RÖVIDEN

Bodnár Gyula könyvéről a Vámbéryben
Dunaszerdahely. A 60. születésnapját ünneplő Bodnár Gyula Esőcsepp a mennyezeten című kötetének bemutatója lesz holnap 18 órától a Vámbéry Irodalmi Kávéházban.

Bodnár Gyula könyvéről a Vámbéryben

Dunaszerdahely. A 60. születésnapját ünneplő Bodnár Gyula Esőcsepp a mennyezeten című kötetének bemutatója lesz holnap 18 órától a Vámbéry Irodalmi Kávéházban. Az ismert, jó tollú újságíró két évtizeden keresztül volt lapunk, az Új Szó munkatársa, jelenleg a Katedra folyóirat főszerkesztője. Az utóbbi tíz évben született publicisztikai írásait közreadó kötetet Kocur László, lapunk munkatársa mutatja be. Az estet Szilvássy József, lapunk egykori főszerkesztője vezeti. Köszöntőt mond Dobos László Kossuth-díjas író. (ú)

Kalligram-kötetek bemutatója

Pozsony. Holnap 19 órától az Artforum könyvesboltban mutatják be a Kalligram Kiadó két kötetét. Hushegyi Gábor és Sőrés Zsolt „Transart Communication Performance & Multimedia Art. Studio Erté 1987–2007 című munkáját Zora Rusinová művé?szettörténész méltatja. Ugyancsak Hushegyi Gábor a szerzője annak a monográfiának, amely Németh Ilona képzőművész pályájának legutóbbi szakaszát dolgozza fel. A Németh címmel megjelent monográfiát Jana Geržová művészettörténész mutatja be. (ú)

Sikeres múzeumi hosszú éjszaka

Pozsony. A főváros múzeumai és galériái elégedettek lehetnek a múzeumok idei hosszú éjszakájával, amely a múlt szombaton zajlott Szlovákia-szerte. Pozsonyban a látogatók száma az elkészült statisztikák szerint csaknem elérte a 38 ezret – ez ötezerrel több, mint tavaly. Rekord számú, mintegy 6000 látogatót vonzott a Théba – az istenek és fáraók városa című kiállítás, de nagy érdeklődés kísérte a Régészeti Múzeum, valamint a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma és a Kárpáti Német Kultúra Múzeuma rendezvényeit is. A Pozsonyi Városi Múzeum (valamennyi kiállítása együttesen) csaknem 15 ezer látogatót fogadott, főként a nemrég felújított Apponyi-palota iránt volt nagy az érdeklődés. A Szlovák Nemzeti Múzeum kiállításait országszerte csaknem 20 ezren látták. (ú)

Döntőesélyes a magyar dal

Az angol fogadóirodák szerint jó esélyei vannak a magyar dalnak a döntőbe jutásra az idei Eurovíziós Dalfesztiválon. A keddi első középdöntő előtt az esemény magyar rajongói oldalának szerkesztője is úgy nyilatkozott, hogy Csézy mindenképpen jó eredményt érhet el. Klész Imre, a magyar rajongói oldal szerkesztője szerint a magyar dal mindenképpen jól fog szerepelni. Általában mindenki nagyon különleges dolgokat akar belevinni a műsorába, Csézy azonban éppen visszafogottságával tűnhet ki a mezőnyből. A magyar énekesnő egy lassú, balladisztikus dallal készül. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?