Országos rendőrfőkapitány: A bombafenyegetések kibertámadásnak minősülnek

Ľubomír Solák

Az iskoláknak, repülőtereknek és különféle intézményeknek küldött bombafenyegetések kibertámadásnak minősülnek – jelentette ki a parlament védelmi és biztonsági bizottságának keddi ülését követően Ľubomír Solák országos rendőrfőkapitány. Az ülés anyagát titkosították, Solák szerit az emberek biztonságban érezhetik magukat.

„A lehetőségekhez mérten tájékoztattam a bizottságot, hol tart a nyomozás. A részletekről nem nyilatkozom” – mondta Solák.

Hozzátette, kedden nem voltak bombariadók az országban. Elmondta, a rendőrség foglalkozik a bejelentésekkel, de nem ő felel az intézmények kiberbiztonságáért, a komplex védelemben más állami biztonsági szerveknek is részt kell venniük.

A rendőrfőkapitány nem válaszolt azokra a kérdésekre, hogy valóban kapcsolatba léptek-e a fenyegető e-mailek állítólagos elküldőjével. „Erről nem nyilatkozom,  mivel folyik a nyomozás” – mondta.

Tibor Gašpar (Smer), a bizottság elnöke közölte, a rendőrfőkapitány tájékoztatta a képviselőket a nyomozás állásáról és részleteiről. „Ha valaki most azt mondja, hogy elégedetlen a kapott információkkal, akkor hazudik” – jelentette ki.

Gašpar hozzátette, a nyomozásba több állami biztonsági szerv bekapcsolódott, például a Nemzetbiztonsági Hivatal és a Nemzetbiztonsági Elemző Központ, külföldi biztonsági szervekkel is kapcsolatba léptek.

Juraj Krúpa (SaS) képviselő szerint az ilyen fenyegetések a hibrid hadviselés részét képezik. „A cseh hatóságok közlése szerint a fenyegetések valószínűleg Oroszországból érkeztek, erről is beszéltünk a bizottsági ülésen. Az biztos, hogy más időzónából küldték, de az orosz szálat egyelőre nem erősítették meg, és nem is cáfolták” – jelentette ki Krúpa.

Hozzátette, hiányzik a stratégiai kommunikáció és a lakosság felvilágosítása arról, pontosan mit jelent a hibrid hadviselés és a kibertámadás. Szerinte Szlovákia egyelőre képtelen védekezni a hibrid fenyegetésekkel szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?