Sherrybaby élete sem édes álom

Andy Garcia a Kristály Glóbusszal és lányával Danielával, aki szintén játszik Az elveszett városbanČTK-felvételekNapfénnyel és bódító hársillattal várta vendégeit Kelet-Európa legrangosabb fesztiválja. Andy Garcia azonban bizonyára a Kolonnád festői szépségétől hatódott meg annyira, hogy a Kristály Glóbuszt szorongatva azt mondta: „Nem tudom szavakba önteni, mennyire megtisztelő számomra, hogy itt lehetek. Szebb helyet elképzelni sem tudok ahhoz a filmhez, amelynek nemcsak rendezője és producere, hanem főszereplője és zeneszerzője is vagyok. Az elveszett várossal ide kellett jönnöm, ebbe a lenyűgöző városba.”

A fesztivál első perceit azonban a prágai Caban fivérek által rendezett-koreografált akrobatashow négy szereplője tette izgalmassá. Hatalmas üstdobok zenéjére, trapézon lógva szálltak alá a magasból, majd gumiasztalon adták elő a Monte Carló-i cirkuszfesztiválra is elvihető, mesterien megkomponált számokat. Tűzpiros vászon előtt repdestek, de úgy, hogy a száraz jégtől csakúgy „porzott” alattuk a gumiasztal, az üstdobokról pedig apró jégdarabok hullottak szerteszét. Látványos produkció volt, lélegzetelállító befejezéssel: a négy fiú, egyetlen elrugaszkodással vagy hat métert szállt felfelé, és így ültek vissza különböző pózban a magasban lógó trapézra.

„Aki nem ugrál, az nem cseh” – hozta vissza a futball vébé szlogenjét Marek Eben, az est műsorvezetője, majd a közönség soraiban ülő Václav Kalusnak címezve finom iróniával hozzátette: „aki pedig nem tud így ugrálni, az válasszon más állampolgárságot!”. Volt, aki még inkább kacagott, de láttam: azok sem voltak kevesen, akiknek arcukra fagyott a mosoly. Nem fogadta egyértelmű tetszés a fesztivál logóját, František Skála klipjét sem. Azt a két percet, amelyet annak idején Jan Svěrák, Saša Gedeon vagy Jan Hřebejk szellemes kis történettel, emlékezetes képsorokkal töltötték meg, Skála blődlire fordította. Marek Eben meg is jegyezte a végén: „Lehet, hogy ha majd négyszer, ötször vagy tízszer fogjuk látni, megértünk belőle valamit”. Nem titkolom: nekem ez egyszer is elég volt.

Andy Garciát viszont mostantól mindig szívesen látom. Közvetlen, rokonszenves ember, ugyanaz a kategória, mint Robert Redford. Semmi póz, semmi manír. Minden gesztusa emberi, az a pár mondat pedig, amit elmondott a színpadon, a tavaly ugyanott „szentbeszédet” tartott Sharon Stone számára is példamutató lehetne. Garcia filmje Az elveszett város az ötvenes évek Kubájában játszódik. „Még hatéves sem voltam, amikor a szüleimmel együtt elhagytuk hazánkat. Kubát akkor a szabadság szigetének nevezték, apám mégis úgy gondolta, jobb lesz nekünk Amerikában. Nagyszerű filmeket láttam gyerekkoromban, így nem csoda, hogy én is mindig a moziról álmodtam – mondta egy picit elérzékenyülve –, de Amerika szerencsére teljesítette az álmomat. Színész lehetek, és most talán sokaknak példát mutathatok, hogy aki küzdeni képes, az eléri a kitűzött célját. Ott állt mellettem természetesen az apám, és mindig azt hallottam tőle: előre, mindig csak előre, egy lépést sem hátra!”

A fesztivál nyitófilmje Kim Ki-duk tizenharmadik alkotása, Az idő volt, amelyet napjaink egyik legjelesebb rendezője, a koreai film fenegyereke három szóval konferált fel, természetesen az anyanyelvén: „Cseka, cseka, cseka.” Én is azt gondoltam, mint mindenki a teremben, hogy Csehországot élteti. Tévedtem. Cseka koreaiul annyit jelent: tiktak. ĺgy utalt tehát a film címére. Az idő azonban kilóg korábbi rendezései sorából. Ennek nem az általa is szeretett természet szolgál háttérül, hanem a nagyváros forgataga, és sokkal több benne a szöveg, mint bármelyik korábbi alkotásában. Ettől persze még remek munka lehetne, de nem az, illetve nem hibátlanul jó film. A plasztikai sebészet csak apropó a történethez. Hősei nemcsak arcukat, identitásukat is elveszítik egy idő után. Az élet törvényszerűségeivel ugyanis nem szállhatunk szembe, vagy ha mégis, ne csodálkozzunk, ha a vége tragédiába torkoll – sugallja Kim Ki-duk, aki boldogan jött viszsza Karlovy Varyba, hiszen a korábbi években már retrospektív sorozatot is rendeztek itt a munkáiból. Érthető tehát, hogy szereti a fesztivált, és hogy éppen itt tartotta filmje világpremierjét. Erős kritikusai azonban úgy vélik: Az idővel Berlinben is, Cannes-ban is némi csalódást okozott volna, ezért hozta Karlovy Varyba, ahol a leginkább szeretik őt.

Danny Trejóval, Roberto Rodriguez kedvenc figurájával a fesztivál nyitófogadásán találkoztam. Mondhatom: elképesztő fazon. Az életben is ugyanolyan riasztó, mint például a Desperadóban. Meglepetést ilyen értelemben tehát nem okozott. Magasságával, pontosabban „mélységével” viszont igen. A kutya sem gondolná, hogy nem egy jól megtermett fickó, hiszen mindig csak a félelemkeltés eszközeként, mindenre elszánt gazemberként használják. Ehhez képest kenyérre lehetne kenni, ha zsírosabb alkat lenne. Félszeg mosolyomat viszonozva azonnal a kezét nyújtotta, és bár először láttuk egymást, kedvesen érdeklődött, hogy érzem magam. Vagy ez is csak játék volt a részéről? Éjféli átverés? Egy ilyen arctól – bocsánat a feltételezésért – minden kitelik. Legalábbis az előítéletek szerint.

Laurie Collyer filmjében, a versenyszekcióban futó Sherrybabyben azonban az is kiderül, Danny Trejóról, hogy színészi tehetsége jólelkű vagányok megformálására is feljogosítja. Ilyen szerepet ugyanis, mint ebben a történetben, korábban nem játszott. Sherry börtönből jön. Kiengedték. Vonzó, érzéki nő. Drog miatt került rács mögé. Most megpróbál visszaállni a sorba. Helyét keresi az életben. Kislányát öccse neveli, férje elhagyta. Sherry óvónő lesz, imádják a gyerekek. Csak a sajátját nem tudja visszaszerezni. Öcscse és felesége annyira megszerették a gyereket, hogy képtelenek lemondani róla, s a kislány is erős érzelmi szálakkal kötődik hozzájuk. Sherry egyre nehezebben viseli ezt a harcot, s egy labilis pillanatában ismét drog után nyúl. Újonnan szerzett barátja, a marcona külsejű Dean (őt alakítja Danny Trejo) végig mellette van, a bajban is számíthat rá, a rendőrség azonban választás elé állítja: börtön vagy drogelvonó. Sherry ez utóbbit választja, de a hétvégét még a lányával töltheti. Szép és nehéz pillanatokat élnek meg mindketten, bár Sherry ismét búcsúzik, a visszaút már érezhetően rövidebb lesz. Maggie Gyllenhaal játssza a nőt, öccse Jake a Túl a barátságon fekete cowboya. Remek színésznő. Nincs egyetlen üres pillanata sem a vásznon, Collyer alkotását ő viszi a vállán, és bírja erővel is, hitelességgel is. Díjesélyes a film. Ha nyerni fog, oroszlánrésze lesz benne.

A magyar filmek közül eddig Hajdu Szabolcs Fehér tenyerét vetítették jelentős közönségsikerrel. Mivel a film rendezője a trencsénteplici fesztiválról utazott Karlovy Varyba, itt tudta meg, hogy a szlovák fürdővárosban díjat nyert a film.

„A legjobb rendezés, a legjobb operatőr, a legjobb vágás után örülök, hogy most a legjobb forgatókönyv díját is elnyertük, ezután már csak arra várok, hogy a legjobb film is ez legyen valamelyik fesztiválon – fejezte ki óhaját a fiatal rendező. – Én minden országban izgulok, hogyan fogadják a filmet, utóbb aztán kiderül, hogy nem kellett volna, hiszen eddig mindenütt pozitív reakciókat váltott ki. Karlovy Varyban az első vetítés után amerikaiak egy csoportja gratulált, és már meg is hívtak Miamiba, egy ottani fesztiválra.”

Karlovy Vary idei fesztiválja a rendezők mustrája. Elsősorban azoké, akik eljöttek, de azoké is, akik csak elküldtél filmjüket. Luc Besson egyetlen délutánra és egyetlen éjszakára ígérte magát, épp csak annyira, hogy személyes jelenlétével tegye emlékezetessé új filmje, az Angyal-a bemutatóját, de már üzent, hogy elnézést kér, mégsem tud jönni. Az Angyal természetesen már itt van. Erős szárnyakkal érkezett.