Ritka kincsekkel lepte meg olvasóit

A Csudahalott balladákban – amely allegorikus üzenete révén ma éppolyan „modern”, mint keletkezése idején volt –, a magát halottnak tettető Bálint vitéznek az édesanyja a következőket mondja, Csináltassál hírharangot, (Húzasd meg a halálodra,) Mind elgyünnek a szép jányok, (A szép jányok, szép legínyek,) Köztük lesz majd szép Ilona.

Ezzel a népballadával kezdődik a Nagymegyeren élő Ág Tibor népzenekutató most megjelent gyűjteményes kötete. Mivel a szerző munkásságát jól ismerem, és számos gyűjtőútjára is elkísértem, ezért tudom, hogy a Felvidéken Ág Tibor egyszemélyes akadémiának számít, akinek „boldog őse”, elődje ugyan van, de utódja sajnos eddig nem akadt. A lakásán rengeteg magnetofonfelvételt, és nagyon sok eddig kiadatlan, lejegyzéseket tartalmazó füzetet őriz, éppen ezért nehezen érthető számomra, hogy az utóbbi éveket leszámítva alig jelent meg valami ebből a gazdag anyagból. Az 1974-ben kiadott Édesanyám Rózsafája (Palóc népdalok), és szintén a pozsonyi Madách Könyvkiadónál megjelent Vétessék ki szóló szívem című népballadákat tartalmazó kötetet említhetném, amelyek nem hiányozhatnak egyetlen népdalt szerető, népdallal foglalkozó kutató polcáról sem. Aztán hosszú ideig semmi sem jelent meg Ág Tibor gyűjtéséből, pedig nagyon sok felvételt készített. Tudom, hogy a Nyitra-vidéken gyűjtött népdalok és szokásdalok csak két-három kötetben férnének el. Most ezek sorából örömünkre meg is jelent egy, a csak népballadákat tartalmazó kötet, amelynek gazdagságát és értékét jelzi, hogy ehhez mérhetőt az elmúlt évtizedekben csak Kallós Zoltán tudott összegyűjteni és megjelentetni.

Nem lennék igazságos, ha nem említeném meg a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Kiadót és a Gyurcsó István Alapítványt, amelyek az elmúlt tíz évben Ág Tibornak több kottásfüzetét is megjelentették. Ez utóbbi adta ki kazetta és CD melléklettel a mostani kötetet is, amely negyven balladát tartalmaz.

A régi, középkori eredetű balladák közül huszonegy él vagy élt a szlovákiai magyarság körében. A balladaszerű régi énekek közül a Virágok vetélkedése, a XVIII-XIX. századi ponyvaballadákból hat, a betyárballadák minden típusa, az újak közül tizenegy típus ismert. A leginkább ép és archaikus változatokat a Nyitra-vidéki magyarság őrizte meg. A szépszámú és nagyon értékes anyag sok izgalmas témát rejteget.

A rövid ismertetés nem engedi meg, hogy felsoroljuk mindegyiket, de ha választani kell, akkor a Vicsápapátiban 1978 telén előkerült négy versszakból álló Kevély katonácska című balladáról szólnék, amely vélhetőleg csak töredék. Azért is ezt választottam, mert ott voltam Ág Tiborral a lejegyzésénél. Vida Jánosné, akinél lakodalmi szokásdalok felől érdeklődtünk, váratlanul egy olyan énekbe kezdett, amelyet – utóbb, a támlapokról kiderült –, Kodály is gyűjtött a század elején, de azóta senki nem hallott. Erről az útról és a balladatöredékekről a Babilonban ez nem így van című könyvemben részletesen írtam, ezért most csak annyit, hogy a Klézsén Kallós Zoltán által gyűjtött balladában szintén ott szerepel az a kevély katona, akiről ez a típus kapta a nevét.

Befejezésként azt a Kodály idézetet választottam, amellyel Ág Tibor is zárja balladagyűjteményének előszavát, s amely mögé, mint jó kertészt, oda kell képzelnünk a 73 éves Ág Tibort: „Gyűjtőút legnagyobb eredménye, kincse, nem a dalok – írja Kodály egyik jegyzetében –, hanem az a meggyőződés, hogy a nép még él, és tovább tartja vállán az országot. Addig van ország, míg nép van. Addig van nép, míg dala van. Fa gyökere föld alatt, föld feletti részét tördelheti vihar, még mennykő sem pusztítja el mindig. Lombja lehull, de újra kizöldellik, míg ép a gyökere. A jó kertész a gyökeret ápolja…”