RÖVIDEN

Punkopera Kusturica filmjéből
Belgrád. Emir Kusturica operát készített A cigányok ideje című filmjéből, s május 15. és 30.

Punkopera Kusturica filmjéből

Belgrád. Emir Kusturica operát készített A cigányok ideje című filmjéből, s május 15. és 30. között 12 előadás lesz belőle a belgrádi Száva központban – jelentette be sajtótájékoztatón a rendező Kustendorfban (nevéből és a német falu szóból), az általa elnevezett és alapított magánfilmfesztiválon. A közép-szerbiai Mokra Gora hegységben levő Drvengrad faluban a világhírű, bosnyák születésű filmrendező elmondta újságíróknak, hogy az opera elkészítésének ötletét saját alkotása, az 1988-ban forgatott A cigányok ideje című filmje adta. Az operának sikeres premierje volt tavaly májusban Párizsban, ahol idén márciusban néhányszor ismét előadják. A következő helyszín Athén lesz, majd Belgrád és más külföldi városok. A Kustendorfi Fesztiválon A cigányok ideje című Kusturica-operából részleteket vetítettek videóról. Kiderült, hogy grandiózus díszletek között 120 színész, énekes és statiszta s több mint 50 muzsikus van a színen, valamint 120 technikus segíti az előadást. (mti)

Hullámtörés– színházi bemutató

Budapest. Lars von Trier nagy vihart kavart, kultikus filmje nyomán készült a Hullámtörés című darab magyar színházi változata, amelyet január 26-án, szombaton mutatnak be a Magyar Színházban, a Sinkovits Imre Színpadon, Guelmino Sándor rendezésében. A csak felnőtteknek szóló előadás két főszerepét Soltész Bözse (Bess) és Fillár István (Jan) játssza. Színpadra lép továbbá Benkő Nóra, Béres Ilona, Sipos Imre, Szélyes Imre, Mihály Pál, Jegercsik Csaba színművész, valamint Gémes Antos egyetemi hallgató. A teátrum összegzése szerint a történet az egyszerű fiatal lányról, Bessről szól, aki a falu gyülekezetének rosszallása ellenére feleségül megy Janhoz, egy olajmunkáshoz, s ettől kezdve nem is evilági szeretetet és ragaszkodást tanúsít férje iránt. Létezésének egyetlen értelme a férje iránti szerelme. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?