Sikeres koncertek

Dunaszerdahely. Bizton állíthatjuk, hogy Dunaszerdahelyen a hét végén a zenéé volt a főszerep.

Dunaszerdahely. Bizton állíthatjuk, hogy Dunaszerdahelyen a hét végén a zenéé volt a főszerep. A zenei napok keretében pénteken a pozsonyi konzervatórium kamarakórusa lépett fel a Szent György-templomban, a Vásártéren Black to Black-koncertet kezdtek el, de azt végül elmosta az eső, a művelődési központban és az NFG-1-Film-klubban pedig javában zajlott a nemzetközi film és zenei fesztivál, a Mediawave programja. Szombaton a Mitsourát hozták el nekünk a pozsonyi Magyar Intézet segítségével, amiért köszönet jár, mert nem minden hétvégén láthat az ember egy nemzetközi világzenei listán (Wold Music Chart) szereplő együttest.

A rendezvény előtt a főszervező, Héger István csak titkon merte remélni, hogy megtelik a vmk színházterme. Szombaton aztán megtörtént a csoda. Egyrészt, mert valóban sokan eljöttek, és megtelt a nézőtér egy olyan együttes estjére, mely saját bevallása szerint is rétegzenét játszik. A másik csodát pedig maga Miczura Mónika és zenésztársai jelentették. Elektronikus hangszerek által kísért autentikus cigánydalokat hallhattunk, indiai hangulatot idéző hangszerekkel és egy cimbalommal kiegészülve. A kétórás koncertet Mandula Éva körvászonra vetített animációi tették teljes élménnyé. A látottakhoz és az átéltekhez csak annyit fűzhetek hozzá, hogy egy-egy számot követően a nézők döbbent csendben ültek, majd azt követte a lelkes taps. Mi tagadás, nehéz volt a zenészeket leengedni a színpadról. A klubban aznap és előtte lévő este is DJ-est volt, vasárnap pedig a Teletripp koncertezett.

Tegnap véget ért a Mediawave dunaszerdahelyi programja, a zeneiskola által szervezett XV. Dunaszerdahelyi Zenei Napok azonban május 10-ig kínálnak csemegéket a komolyzene kedvelőinek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?