Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt csütörtökön közölte, hogy nem lesz újabb vita közte és Kamala Harris demokrata párti politikus között a november 5-i elnökválasztás előtt. Harris vitázna.
Donald Trump bejelentette, nem vitázik ismét Kamala Harrisszel
Trump csütörtökön Truth Social nevű közösségi oldalán azt írta, az egyszer már vitázott Joe Bidennel is idén, és hozzátette: Nem lesz harmadik vita. Megállapítása szerint a keddi vitát ő nyerte, és Harris csak a veresége miatt szólított fel újabb vita megtartására.
A legtöbb elemző azonban ennek teljes ellentéte történt, és Trump volt az, aki a vitában alulmaradt Kamala Harris jelenlegi alelnökkel szemben. Például a New York Times elemzése szerint Trump sokszor egy védekező, dühös, kicsit összevissza beszélő öregember képét mutatta, aki inkább Bidenről beszélt, mintsem Kamala Harrisről, miközben az alelnök kemény volt, de sikerült megőriznie a pozitív kisugárzását. A CNN által a vita után készített gyors felmérés szerint a regisztrált szavazók 63 százaléka Harrist mondta ki a vita győztesének, Trump csak 37 százalékot kapott.
Közvetlenül a keddi vita után Harris kampánycsapata azt mondta, októberben kellene tartaniuk egy második vitát. "Harris alelnök készen áll a második vitára. És Donald Trump készen áll?" - tették fel a kérdést.
(mti, cnn, newyorktimes)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.