Rendhagyó előadás, galántai vezetés

Az emberek azért járnak színházba, hogy szórakozzanak. A szórakozás mindenki számára mást jelent. Van, aki intellektuális töltetre vágyik, és van, aki egyszerűen csak lazítani akar, elmenekülni a hétköznapok gondjai elől. És vannak, akik ugyanezen okból színházat csinálnak. Hogy szórakozzanak, tanuljanak, egy kis időre megszabaduljanak gondjaiktól és bizonyítsák önmaguknak, hogy erre is képesek. Az amatőr színjátszás lényege az örömszerzés önmagunk és mások számára. A színjátszó ezt nem azért csinálja, mert haszna van belőle, hanem pusztán a játék miatt, a játék élvezete hajtja őt, adja neki az erőt, hogy újra meg újra kiálljon a közönség elé.

A verseny, esetünkben a Jókai Napok viszont már nem erről szól. Ha valaki elvisz egy fesztiválra egy versenyelőadást, értelemszerűen nyerni akar. ĺgy a verseny már bizonyos színvonalat igényel. Nem látom értelmét, hogy részt vegyek egy futóversenyen, ha lassú vagyok. Viszont lehet, hogy jól úszom, akkor pedig miért ne az úszóversenyen vennék részt? A kedd este fellépő Vásárúti Komédiásoknál pedig az volt az érzésem, hogy ők nagyon lassúk a mezőny többi tagjához képest. Teljesen más stílust képviselnek, mint amiről ez a fesztivál szól. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ilyen típusú színjátszásra nincs igény – nagyon sokan épp ezt a fajta színházat kedvelik –, csupán annyit, hogy a csoport Debreceni lunátikus című művét valószínűleg sokkal inkább értékelnék a falusi színjátszók fesztiválján.

Fahrenheit 451

A somorjai Horizont Diákszínpad először vett részt a komáromi színjátszófesztiválon. Annak ellenére, hogy csak nemrég alakult, nagyon nehéz darabbal debütált a csoport, talán túl nagy fába vágták a fejszéjüket. Nem tudom, hogy a darab rendezőjének, Kardos Klaudiának ez az első rendezése-e, de a csapat bizonyára először állt színpadon. Ami nem baj, mert valahogy el kell kezdeni, de talán nem így – nem egy ennyire igényes darabbal. Kicsit az volt az érzésem, mintha erre az utópisztikus, abszurdot súroló előadásra, annak komoly színészi követelményeire még nem lennének felkészülve a diákok. Az előadáson végig éreztem, hogy iszonyatosan sok energiát fektettek bele mind a színjátszók, mind a rendező, aki talán éppen ezért esett át a ló túlsó oldalára és veszett el a darab részleteiben, a kimunkálás aprólékossága szétverte az amúgy potencionálisan egységes koncepciót, s lehet, hogy éppen a rendezői munkára való koncentrálás vonta el a csapatvezető figyelmét a színészekkel való munkáról is. Egy jó előadás megtervezéséhez nem elég a darab megrendezése, a színészi játék ugyanannyira lényeges eleme az előadásnak, mint a díszlet, kellékek, rendezés. A következő gondom a szöveggel volt. Bár eddig nem ismertem a forrásszöveget, az volt az érzésem, hogy most teljes egészében megismertem. A drámai szöveg csupán egy lehetőség, amit a rendezőnek kell kiaknáznia, ez pedig nem azt jelenti, hogy azt egy sor húzás nélkül bele kell sűrítenünk az előadásba. Mindennek ellenére csak biztatni tudom a csapatot és rendezőjét, akinek kreativitását nem lehet kétségbe vonni, s remélem, jövőre is találkozunk a Jókai Napokon a somorjai együttessel.

Meseország három létrából

Az előző előadással szemben a szenci Teátrum Diákszínpad egy könnyed, „diákos” darabot mutatott be, Lázár Ervin Gyere haza, Mikkamakka, mert jönnek a pomogácsok című írása a mesék világába kalauzolta a közönséget. A sikeres darabválasztást, ugyanúgy, mint a somorjai csoportnál, a diákok színészképzésének hiánya ellensúlyozta. Pomichal Mária a színjáték cselekményét egy absztrakt, sok lehetőséget rejtő térbe rakta, ami a minimálszínház érzését keltette a nézőben.

Feketén-fehéren

Szerda délután egy rendhagyó előadásnak lehettünk tanúi. A Kodály Zoltán Gimnázium Bábcsoportja Mészáros Andrea rendezésében egy zenés-táncos produkcióval szórakoztatta a közönséget. A csoport nem hazudtolta meg tavaly nyújtott színvonalát, ez volt az idei fesztivál első előadása, amin egy percig sem volt ideje unatkozni a nézőnek. A fél órás, Kodály Zoltán ihlette előadást élő zene kísérte. Sikeresen ötvözték benne a cigány népzenét és a rockot – az ehhez hasonló stíluskeverések elég ritkán szoktak jól elsülni, de a galántaiaknak ezt nagyon bájosan sikerült megoldaniuk. A darab szerkezete, a koncepció szintén a rendező kreativitását mutatja. Úgy éreztem, ez az előadás tényleg adott nekem valamit.