Rómeó és Júlia, avagy légyleány a pókfi hálójában

Varga Imre nem elsősorban gyerekverseiről híres, ezért nagy meglepetés a Pókvári mese, amely tulajdonképpen egy bábjáték „szövegkönyve”, legalábbis a szerző így aposztrofálta. Azt, hogy könnyen vagy nehezen színpadra állítható-e a történet, döntsék el a bábcsoportok vezetői, én csak annyit jegyzek meg halkan, hogy a különböző fajta bogarak megelevenítése nem egyszerű feladat, még profik számára sem.

A vizuális élmény viszont eleve adott. Ha létezne nálunk a legszebb gyerekkönyv díja, és én lennék a zsűri elnöke, idén ez a kötet kapná az elismerést, mivel Gyenes Gábor illusztrációinak köszönhetően minden oldala külön műalkotás. (Egyébként létezik ilyesfajta díj kis hazánkban, de magyar könyvekről talán még nem is hallottak az ottani döntnökök.)

Szóval ott tartottunk, hogy a pókok és a legyek közötti ellentét kibékíthetetlennek tűnik. Egy pókfiú beleszeret egy légylányba, és próbál szembeszálni mindennel és mindenkivel, aki és ami ezt a szerelmet meggátolni igyekszik. Legyecske Júlia ráadásul nem igazán viszonozza udvarlója érzéseit. Ő csak belerepült a pókhálóba, de valójában nem ő a rab.

A szerző pazar, csengő-bongó rímekkel kápráztat el minket, és a felsorolások, a hangutánzó és rokonértelmű szavak zenévé komponálásával is élvezetessé teszi az olvasmányt. Ráadásképp a gyerekek olvasás közben rengeteg, számukra ismeretlen szót tanulhatnak meg ebből a meséből, a felnőttek pedig a szöveg nyelvi megmunkáltságát és szellemességét élvezhetik. Például rögtön az elején ez áll:
 
Föld, levegő, fák meg a víz
ontja bőséggel hangjait.
Darázs, tücsök, légy meg a poszméh,
madár, szúnyog, varangy, cincér –
cirpel, cincog, pörcog, burrog,
pröcsköl, zizeg, zümmög, zsong, bong,
búg, döngicsél, perceg, dorol,
brekeg, ümmög, vijjog, huhol,
cseveg, zsibol, kotyog, pityeg,
sápog, rikkant, serpeg, trityeg.

A sziporkázó rímekkel teli szöveg egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató. Varga Imre nagyon vigyáz az arányokra, hogy ne élvezkedjenek a kis olvasók, ha éppen töprengniük kellene valamin, illetve ott szomorkodjanak, ahol kell. A hirtelen hangulatváltások miatt a srácok sosem tudják, mi vár rájuk a következő sorban. Pompázatos természeti jelenségekkel is találkozhatunk, pedig csak annyi történik, hogy például rásüt a nap a víztükörre. Attól, hogy ezek a nüanszok kiemelt figyelmet kapnak a történeten belül, a kis olvasókat is arra ösztönzik, hogy képzeljék el, vetítsék maguk elé a leírtakat.
Mint minden állatmesében, a szerző emberi tulajdonságokkal ruházza fel a szereplőit. És végig fenntartja magának a mesélő szerepét, hogy néha kikacsinthasson a felnőttekre, a gyermeküknek felolvasó szülőkre, és egy másik dimenzióban őket is szórakoztassa.

Szóval a pók házasodna.
Ablakából kihajolva
nézi, hogy a patak felett
megint táncolnak a legyek.
Röpköd a sok légy itt, légy ott,
a pók vágya, ha a légyott
megeshete szépszerével
s egybekelne Züncikével.

A rímes történet végét nem árulom el, hátha így többen igyekeznek majd beszerezni ezt a gyönyörű szavakkal és grafikákkal teli, szöveg és kép összhangján megszólaló könyvet. Harsány, ízléstelen megoldásokkal teli világunkban örömteli felfedezés egy-egy ilyen kötet.

Varga Imre: Pókvári mese. Gyenes Gábor illusztrációival. Vámbéry Polgári Társulás, 2019, 56 oldal