla. Szebellai Danival ketten voltunk magyarok az osztályban. Szeretett bennünket. A magyarságunkat is. Szinte minden helyzetgyakorlatnál kérte, hogy szólaljunk meg magyarul. Mivel tudta, hogy néptáncolok, tőlem még magyar táncot is kért nemegyszer. De az újrakezdésem már nem hozzá köt. Michal Vajdička és Tomáš Maštalír osztályában végzek. Ők sokkal lazábban álltak hozzánk, mint Ingrid Timková.

A Komáromi Jókai Színházban A Pál utcai fiúk talán legagresszívebb karakterét, a fiatalabb Pásztort hozza.

Megvolt már az ellenpólusa is. Boka.

Beugrás?

Egyik napról a másikra. Pozsonyban voltam, az uszodában. Marci hívott, hogy szia, Lacika! Mondta nulla hanggal. Ő játssza Bokát az előadásban. De hogy baj van! Meg sem tud szólalni, és másnap délelőtt tízkor és délután háromkor előadás. Ő nem tudja vállalni. Segíts, kérlek! Ugorj be helyettem! Hívta az igazgatóságot, és intézkedett. Értesítették a második szereposztás Pásztorát, készüljön, én meg repesztettem haza Pozsonyból. Útközben már a szöveget és a dalokat hallgattam. Éjjel kettőig tanultam. Ének, szöveg, koreográfia, mindent magamba szívtam. Másnap úgy játszottam el kétszer a szerepet, hogy nem volt kezemben a szöveg, és csak egyszer kellett súgni. Óriási kihívás volt, de megbirkóztam vele. Boldog voltam. Este úgy mentem aludni, azzal az érzéssel, hogy kihoztam magamból a maximumot.

Marci meg közben a nézőtéren drukkolt, onnan figyelte, hogy teljesít az öcsikéje?

A színfalak mögött futkosott jobbra-balra. Jobban izgult, mint én. Mindig mondta, hova menjek, vízzel kínált, hogy végig tiszta legyen a hangom. Kezembe adta a kelléket, és irányított, hova vigyem.

A Stukkerben Kisst, az értelmiségit formálja meg, aki nem a legaktívabb figura a darabban. Ilyen értelemben nem is ez a leghálásabb szerep. Vagy máshogy látja?

Az első érzésem az volt, hogy a szerző, Görgey Gábor részéről nincs annyira körülírva a karakter, mint a többi négy. Tartottam a szereptől. Nem is igazán értettem, miért éppen rám osztotta Hargitai Iván, a darab rendezője. Rám, akit szétfeszít az energia. Ennyire megfoghatatlan lennék?

K. Müllerként biztosan elemében lenne.

Óriási segítséget kaptam a szerepemhez. A rendező ugyanis azt akarta, hogy a nézőt csalódás érje Kiss révén. Tőle ugyanis, az alaptermészetéből kiindulva mindenki azt várja, hogy nem fordítja majd a maga javára a helyzetet. Ehelyett hogy dönt? Azt mondja, csesszétek meg, ha ennyi mindent elkövettetek ellenem, én sem mondom, hogy menjünk, fejezzük be ezt a szörnyű, hatalmi játékot. Ha már az én kezemben a pisztoly, akkor mindent megbosszulok, és mindenkit kinyírok. Ezt az elképesztő brutalitást pedig senki nem várja tőlem. Egyedül Kissnél áll be ekkora személyiségbeli változás. Elég nagy íve van a szerepnek. A többiek a végén is olyanok, mint a darab elején. Kiss kifordul önmagából. Ezért sincs bennem semmiféle színészi hiányérzet. Élvezettel játszom a szerepet.

Színpadon mi jön ezek után?

Az egyetem és a Jókai Színház koprodukciójában Boris Vian A tábornokok uzsonnája, a The Art produkciójában pedig Egressy Zoltántól a Sóska, sültkrumpli.

S mindeközben további kalandokba bonyolódik az utóbbi évek talán legnézettebb sorozatában, a Dunaj áruházban. Hány válogatáson kellett túljutnia, míg megkapta a szerepet?

Nem voltam castingon. Felhívtak a produkcióból, hogy készítsek magamról egy bemutatkozó videót. Ez volt az első kör. Elküldtem a felvételt, és vártam, hogy majd behívnak, szöveget adnak, helyzetet teremtenek, megnéznek, és döntenek. Nem ez történt. Megköszönték a videót, és értesítettek, hogy enyém a szerep. Nem is tudom, hogy akadtak rám. Elmondtam, ki vagyok, hol élek, miket játszottam eddig, és ez elég is volt nekik.

Otthon, a család figyelemmel kísérte a sorozatot?

Nem nézték. Én sem. Mi otthon általában magyar csatornák műsorait nézzük. És főleg sportot. Négyen vagyunk testvérek, négy fiú, plusz az édesapám. Legtöbbször a foci mellett döntünk. Bár az utóbbi időben, ha Marci is otthon van, akkor mi, ketten irányítjuk a többieket. Nem kapcsolgatjuk félóránként a készüléket. Kiválasztunk egy jó filmet, vagy keresünk egy nívós sorozatot a Netflixen. Terelgetjük a családot.

Kaspert a sorozatban, miután megszökött a sorstársai közül, szerzetesek bújtatják. Pozsonyban látja viszont német szerelmét, aki egy magas rangú náci tiszt lánya. Őt Jana Kovalčíková, nemzedéke egyik kiemelkedő tehetsége alakítja. Ismerték egymást korábbról?

A Nemzetiből. Több darabban találkoztunk már. A Háború és békében is. Janka csodálatos színésznő, remek partner, jó humorú, imádni való ember. A Ma este megbukunk című vígjátékban is találkozunk a Nemzetiben. Mi, egyetemisták, hátulról, a színfalak mögül irányítjuk a színpadi történéseket, Janka a nézők előtt brillírozik. A sorozatban, amikor eldőlt, hogy bekerültem, kisebb szerepről volt szó. Aztán megkaptam az első három forgatókönyvet, és magam is elcsodálkoztam. Azóta még több helyzetben láthatnak a nézők. Óriási szerencsém, hogy Janka lett a partnerem. Hihetetlenül energikus lány. Könnyű repülni vele. Annyit elárulok, hogy a következő évadban tovább bonyolódik a történetünk.

Akkor nincs megállás. Megy minden olajozottan a maga útján.

Szeretném folytatni, amit elkezdtem. Megtalálni a pályán a helyem. Jó szerepekkel, komoly lehetőségekkel. Akkor fogom majd komfortosabban érezni magam, ha a szlovák nyelvvel is közvetlenebb lesz a kapcsolatom. Addig viszont lesz még néhány nehéz napom.

A szerző a Vasárnap munkatársa