Sokszínű Komlósi tóra

Benedek István Gábor (balról), István Anna, a békéscsabai Szlovák Kultúra Háza igazgatója és Karol WlachovskýSomogyi Tibor felvételeiRendhagyó kivitelezésű maga a kötet is, hiszen Benedek István Gábor könyvét nem lehet „rosszul” kézbe venni: „elölről” és „hátulról” egyaránt olvasható. De hogy ne csigázzuk tovább a kedélyeket és felfedjük a titkot: a két címlap annak köszönhető, hogy a Komlósi tóra egy kötetben, két nyelven – magyarul és szlovákul látott napvilágot a közelmúltban a Tevan Kiadó gondozásában. A könyv Magyarországon már négy kiadást ért meg, és lefordították angol, német, francia és portugál nyelvre is. A mostani kétnyelvű kiadáshoz Ľubomíra Fullerová készítette el a szlovák fordítást.

Benedek István Gábor gyermekkorát Tótkomlóson töltötte (azon a Tótkomlóson, amely a legerőteljesebben Závada Pál nagy sikerű regénye, a Jadviga párnája révén „vonult be” a magyar irodalomba), és a szlovákok, zsidók, magyarok lakta kisváros multinacionális kultúrája meghatározó élményévé vált. Ezt a hajdani sokszínű környezetet, annak jellegzetes alakjait szerette volna megmenteni a feledéstől a Komlósi tóra lapjain. Mert ahogy azt Pavol Mešťan, a pozsonyi Zsidó Kultúra Múzeumának igazgatója megjegyezte: „Nekünk már csak arra van lehetőségünk, hogy megörökítsünk valamit az ottani zsidóság eltűnő világából.”

Benedek István Gábor, aki elsősorban gazdasági témájú publicisztikát ír, talán nem ismeretlen a szlovák olvasók előtt sem, elsősorban a bemutatón a könyvet méltató Karol Wlachovskýnak köszönhetően. Ő volt az, aki 1998-ban „felfedezte” a szlovák olvasók számára, és írását beválogatta a Revue svetovej literatúry folyóiratba. Wlachovský jellemzése szerint Benedek István Gábor kívül áll a mai magyar irodalom fő áramlatát alkotó posztmodern sodrásán, prózája a közép-európai irodalom jegyeit viseli magán, és egyfajta irodalmi rokonságot mutat Bohumil Hrabal prózájával is. A könyv műfaját Wlachovský beszélyként határozta meg, ez a cseheknél a „povídání”, a lengyeleknél a „gavenda”. Benedek István Gábor könyve a szlovák olvasók számára nem csupán azáltal lehet érdekes, hogy a tótkomlósi szovákság történelméhez, életéhez szolgáltat adalékokat, hanem azáltal is, hogy módosítja a régebbi szlovák irodalmi művek egysíkú zsidó-képét.

Benedek István Gábor a könyve kapcsán úgy fogalmazott, hogy a Komlósi tórával megelőzte a korát, mert egy európai uniós könyvet írt. Igaz, amikor a könyvet írta, erről még fogalma sem volt. S bár az a Tótkomlós, amelyet a kötet lapjain megörökített, már soha nem lesz valóság, meggyőződése, hogy a világnak ilyennek kellene lennie: sokszínűnek, amely gazdagítja az életünket. Csupán annyi kell hozzá, hogy merjük elhinni: a nyelvi sokrétűséget sajátunkká tudjuk tenni. De csak akkor, ha komoly érdeklődés él az emberekben egymás iránt: más kultúrák, más nyelvek iránt. „Ebbe a könyvbe menekültem – mondta Benedek István Gábor –, a kanti örök békét hívtam magamnak segítségül, hátha meglátja valaki, hogy így kellene élni.”

Benedek István Gábor könyvének üzenete egy régi alapigazság: tudnunk kell, honnan jövünk, kik vagyunk, és emellett fogadjuk el azt, hogy mások pedig máshonnan jönnek. Azáltal, hogy másokkal együtt élünk, más kultúrákat, nyelveket ismerünk meg, mi magunk is gazdagodunk. Természetesen anélkül, hogy saját magunkat, identitásunkat feladnánk.

Hol is hangozhattak volna ezek a szavak ismerősebben, mint Pozsonyban, a hajdani háromnyelvű, hármas kultúrájú városban? Nincs új a nap alatt, mondhatnánk, csupán vannak dolgok, amelyekről időnként elfeledkezünk.