Rokonok a hatalom bűvkörében

A rendező utolsó simításai Csányi SándoronOláh Csaba felvételeMóricz Zsigmond száz évvel ezelőtti Magyarországa, egy korrupcióban fürdő kisváros uram-bátyám világa és a mai közállapotok? Egy klasszikus regény, amelyet nem kell aktualizálni? Szabó István ismét jól választott, amikor több mint tízéves kihagyás után újra magyar filmet forgatott. Móricz műve remek alapot nyújtott tiszta gondolataihoz.

Hogy miért volt e hosszú szünet az 1991-ben bemutatott Édes Emma, drága Böbe óta?

„Nem igazán volt lehetőségem rá, és nem is nagyon kértek itthon, hogy rendezzek filmet, külföldön pedig olyan lehetőségeket kaptam, amelyek tetszettek – mondja Szabó István. – Legközvetlenebb magyar kollégáimmal azonban így is együtt tudtam dolgozni, hiszen ha csak lehetett, a külföldi produkciók nagy részét Magyarországon forgattam. Vagyis ide hoztam a pénzt. Akár Párizsban, akár Berlinben, akár Londonban játszódott a film, a külső felvételeket itt készítettük el. A Rokonoknak én is nagyon örülök. Rég vágytam már arra, hogy magyar filmet csinálhassak, magyar színészekkel dolgozhassak. A magyar színészek ugyanis fantasztikusak. Ha nem magyarul beszélnének, a világ legnagyobb színészei közé tartoznának. És hogy miért ezt a témát választottam? Mindenképpen egy értékes magyar irodalmi művet akartam vászonra vinni. Olyat, amelyben remek lehetőségek vannak nagyon jó színészek számára. Móricz műve a mi időnkben kötelező olvasmány volt, érettségiztünk is belőle, a mi generációnk kívülről tudja, a mai viszont nem. Ezért döntöttem a filmre vitele mellett. Amikor újra elolvastam a könyvet, rájöttem, hogy nem is annyira a korrupcióról szól, az a történet felülete, hanem a magyar társadalomnak egy olyan struktúrájáról, amely Móricz előtt több száz évvel is létezett, és ma is létezik. Az a fajta, szinte feudalizmus előtti, törzsi magatartás, amelyben a hozzánk tartozás, „a mi kutyánk kölyke”-ség, az általunk kézben tartható ember a fontos, és azzal lehet megszerezni a hatalmat. Ez az egyik számomra fontos vonala a műnek. A másik: a magyar társadalom olyan különös sajátossága, amelyet akár a nagyszüleink, akár a szüleink, akár a mi életünkben láthatunk, hogy a hatalom a saját bűnei legalizálására bűnbe kergeti az országot, a lakosságot. A közös bűntől pedig senki nem akar szabadulni, hiszen szeretné megtartani a hatalmat, amelyik a bűnbe kergette, mert így nem lehet baj. A harmadik vonal: egy tehetséges és ambiciózus ember, aki meg akar felelni – Kopjáss István –, hogyan kerül be egy olyan friss helyzetbe, amelyből később szinte nem is lehet kijutni. Ezen a harmadik vonalon haladva szó szerint követtük Móricz Zsigmondot.”

Szabó István szerint a mai problémák gyökerét is megmutatja a regény, ami sokkal fontosabb, mint maga a betegség megismerése.

„Amikor a forgatókönyvet írtuk Vészits Andreával, arra törekedtünk, hogy hűségesek maradjunk Móricz Zsigmondhoz, és voltaképpen semmi mást ne csináljunk, mint a regénynek egy olyan kivonatát, amelyből nem kell kikacsingatnunk, hogy ez bizony ma játszódik. Azt akartuk, hogy a néző megérezze az akkori és mai viszonyok és a két struktúra közötti hasonlóságot, és hogy egy társadalom alapjait sajnos nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni.”

A film főbb szerepeiben a fiatal magyar színésznemzedék legjelesebb tagjai nyújtanak remekbe szabott alakításokat. Kopjáss Istvánt Csányi Sándor, Linát, a feleségét Tóth Ildikó, Magdalénát Marozsán Erika, Kardics bácsit Eperjes Károly formálja meg.

„Szerintem nem nagyon van színész Magyarországon, aki ne adna két évet az életéből, hogy Szabó Istvánnal forgathasson, és ekkora szerepet kapjon tőle – vélekedik Csányi Sándor. – Én mindennap úgy mentem haza, hogy valami olyat hallottam-tanultam tőle, amiből negyven év múlva is meg fogok tudni élni. Sok műtermi jelenetünk volt. A polgármesteri hivatalt és Kopjáss lakását a filmgyárban építették fel. Volt ennek egy nagyon furcsa hangulata. Reggel nyolckor magunkra csuktuk az ajtót, és este nyolcig ki sem jöttünk. Odabent pedig olyan áhítatos hangulat uralkodott, folyamatosan olyan koncentrált munka folyt, hogy templomban éreztük magunkat. Nagyon jó volt így dolgozni, ráadásul olyan szakmai tekintélyekkel, mint Szabó István és Koltai Lajos, aki a film operatőre, de a többiek is, a sminkesek és az öltöztetők is annyira komolyan vették a munkájukat, hogy szerettek volna valami nagyon jót létrehozni.”

Marozsán Erika ugyancsak lelkesen beszél a Szabó Istvánnal megélt napokról.

„Egy neves rendező nyilatkozatában egyszer azt olvastam: a forgatás előtt minden olyan, ami körülvesz bennünket, mint egy felszállásra kész repülő. Búg, zörög, csattog, nem is hisszük el, hogy a technika leküzdi a gravitációt, és a gép képes lesz felszállni. Én is valami hasonlót éreztem. Az, hogy felemelkedik-e a repülő egy forgatáson, mindig attól az embertől függ, aki a pilótafülkében ül. Nem számít, hol készül a film, mekkora költségvetéssel, és vannak-e sztárok benne, a pilóta a fontos. István mellett mindannyian biztosra vehettük, hogy felszáll a gép. Csodálatos volt a repülés, látni őt a kapitány szerepében, hiszen úgy nőttem fel, hogy kiskoromtól fogva néztem a filmjeit, és most megadatott, hogy a munkatársa lehettem.”

Eperjes Károly többször dolgozott már Szabó Istvánnal, játszott nála a Redl ezredesben és a Hanussenben is.

„Mindig nagyon jó vele forgatni – vélekedik. – Mindig igényes, mindig koncentrált és a finomság mellett most volt benne valami kölykös könnyedség is. Mindig lényeges, amit ő csinál, a blöfföt meghagyja másoknak.”

Mivel a Rokonok minden kockájával magyar alkotás, hiszen a mai magyar valóságot ábrázolja, az idei szemle külföldi vendégei szerint „lokális film”, sokakban felmerült a kérdés: eladható-e a külföldi piacon? Szabó István ezt a kérdést is megválaszolta.

„A forgatás során nem foglalkoztam a külföldi piaccal. Nekem az volt a fontos, hogy ezt a történetet az íróhoz hűen, a színészek segítségével a lehető legjobban meséljem el. A film Móricz dialógusaira épül és elejétől végéig magyarul beszél, ami nagyon sokat visszavesz a piaci lehetőségekből. Móricz azonban olyan csodálatos dolgokat ír le az emberről, hogy az nemcsak nálunk, bárhol a világban érdekes lehet. Például nagyon sokat foglalkozik a karakterek nevetésével. Pontosan leírja, ki hogyan kacag. Eperjes Károly számára az volt a legnehezebb, hogy a bankár személyében megtalálja a hatalom, a magabiztosság nevetését. Tóth Ildikó számára egy oldalon mondja el az író, hogy Lina nevetése miképpen fordul sírásba, az pedig vissza nevetésbe. Csányi Sándornak az alkalmazkodás, a megfelelési vágy zavart nevetését kellett megjelenítenie Kopjáss István arcán. Ilyesmit nem lehet megrendezni, ezt a színésznek kell kitalálnia, megalkotnia. Itt karaktereket kellett teremteni, és én abban tudtam segíteni a színészeimnek, hogy ezek a karakterek külföldön is érthetőek legyenek. Ebben látom a film Magyarországon túli megjelenésének a lehetőségét, nem pedig a szövegek lefordításában.”