RÖVIDEN

Bergmanra emlékezik a Duna TV
Budapest. Tizenegy filmjével emlékezik a hétfőn elhunyt Ingmar Bergmanra a Duna Televízió. Vasárnap este a világhírű svéd rendező utolsó alkotását, a 2003-ban készült Sarabandot tűzik műsorra.

Bergmanra emlékezik a Duna TV

Budapest. Tizenegy filmjével emlékezik a hétfőn elhunyt Ingmar Bergmanra a Duna Televízió. Vasárnap este a világhírű svéd rendező utolsó alkotását, a 2003-ban készült Sarabandot tűzik műsorra. A tematikus válogatásban a rendező legismertebb művei kapnak helyet, köztük a Tükör által homályosan, A csend, az Úrvacsora, A hetedik pecsét, A nap vége és az Őszi szonáta. A karácsonyi, ünnepi műsorfolyamban vetítik a rendező önéletrajzi ihletésű alkotását, a Fanny és Alexandert, de a nézők megtekinthetik a forgatásról készült werkfilmet is. (MTI)

Elhalasztják a Bolsoj megnyitását

Moszkva. A tervezettnél egy évvel később, 2009 őszén nyitja meg kapuit a felújítás alatt álló a moszkvai Bolsoj (Nagy Színház). Az épület rekonstrukciója 2005 júliusában kezdődött. Az eredeti tervek szerint a társulat 2008 februárjában vehette volna birtokba a teljesen felújított épületet, a publikum pedig szeptemberben, amikor a milánói Scala vendégszereplésével indult volna az évad. A teátrum főigazgatója néhány héttel ezelőtt még azt nyilatkozta, hogy tudják tartani a 2008-as dátumot. Most azonban részletek ismertetése nélkül „előre nem látható nehézségekre” hivatkozva jelentette be, hogy a színház megnyitását egy évvel elhalasztják. Ennek fényében már megkezdték az egyeztetéseket a La Scala társulatával a vendégszereplés időpontjának megváltoztatásáról. A nyitás tervezett időpontjáig az épület felújításán kívül létre kell hozni és be kell üzemelni a korszerű színpadtechnikai berendezéseket. A tervek szerint a főszínpadot hidraulikus szerkezet által működtetett hét függőlegesen mozgó platform helyettesíti majd. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?