RÖVIDEN

Juhász Gyula-emlékest
Pozsony. Juhász Gyula költőre emlékeznek holnap 17 órától a Pozsonyi Casinóban. A költőről, aki egész életén át boldogtalan volt, Péter László irodalomtörténész tart előadást. Az est társszervezője a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete. (ú)
Elhunyt Dino Risi filmrendező
Róma.

Juhász Gyula-emlékest

Pozsony. Juhász Gyula költőre emlékeznek holnap 17 órától a Pozsonyi Casinóban. A költőről, aki egész életén át boldogtalan volt, Péter László irodalomtörténész tart előadást. Az est társszervezője a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete. (ú)

Elhunyt Dino Risi filmrendező

Róma. Meghalt szombaton Dino Risi olasz filmrendező, a háború utáni olasz gazdasági fellendülés keserédes, naposabbik oldalának krónikása. Az olasz komédia egyik mestereként számon tartott művészt, aki egy ideje már beteg volt, 91 évesen római otthonában érte a halál. Fél évszázad alatt 54 filmet forgatott. Leghíresebb filmjei közé tartoztak a Szegények, de szépek (1956) és az Előzés (1962) című alkotások. 1974-ben bemutatott, A nő illata című filmjét két Oscar-díjra jelölték. Egyike volt azoknak a rendezőknek, akik a XX. század második felében világhírhez segítettek olyan olasz filmcsillagokat, mint Sophia Loren, Vittorio Gassman, Alberto Sordi vagy Ugo Tognazzi. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?