Ritka balettcsemegék

Hatvan koronáért – annyiért, amennyiért ma már egy moziba sem engedik be az embert – az érdeklődők megismerhetik a darab szerzőit, tartalmát, keletkezésének körülményeit, és szót kapnak azok is, akik mostani színrevitelénél bábáskodnak: a betanító koreográfus, a balettmester, a díszlet- és a jelmeztervező. Természetesen a táncosokat is láthatjuk, főleg filmfelvételről, de élőben is, néhány részlet eltáncolásának erejéig. Az egész rendezvénynek ez a legizgalmasabb pontja: látni, hogyan alakul az előadás a próbateremtől a színpadig. A filmfelvételeken olyan „kulisszatitkok”, technikai részletek is láthatóvá válnak, amelyek a nézőtéren ülők előtt rejtve maradnak: főleg a fantasztikus koncentrációt igénylő, verejtékeztetően nehéz fizikai munka, amelyből mit sem szabad észrevenni az előadáson, ott már csak a bravúros könnyedség, a gravitáció törvényeinek fittyet hányó szárnyalás és lebegés engedélyezett.

Jó, hogy a nagy klasszikus balettek – amelyek mind egy-egy fontos mérföldkövet jelentettek a műfaj történetében – végre a pozsonyi színházban sem minősülnek többé „naftalinos régiségeknek”, ugyanis volt idő, nem is olyan régen, amikor nálunk így emlegették őket. Talán a rendszerváltást követő nagy mozgásnak, a volt Szovjetunióból kirajzott és hozzánk is eljutott koreográfusoknak, táncosoknak köszönhető ez a szemléletváltozás, vagy valami másnak? Tény, hogy a Kalóz bemutatását már pár évvel ezelőtt tervbe vette a Szlovák Nemzeti Színház balettegyüttesének akkori vezetése, de a vezetőváltás miatt nem került rá sor. Úgy tűnt, továbbra is csak a bravúros variációit láthatjuk olykor-olykor, a tévében nagy ritkán sugárzott külföldi balettgálákon, ám szerencsére nem így történt. Emil Bartko, a balettegyüttes igazgatója és a matiné műsorvezetője szerint a darab repertoárba iktatása elsősorban annak köszönhető, hogy a fiatal szólistákkal megerősödött balettgárda alkalmassá vált a technikailag és színészileg egyaránt rendkívül igényes darab sikerre vitelére. Hogy valóban alkalmas, már tavaly bebizonyította egy másik régi nagy klasszikus mű, Minkusz-Petipa Bajadérjának előadásával.

Azt is mondhatnánk, hogy a Szlovák Nemzeti Színház már törleszti az adósságát. Kezd egésszé válni a kép, amelynek egyik mozaikkockája A rosszul őrzött lány volt. Aztán – egészen tavalyig, a Bajadér színpadra állításáig – hatalmas, több évtizedes szünet következett a tánctörténet legrégibb klasszikusainak bemutatásában. Igaz, hogy A rosszul őrzött lány – amely 67 évvel régibb, mint a Kalóz – kilóg a sorból. Óriási sikerét – amely 1789-től napjainkig töretlen – ellenállhatatlan komikumának köszönheti, a vidám, mulatságos történetnek, rendkívül hálás, bővérű komédiázásra lehetőséget nyújtó szerepeinek. Egy balett, amelyen kacagni lehet – ez olyasmi, amit érdemes bemutatni, mert biztos, hogy bejön rá a közönség. A Byron elbeszélő költeménye nyomán készült Kalóz – akárcsak a Bajadér – egészen más. De hogy ez is a műfaj kiemelkedő állomásainak egyike, tartós értékek hordozója, bizonyítja folytonos újjáéledése. Hol itt, hol ott bukkan fel, s ahol állandóan jelen van, az a balettversenyek műsora. Mert mércét jelent a variációit, pas de deux-it eltáncolni. Etalon, ugyanaz, mint az operában a bel canto: lényege a salaktalan, tökéletes technika eredményezte szépség. Még időben is egybeesik az első nagy klasszikus balettek és a nagy bel canto-operák keletkezése, ami a Kalóz esetében is kimutatható: Byron 1814-ben írt elbeszélő költeményének első visszhangja Bellini 1827-ben bemutatott operája. Bár nem Byron nyomán íródott, Romani, a librettista az angol lord elbeszélő költeményéből is felhasznált bizonyos elemeket. A már teljes egészében Byron műve inspirálta első balettet 1837-ben mutatták be Londonban, utána ismét operaváltozata következett – egyben Verdi legnagyobb bukása 1848-ban –, majd Párizsban 1856-ban ismét balett, az a Kalóz, amelyet épp ma láthat első ízben a hazai közönség. A jövő évben keletkezésének 150. évfordulójához érkező mű szlovákiai ősbemutatója zajlik tehát, és ennek megfelelő a szereposztás is – valóságos sztárparádé. Már csak ezért is érdemes látni.

S hogy nem holmi szalmalángszerű fellobbanásról, hanem tudatos műsorpolitikáról van szó, bizonyítja, hogy a színház még az idén egy harmadik régi nagy klasszikust is repertoárjába iktat: A szilfidet, azt a legendás művet, amely egy csapásra meghozta a világsikert a 19. századi romantika legnagyobb táncosnőjének, Maria Taglioninak. A romantikus balett kedvelői tehát olyan ritka csemegékben gazdag választéknak örülhetnek az idén, amelynek nincs párja a Szlovák Nemzeti Színház eddigi történetében.