RÖVIDEN

A miskolci színház Bolerója Kassán
Kassa. A Boleróval vendégszerepel a Miskolci Nemzeti Színház ma este 7 órakor a Kassai Állami Színházban. Félresikeredett gesztusaink, kuszált viszonyaink, tétova, önző szívünk megkérdőjelezhetetlen végső igazsága: a vágy.

A miskolci színház Bolerója Kassán

Kassa. A Boleróval vendégszerepel a Miskolci Nemzeti Színház ma este 7 órakor a Kassai Állami Színházban. Félresikeredett gesztusaink, kuszált viszonyaink, tétova, önző szívünk megkérdőjelezhetetlen végső igazsága: a vágy. E fő motívum köré szerveződik Krámer György Bolerója, amelyben Ravel muzsikája egy zenei kollázs része. Kortárs dzsesszmuzsikába – Vukán György, a Grencsó Kollektíva és a Quimby zenéjébe – ágyazva jelenik meg, majd bújik el, hogy végül a maga lehengerlő tiszta erejével csendüljön fel. (MNSZ)

27. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Budapest. Tegnap kezdődött a 27. Budapesti Tavaszi Fesztivál; a programsorozatot A festmény ideje – Az újraértelmezett hagyomány című kiállítással egy időben nyitották meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az idei fesztivál legfőbb célja a magyar nemzeti kultúra értékeinek bemutatása, a rendezvény középpontjában a 125 évvel ezelőtt született és 40 éve elhunyt Kodály Zoltán zeneszerző életműve áll. Az április 1-ig tartó fesztivál keretében 48 helyszínen 128 programot rendeznek, több mint 3500 fellépő közreműködésével. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?